A kompország esete a büntetővámmal
Nem egyértelmű, hogy hosszú távon jó vagy rossz a mi kontinensünk autógyártóinak és a beszállítóknak a büntetővám. Ami viszont aggasztó, az az elektromos autók piacának bezuhanása.
Munkatársunktól – Selmeci János jegyzete
A Fidesz házi lapjának titokzatos szerzőjéért aggódik Selmeci János.
Egy magyar nábob - Hardy Mihály jegyzete
Az Egyesült Arab Emírségek nagyszerű búvóhely az egyszerű, kétkezi adócsalóknak, piramisjáték szervezőknek vagy az FBI elől menekülő Wall Street-i farkasoknak.
Kocsmaszegények - Szénási Sándor jegyzete
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még.
Pár szóban O2B-ről - Dési János jegyzete
Ha a gazda szerint Zelenszkij fúj, akkor nyilván O2B sem mondhat mást, sőt. Másrészt, ugye, Putyin gazdát is szolgálni kell, nyilván akkor kell pár rossz szót mondani arról az ellenségéről, akit egyébként az egész nyugati világ hősnek tart és joggal.
Béka – Józsa Márta jegyzete
A kérdezettek kétharmada nem ért egyet azzal, hogy kormányhivatalok bezáratták a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség több iskoláját. És azt is értik, hogy a több száz gyerek életét tönkre tevő merénylet mögött Orbán mániákus bosszúhadjárata állhat. A kormánypártiak negyven százaléka értett egyet a bezárással, de közülük azok voltak a legnagyobb arányban, akik inkább bátran nem válaszoltak a feltett kérdésekre. Mindenki más pedig főhet tovább csendben …
Gumicsont - Hardy Mihály jegyzete
Az utóbbi időben egyre több a gumicsont, ami szerintem a kormányzási krízis egyik legbiztosabb jele. Úgy látszik, egyre több az állami- és egyházi botrány, amiről el kell terelni a figyelmet.
Disznóság - Szénási Sándor jegyzete
Ami biztosnak látszik: a régi emberek távozása. Ezt a DK is tutira veszi a maga keserű módján, midőn a korábbi csapat letűnését az emberiség elleni totális bűncselekménynek próbálja beállítani.
A béke illúziója - Kárpáti Iván jegyzete
1/10/2024 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Izrael is megosztott, az ország biztonsága mindenkinek prioritás, viszont minden más vita tárgya, így Netanjahu miniszterelnök politikája is. Ameddig háború van, addig ő is hatalmon van, de ha ő bukik, egyáltalán nem garantált a béke.
A félreértések elkerülése végett fontos ezekben a viharos napokban rögzíteni: Haszán Naszrallah halálának nem csak Izraelben örültek. Szunnita muszlimok tömegei ünnepeltek például Szíriában, ahol a síta Hezbollah szörnyű dolgokat követett el a polgárháború idején. A terrorszervezet Libanont is túszul ejtette. Állam az államban, délen szociális rendszert tart fenn és mellette erősebb fegyveres erőt, mint maga az ország. Innen támadja Izraelt, az elmúlt hetekben, már több mint 100 ezer embert kellett kitelepíteni a zsidó állam északi részén. Naszrallah a hírek szerint 50 méter mélyre épített bunkerében figyelte, ahogy az izraeli hadsereg döbbenetes hatékonysággal pusztítja a szervezetét. Annyira magabiztos volt, hogy nem mozdult. Ilyen mélységben lévő objektumot nem lehet még egy 1 tonnás bunkerromboló bombával sem megsemmisíteni. Úgyhogy az izraeli légierő rögtön egymás után néggyel, gyakorlatilag leásott. A nemzetközi sajtóban ezt a harcot Izrael nem nyerheti meg, hiszen a képek borzalmasak. A bunker sűrűn lakott terület alatt volt, ez a taktika része, a Hezbollah és a Hamász gondolkodás nélkül használja élő pajzsnak ártatlanok ezreit. Kevés olyan hadsereg van a világon, amelyik előre szól, hogy hol csap le, az izraeli ilyen, mégis sok a civil halott. Ez egy háború, az pedig a front. A fejünkben az él a csatákról, hogy azokat végtelen mezőkön vívják, lövészárkok futnak párhuzamosan, időnként valaki előretör, a másik visszavág, ahogy azt Ukrajnában látjuk. A másik probléma, hogy Izrael a világ talán egyetlen országa, amelyiknek mindenki meg akarja mondani, hogy meddig mehet el saját védelmében. Megnézném, hogyan reagálnának a leghangosabbak, ha városaik és falvaik tucatjait kellene evakuálni a rakétazápor miatt. Ezzel együtt Izrael is megosztott, az ország biztonsága mindenkinek prioritás, minden más vita tárgya, így Netanjahu miniszterelnök politikája is. Ameddig háború van, addig ő is hatalmon van, de ha ő bukik, egyáltalán nem garantált a béke. Hiába csapták most le a Hezbollah fejét, hiába szerzett súlyos sebeket a Hamász, a Közel-Keleten soha nem lehet azt mondani, hogy valami egyszer s mindenkorra meg van oldva. Újabb és újabb generációk fogják megvívni ugyanazt a háborút.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2024. október 1-jei adásában hangzott el.