Előztesben a 14 éves lányt megerőszakolók - 2010.07.31
Hárman szabadlábon, ketten előzetes letartóztatásban vannak a Borsod megyei Perkupán történt szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények miatt - mondta a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szombaton.
border=0
border=0 border=0

Dobi Tamás kifejtette: a bíróság az öt őrizetbe vett helyi férfi közül kettőt helyezett előzetes letartóztatásba, hárman pedig szabadlábon várják az eljárás végét.


Emlékeztetett arra, hogy szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya, mert az elsődleges információk szerint Perkupán többen fenyegetéssel arra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük.
Hozzátette: a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a körülményeket.
Molnár Zoltán, Perkupa polgármestere az MTI megkeresésére korábban úgy fogalmazott: tudnak az esetről, már az áldozat édesanyja is volt bent náluk. Azt még nem tudják, hogy pontosan hányan vettek részt az erőszakban. Amíg a rendőrségi vizsgálat le nem zárult, addig nem közölnek többet az ügyben - tette hozzá.


Az MTI úgy tudja, a fiatalkorú lány 14 éves.

(MTI)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
HIRDETÉS
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
Ajka, Balatonfüred, Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Keszthely Pápa, Tatabánya, Veszprém, Tisza-tó
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Váradi Júlia
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
S az aranyba vont ég alatt, - mert beköszönt az ünnep - a szabadság sétára megy »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
SPORT
ÉLET-MÓD
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
MTI ONLINE
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »