Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.
Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Pészah – Dési János jegyzete
22/04/2024 18:04
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Ma kezdődik a Pészah, a zsidók Egyiptomból való kivonulásának az ünnepe.
A szabadság ünnepe – az, amikor újra és újra elmeséljük fiainknak a megszabadulás történetét. Amikor hagyományosan arról kell beszélnünk, hogy miért fontos a szabadság és milyen áldozatokat kell hozni hozzá. És az elmúlt néhány ezer évben nem nagyon akadt olyan nemzedék, amely tagjainak nem kellett feltennie a kérdést, mit ér meg neki a szabadság – és különben is, mi az a "szabadság".
Akadtak évszázadok, amikor a politikai szabadság, távoli és elérhetetlen álom maradt csak. Ezen korok emberei a szellemi szabadságot próbálták legalább megteremteni, megőrizni maguknak. Mostanában akadnak jobb korok. Így persze mi, XXI. századi európai népek – mondhatnám nyugatosok – valami igazi, valódi, értelmes szabadságra vágyunk. Nem vagyunk rabok, de szabadok sem, legalábbis annyira, amennyire akár már lehetnénk is.
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Más idők, más problémák. De a történet tanulsága az marad, az emberi viselkedés nem sokat változott a fáraók kora óta sem. Akik hisznek az isteni gondviselésben, azért azoknak is érdemes úgy olvasni ezt a történetet, hogy az események menetében nagy szerepe marad az ember szabad akaratának; mit hajlandó tenni a változásért. Mert tény, időnként kényelmesebb ottmaradni a rabságban, az egyiptomi húsosfazekak között. Kis hús, néha csak csirkefarhát, de a mienk. A jól megszokott, megismert világban, a langymeleg kényelemben, ahol legalább lehet méltatlankodni és másra kenni ennek az egész nyomorúságnak az okát és kiírni a Facebookra, hogy sajnos itt minden lehetetlen és aki tenni akar, az hülye/áruló/álmodozó/beugrató ügynök, vagy az anyját neki. És különben is, mit tudnánk tenni, ők annyival erősebbek. Aztán az is érdekes, hogy aki a változást elindítja, a politikai semmiből érkezik, az elnyomók között nevelkedik, velük él, az ő kényelmes, luxusvilágukban osztozik. Mózesről beszélek. Hogy aztán egyik pillanatról a másikra - egy korabeli kegyelmi ügy kapcsán, ha úgy tetszik - megváltozzon minden és népe szabadságáért álljon ki, kilépve az ő jó kis világából, kockázatokat vállalva. Aztán ott a nép, amelyik visszafordulna többször, amelyik fél. Vagy az is lehet, hogy lustaságát, tunyaságát szeretné leplezni azzal, hogy arra hivatkozik: mi kérem félünk. Úgyhogy maradnánk a fogságban.
Aztán ki hitte ezt, hogy a hatalmas és legyőzhetetlennek hitt egyiptomi hadsereg mégsem olyan erős és legyőzhetetlen – oké, ehhez kellett némi isteni csoda azért.
És a sivatagi vándorlás utóbb? Az aranyborjú imádata – ami hirtelen fontosabb, mint az új törvények? A gyors elcsábulás, a könnyű és gyors eredmény. Hajmási Péter és nyúljás pacal.
És az a negyven év, amely arra kell, hogy a fogságban születettek után új nemzedék nőjön fel, amelyik már nem a rabságban szocializálódott?
(Jut erről eszembe, a mi negyven évünk hol tart, mi van még belőle hátra?)
Szóval, intsünk egy kedves viszlátot "Egyiptomnak" és irány a sivatag, Kánaán felé.
Sajnos a manna-áldás nem tudom, hogy mikor és honnan érkezik.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. április 22-i adásában hangzott el.
