Mégsem büntethető, ha fotózzák a debreceni városházi építkezést
30/05/2022 11:07
| Szerző: Klubrádió
Büntetéssel fenyegették, ha lefotózzák a debreceni városháza mögötti építkezést, egy lap közzétette a fotókat, erre lekerült a büntetőeljárással fenyegető figyelmeztetés.
Csütörtökön fotót közölt róla a Debreciner, hogy megtiltották, hogy az arra járók lefotózzák a debreceni városháza mögötti építkezés területét – írja a Media1.
A debreceni lap mégis lefotózta az A4-es papírra nyomtatott, helyesírási hibát nem nélkülöző figyelmeztető feliratokat: "Fényképezni szigorúan tilos! Bűntetőjogi eljárást von maga után".
Mindez azért is érthetetlen volt, hiszen közterületen zajlik az építkezés, és ráadásul egy középület felújításáról van szó, közpénzből, Debrecen kellős közepén, a belvárosban.
Felfoghatatlan volt, miért fenyegetik büntetőeljárással a fotózókat.
A hír megjelenését azonban újabb fejlemény követte. Mint ugyancsak a Debreciner írja, a korábbi írásukat a tiltást mutató fotókkal nagy érdeklődés kísérte, több mint 5 ezer ember nyitotta meg az írást fél nap alatt, és a kapcsolódó Facebook-bejegyzés alatt is közel ezren fejezték ki a felháborodásukat.
Vélhetőleg ennek is tudható be, hogy a fotózást tiltó, büntetőeljárással fenyegetőző feliratokat végül a cikk publikálásának másnapján eltávolították az építési területet lezáró kerítésről – írja a Media1.
Debreciner