„Klubrádió
A lényeg

Budapesten 60 százalék felett az oltottság

13/07/2021 08:04

| Szerző: Klubrádió

Az oltottsági arány egyedül Budapesten haladja meg a 60 százalékot, miközben Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod megyében az 50-et sem éri el. A Miniszterelnökség a 444-nek megküldte az oltottsági adatokat területi bontásban.

Sokáig nem tette közzé az országos oltottsági arányokat megyékre bontva. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt heti kormányinfón a 444 kérdésére azt mondta, az adatok már elérhetők. Hétfőn a portál is megkapta az adatokat a Miniszterelnökségtől, melyből kiderül, hogy az oltottsági arány egyedül Budapesten haladja meg a 60 százalékot, miközben Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod megyében az 50-et sem éri el. Ahogy sejthető volt, az ország jobb helyzetben levő, nyugati felén magasabbak a számok, Vasban, Fejérben és Pest megyében is 58 százalék körül van. Keleten Heves és Csongrád-Csanád lóg ki felfelé 54-55 százalékkal.

Az utóbbi hetekben lelassult az oltási tempó, most már naponta átlagosan kevesebb mint ötezren kapják meg az első adagot. Mostanáig a teljes népesség 57 százaléka kapott oltást, és bár sokáig második helyen álltunk Európában, egyre többen hagynak le minket. Mostanra Hollandia, Dánia, Belgium és Finnország is 60 százalék felett jár.

Gulyás azt mondta, az idősek oltottsági arányán szeretnének javítani, ezért a háziorvosok orvostanhallgatókkal közösen, személyesen fogják felkeresni az oltatlan pácienseket. Az európai járványügyi központ adatai szerint a 80 év felettieknek eddig 74 százalékát oltották be. A 70-79 évesek közt ez 85 százalék, a 60-69 éveseknél pedig 76 százalék.

A 24.hu kigyűjtötte az adatokat megyei bontás szerint

Győr-Moson-Sopron: 56,1%
Vas: 57,8%
Zala: 55,4%
Komárom-Esztergom: 54,6%
Veszprém: 56,3%
Somogy: 54,4%
Fejér: 57,8%
Tolna: 56,5%
Baranya: 54,9%
Pest: 58,6%
Budapest: 61,3%
Bács-Kiskun: 51,5%
Nógrád: 52,9%
Heves: 54,2%
Jász-Nagykun-Szolnok: 49,2%
Csongrád-Csanád: 55,1%
Borsod-Abaúj-Zemplén: 49,6%
Szabolcs-Szatmár-Bereg: 51,7%
Hajdú-Bihar: 50,3%
Békés: 53,3%