Támogatja a kormány a főváros közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét, azaz a "fregolibiciklik" kialakítását - jelentette be a kancelláriaminiszter. Molnár Csaba elmondta: a kabinet hazai és uniós forrásból 900 millió forinttal járul hozzá a projecthez. Ennek keretében Budapest frekventált belvárosi pontjain 73 gyűjtőállomáson több mint ezer kerékpár segíti majd a közlekedést. A bicikliket előzetes regisztráció után bárki igénybe veheti majd.
Kérdésre válaszolva Molnár Csaba közölte, októberben kerülhet a KRESZ módosítását is tartalmazó törvénytervezet a kormány elé, amelynek elkészítésekor figyelembe vették a kerékpáros szervezetek véleményét is.
Eközben mára a Critical Mass kerékpáros tüntetést szervezett. Ezért, ha tehetik, kerüljék el a fővárosi kiskörutat, a nagykörutat és a Deák Ferenc tér környékét az autósok az esti kerékpáros demonstrációs idején.
Idén nincs előre meghatározott útvonala a biciklis felvonulásnak. A Critical Mass több ezer résztvevője este fél hét után tetszőleges útvonalon indul a Városházától a Nagykörútra, ahol a szélső sávban tekernek majd.
A szervezők az autósoknak a pesti rakpartot, a Dózsa György utat, a Fiumei utat és Hungária körutat ajánlják, ha el akarják kerülni a dugókat, a tömegközlekedőktől pedig elsősorban a metrók és a villamosok használatát kérik.