„Klubrádió

Bogyay Katalin a Magyar Televízió egykori szerkesztő-riportere, diplomata, író, a Magyar ENSZ Társaság elnöke. Érdekes módon végigkísérte az életét a huszadik század egyik legjelentősebb Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költője, Pilinszky János, akinek idén ünnepeljük születésének századik évfordulóját.

Sal Endre a Mi magyarok a színpadon című könyvében 51 esendő, olykor hibázó, szeretetre és elismerésre éhes színészlegenda hétköznapi életének titkaiba avat be. Csak néhány közülük: Bajor Gizi, Bara Margit, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Bujtor István, Zenthe Ferenc... 

Moldova György író különös, tőle szokatlan, a Két szerelem című könyvvel jelentkezett a karácsonyi ünnepekre. Hogy mi ihlette a könyv megírására? A felesége halála. Egy interjúban így mesélt róla. „A feleségemet tavaly veszítettem el. Hetvenkilenc esztendős volt, életrevaló asszony, akiről azt hittem, majd ő temet el engem. A daganatos betegség megkínozta, és elvette tőlem. Több mint ötven évig éltünk együtt. Meggyászoltam...” 

Orvos-Tóth Noémi három évvel ezelőtt az Örökölt sors című könyvével bebizonyította, nemcsak fantasztikus pszichológus, hanem remek író is. Most itt a folytatás: Szabad akarat a könyvének címe, amelyben központi szerepet kap a pénz, és az, hogy manapság többnyire ezt használjuk, mint mérőeszközt. Márkás autó, drága óra, a vagyon látható jelei.

Trunkos András zenész, az Omega menedzsere, tizenéves gyerekként, a tévében látta és hallotta először az Omegát, mégpedig a Gyöngyhajú lányt. A hatvanas évek végén járunk, Kiskunhalason. Addig is nagy zenerajongó volt, de ott, és akkor számára felfordult a világ, megpecsételődött a sorsa. Hogyan tovább az Omega nélkül?

Farkasházy Tivadar is új könyvvel jelentkezett: Halálcsoportban, avagy a kistérségi Napóleon eltüntet egy várost. Hogy mit jelent a halálcsoport? Egy labdarúgó Európa-bajnokságot, a covidot, a politika által gerjesztett hazugságtengert.

Fenyvesi Orsolya költő, műfordító, a Babilon kiadó szerkesztője két könyvet ajánlott a gyerekeknek. Az egyik, a Kerek erdő esztendő, a másik: Láss csodát! 50 természeti jelenség - 50 lenyűgöző történet.  

 

2021. december 18. Klubdélelőtt (2021. december 18., szombat 09:00)
161:28
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa