Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.
Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Időjárás – Szénási Sándor jegyzete
Most éppen nem esik, de fog. Aztán egyszerre süt majd a nap, és esik. Az ördög, a felesége, és a családon belüli erőszak.
Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Somfai Péter: Mindenkinek van egy álma
19/11/2023 09:08
| Szerző: Somfai Péter
Most a falu roma vállalkozói adnak össze némi pénzt egy szerény, háromezer forintos havi ösztöndíjra azoknak a gyerekeknek, akik vállalják, hogy iskola után bejárnak a tanulószobára, külön órára.
Székely Éva az egykori Nemzet Sportolója, korábbi olimpiai bajnok úszónő, valamikor 2004-táján egy interjúban arról mesélt, hogy őt mindig az álmai tartották életben. 1941-ben származása miatt nem engedték még az uszoda közelébe sem. Úgy tűnt, ezzel a legféltettebb álmától fosztják meg. „Egyedül a nagymama tartotta bennem a lelket. Legyél igazi varázsló! – mesélte. – Az indiánok úgy tartják, azok a nagy sámánok, akik képesek megvalósítani az álmaikat. Bízzál önmagadban és akkor minden álmodat valóra fogod tudni váltani! Meglátod, leszel te még egyszer aranyhalacska! Az álmaink segíthetnek abban, hogy változtassunk a világon, mondta, és kezembe adott egy halacskás kulcstartót. Ez lett a kabalám, ez adott nekem erőt.”
Székely Éva szavai jutottak eszembe most is, amikor a napokban az Egertől 18 kilométerre, a Kánya-patak völgyében fekvő kis falu, Szomolya „álomcsinálóiról” hallottam. A faluban egy roma egyesület működik, amelynek egyik létrehozója, motorja, Irén, a falu szociális munkása lényegében ugyan azt gondolja, mint az egykori úszócsillag: az álmok segíthetnek megváltoztatni a világot. Munkatársával tyúkanyóként gyűjtik maguk köré a legnehezebb körülmények között élő gyerekeket. Álmodni tanítják őket.
A legkisebbekkel kezdik. Az óvodásoknak mesedélutánokat tartanak, ahová a szüleiket is leültetik. Egyik-másik anyuka maga is alig nőtt ki a tinédzser korból. A kisiskolásokkal rajzolnak, gyurmáznak, legóznak, megtanítják őket kifejezni az érzéseiket. 2014-ben elnyertek egy pályázatot, két évig svájci támogatásból ösztöndíjat adhattak a legjobb végzős tanulóknak. Futotta a pénzből korrepetáló tanárokra, mentorokra, akik külön-külön segítették felkészülni a továbbtanulókat. Akkoriban, március táján, írattak egy rövid dolgozatot a végzősökkel, mondják el néhány mondatban, hogyan képzelik el önmagukat tíz évvel később? Mindenki úgy gondolta, lesz munkája, megélhetése. A fiúk szakmát szereznek, ácsok, lakatosok, vagy gépszerelők lesznek, a lányok varrónőként, óvónőként, ápolónőként „látták” későbbi önmagukat. Mára kiderült, azoknak az álmoknak a fele igaz lett, a másik fele nem.
Aztán a svájci forrás elapadt. Most a falu roma vállalkozói adnak össze némi pénzt egy szerény, háromezer forintos havi ösztöndíjra azoknak a gyerekeknek, akik vállalják, hogy iskola után bejárnak a tanulószobára, külön órára. Van, akivel hetedik-nyolcadikban is még gyakorolni kell az írást, az olvasást, a számolást, mert a tanítók pontosan tudják, manapság kevés a továbblépéshez önmagában a szorgalom, a tehetség. Akik úgy maradnak ki tizenévesen az iskolából, hogy sem írni, sem olvasni, sem számolni nem tudnak tisztességesen, azoknak reménytelen, zsákutca lesz az életük. Jó, ha közmunkás sors vár rájuk.
Most is megíratják a dolgozatokat. Egy-egy végzős évfolyamból ketten-hárman akadnak, akik úgy gondolják, ha szakmát szereznek biztos állásuk is lesz. Jelentkeznek továbbtanulni, ám kétséges az eredmény. Elvégzik az első évet és akár a többiek, ők is kimaradnak az iskolából. Tizenhat évesen már otthon lógnak, alkalmi munkából próbálnak némi jövedelmet szerezni, vagy közmunkáért állnak sorba. Már az iskolapadban sem voltak álmaik, ma végképp sincsenek.
Amikor 2004-ben elbúcsúztunk, Székely Éva megmutatta azt a csodatevő, kabalaként őrzött kulcstartót. „Ma már csak egy álmom van – mondta. - Szeretném, ha a gyerekeim, és az ő gyerekeik, olyan hazában nőnék fel, ahol mindenki korra, származásra és nemre való tekintet nélkül emberhez méltó módon élhet.”
Szomolyán senkinek nincs csodatevő kabalája. Nem is tudnának vele mit kezdeni. Nem rajtuk múlik, hogy a „mindenkit megillető, emberhez méltó élet” álma valósággá legyen. Ehhez az elmúlt két évtized messze nem volt elég.
