Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Anyakönyvvezető – Józsa Márta jegyzete
17/03/2024 06:14
| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió
"Nyomatékul és a választási csoda reményében kellett tehát kokárdát viselni őszerintük a világ végéig, no ekkor ment el tőle a kedvem. Holott egész gyerekkorom arról szólt, hogy a kabát alatt viseltük a kokárdát, igaz, csak tizenötödikén." Józsa Márta jegyzetéből az is kiderül, milyen megfejtésre jutott 2002-ben az utazóközönség egy része, mikor meglátott egy megakokárdás felszállót a nemzeti ünnep után.
Évről évre elhatározom, hogy idén tényleg feltűzök egy kokárdát, mert mégiscsak hallatlan, hogy ettől még 2002-ben, bizony 24 évvel ezelőtt elvette a kedvem – remélem, nem örökre – az akkori, a mostanihoz kísértetiesen hasonlító, bár kétségkívül fiatalabb hatalom.
Aznap este, amikor bejelentette a veszíteni nem tudó csúcsember, hogy mindenki viseljen egészen a választásokig kokárdát, éppen moziban voltam, Szabó István Szembesítés című filmjét láttam, és hazafelé megszólalt a telefonom. Valamelyik gyerekem hívott, hogy elfogyott otthon a kakaó, bementem tehát egy éjjelnappaliba a Nagymező utcában. A helység tele volt kapatos emberekkel, mindegyiken minimum egy kokárda, és üvöltve rám förmedtek, hogy rajtam miért nincs, hazaárulóztak, ahogy azt a tankönyvekben írják. Alig tudtak megmenteni a boltosok.
Mindez 2002. április kilencedikén este történt, Orbán Viktornak a Testnevelési Egyetemen elmondott beszéde után, ahol nagyjából arról szólt, hogy Magyarországon veszélybe került minden, amiért a kormány az elmúlt négy évben keményen megdolgozott, fennáll a tandíj bevezetésének veszélye, a lakástámogatási és a családtámogatási rendszer megszüntetése is. Már akkor is ez volt neki bekattanva, és kiderült az is a nagy hatású expozéból: ezért kell mindenképpen megnyerniük a választásokat (a második fordulót, az elsőn már túl voltunk), és azt is lehetett tudni, hogy matematikailag nem nyerhet az akkori Fidesz-KDNP formáció; mert nem volt már kivel koalíciót kötniük, elvégre éppen ők nyírták ki az addigi partnereiket. Nyomatékul és a választási csoda reményében kellett tehát kokárdát viselni őszerintük a világ végéig, no ekkor ment el tőle a kedvem. Holott egész gyerekkorom arról szólt, hogy a kabát alatt viseltük a kokárdát, igaz, csak tizenötödikén. Hiszen tiltott volt akkor még, lám mit tesz, ha egyszer csak valami kvázi kötelező.
Amúgy akkor, 2002 tavaszán hallottam egy történetet. A metrón utazott egy idős házaspár, és felszállt melléjük egy megaméretű kokárdát viselő fiatal nő. Papa, papa – kérdezte az asszony – miért visel ez nemzeti színű szalagot most magán, ugye nincs ma március tizenötödike? A papa eltűnődött, elemezte magában a trikolór-problémát, majd megszólalt: Hát, biztosan ő lehet az anyakönyvvezető!
Józsa Márta jegyzete az Útszélen március 14-i adásában hangzott el.
A műsor témáiból:
Gazdik és kutyusok, akik együtt járnak színházba, közönségként, de akár színészként is. Sámán Marcell diplomaosztójára pedig kapott egy doktori fejfedőt. A vakok számára kiképzett kutyák komoly segítséget a mindennapi életben. Kiderült az is: kis odafigyeléssel hogyan lehet egy vak ember turista, de akár idegenvezető is, de a mai beszélgetés központjában a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola növendékei voltak.
Vendégek: Lukács Ágota és Kopa Marcell
