Zofia Kossak-Szczucka felhívása

Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk közel két évvel ezelőtti adásában a Soá történetének egy-két ismeretlen részletét tárgyaltuk: a budapesti cionista embermentést, ahol is a sztereotípiával szemben az aktív embermentők jó része nem önfeláldozó, humanista keresztény, hanem cionista zsidó volt, közülük kerültek ki az embermentő akciókba bocsátkozott külföldi diplomaták végrehajtói, alkalmazottai is.

Emellett ugyanakkor azzal a lengyelországi felhívással is foglalkoztunk, amely az első nyilvános tiltakozás volt a zsidók ellen elkövetett tömeggyilkosságok ellen, és szerzőjük éppen egy meggyőződéses lengyel katolikus antiszemita, Zofia Kossak-Szczucka író volt. Mint a felhívásban is megjegyzi szerzője, nem az érzelmei változtak, egyszerűen azért szólal fel a népirtás ellen, mert Isten tiltja a gyilkolást; amellett a lengyel népre is fenyegetőnek látja mind az erkölcstelenség mintájának elterjedését, mind a későbbi következményeket, mellyel nemzetének emiatt szembe kell néznie majd.

Noha az írásban Kossak-Szczucka még arról beszél, hogy ő és a környezete nem tudnak tevőlegesen szembeszállni a náci tömeggyilkossággal, később egy másik katolikus női aktivistával együtt ő alapította meg a Zsidómentő Tanácsot, amely a legszervezettebb alulról indult embermentő tevékenységet fejtette ki; tetteikről és az alapító ellentmondásos pozíciójáról Adam Michnik is megemlékezett a Gondolkodás és üvöltés című esszéjében, amely a Harag és szégyen, szomorúság és büszkeség című kötetében magyar nyelven is olvasható.

Zofia Kossak-Szczucka felhívását a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva mától Grisnik Petra színművész előadásában meghallgathatják itt, a Klubrádió honlapján is, lejjeb görgetve pedig szöveges formában is elolvashatják.

***
A szöveg eredeti, írott változata:

Zofia Kossak-Szczucka felhívása

A varsói gettóban, a világtól elvágó fal mögött, több százezer elítélt várja a halált. Nem létezik számukra esély a megmenekülésre, nem érkezik sehonnan segítség.

A meggyilkolt zsidók teljes száma meghaladja már a milliót, és ez a szám minden nappal nő. Odavész mindenki. Gazdagok és szegények, öregek, nők, férfiak, fiatalok, csecsemők, haldokló katolikusok Jézus és Mária nevével ugyanúgy, mint óhitűek. Mindannyiuk vétke az, hogy a zsidó népbe születtek, amelyet Hitler megsemmisítésre ítélt.

A világ nézi ezt a bűntényt, borzasztóbbat, mint minden, amit a történelem látott – és hallgat. Védtelen embermilliók lemészárlása megy végbe egy általános, baljóslatú hallgatás közepette. Hallgatnak a hóhérok, nem hivalkodnak azzal, amit cselekszenek. Nem emeli fel a hangját Anglia, sem Amerika, még az övéi minden sérelmére oly régóta érzékeny befolyásos nemzetközi zsidóság is hallgat. Hallgatnak a lengyelek is. A zsidók lengyel politikai barátai sajtóközleményekre szorítkoznak, a zsidók lengyel ellenfelei pedig az érdeklődés hiányát mutatják egy számukra idegen ügy iránt. Az elpusztuló zsidókat kezüket mosó Pilátusok veszik körül.

Ez a hallgatás nem tűrhető tovább. Bármi is az indítéka – a hallgatás aljas. Aki a gyilkosság pillanatában hallgat – a gyilkosok cinkosává válik. Aki nem ítéli el, az beleegyezését fejezi ki.

Felszólalunk ezért mi, lengyel katolikusok. A zsidókkal kapcsolatos érzéseink nem szenvedtek változást. Továbbra is Lengyelország politikai, gazdasági és eszmei ellenségeinek tekintjük őket. Mi több, tekintettel vagyunk arra, hogy jobban utálnak minket, mint a németeket, hogy a saját szerencsétlenségükért minket tesznek felelőssé. Mi okból, milyen alapon – ez a zsidó lélek titka marad, ettől még nem kevésbé minduntalan megerősített tény. Ezeknek az érzéseknek a tudata ugyanakkor nem ment fel minket a bűntény megbélyegzésének kötelessége alól.

Nem akarunk Pilátusok lenni. Nincs lehetőségünk tevőlegesen szembeszállni a német gyilkosságokkal, nem tudunk semmit tenni, senkit sem megmenteni – de tiltakozunk a könyörülettel, felháborodással és rémülettel telt szívünk mélyéről. Ezt a tiltakozást követeli meg tőlünk az Isten, az Isten, aki nem enged ölni.

Egyidejűleg mint lengyelek is tiltakozunk. Nem hisszük, hogy Lengyelország hasznot húzhatna a német kegyetlenkedésekből. Ellenkezőleg. A nemzetközi zsidóság kitartó hallgatásából, a német propaganda már most arra irányuló törekvéséből, hogy a zsidók lemészárlásának ódiumát a litvánokra és a lengyelekre vessék, egy velünk szemben ellenséges akció tervét érezzük ki. Tudjuk azt is, milyen mérgező a bűn vetése. A lengyel nép kényszerű részvétele a lengyel földön végbemenő véres színjátékban könnyen tenyésztheti ki a bántalmazás, a szadizmus iránti közömbösséget, és mindenekelőtt azt a fenyegető meggyőződést, hogy büntetlenül öldökölhetjük felebarátainkat.

***

Címlapi kép: Józef Opala Zofia Kossak-Szczuckát ábrázoló szobra Krakkóban, forrás: Wikimédia
(Amennyiben appon keresztül éri el oldalunkat, a hanglejátszó nem jelenik meg, ezért a felolvasás meghallgatásához kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)