„Klubrádió
A lényeg

Már hárman versenyeznek a Momentum elnöki posztjáért

23/05/2022 13:37

| Szerző: Klubrádió

A Magyar Hang értesülései szerint Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője is elindul a párt elnöki címéért. Az I. kerületi alpolgármester mellett Hajnal Miklós, a II. kerület képviselője és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is jelezte indulását.

Donáth Anna, az ellenzéki párt jelenlegi vezetője két hete közölte, hogy gyermeket vár, ezért nem indul újra a Momentum elnöki tisztségéért. Nem méreti meg magát újra Fekete-Győr András, a párt első elnöke sem, ő most a Momentum parlamenti frakcióvezetője. Orosz Anna, aki korábban ügyvezetőként már vezette a pártot, szintén nem akar elnök lenni, inkább országgyűlési képviselői munkájával foglalkozik.

Vannak viszont indulók, egyelőre hárman: elsőként Hajnal Miklós, aki a II. és a XII. kerületben a Fidesz talán legerősebbnek számító budapesti jelöltjét, Fürjes Balázst győzte le, tíz napja jelentette be, hogy pályázik a Momentum elnökségére. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes öt nappal később szállt be a versenybe.

Hétfőn pedig a Magyar Hang értesülései szerint feliratkozott melléjük Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője, aki 2019 óta az I. kerület alpolgármestere is.

(Kiemelt kép: Gelencsér Ferenc/Momentum)