A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Az eddigi „A” kategóriából a „B”-be sorolta át a Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Világszövetsége a magyar emberi jogi állami intézményt. Ugyanis szerintük Kozma Ákos ombudsman nem megfelelően foglalkozik számos emberi jogi problémával és nem védelmezte a civileket, a sajtószabadságot, valamint a bíróságok függetlenségét.
Öt méter magasan összehordott elektronikai hulladékhalom gyulladt ki körülbelül nyolcezer négyzetméternyi területen Budapest X. kerületében, a Kozma utca és a Sírkert út által határolt területen – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedd délután.
Orbán Viktor rögtön a miniszterek eskütétele után rendkívüli bejelentést tett: elmondta, a kormány kedd éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet.
A Szülői Hang Közösség arra kéri a köztársasági elnököt, hogy a családok érdekében ne írja alá a pedagógussztrájkot kiüresítő törvényt!
Kövér László bejelentette, hogy megalakult az új kormány. A miniszterek letették az esküt, előtte pedig Orbán Viktor mondott beszédet. Egyebek mellett úgy fogalmazott: a KDNP "a kormány szellemi-ideológiai magja", Szijjártó Péternek minden hangszeren kell játszania, Rogán Antal dolga, hogy a kormány politikáját magyarázza el, Gulyás Gergely pedig villámhárító lesz.
Magyarországon a kormányzati szexuális propagandának és Dúró Dóra könyvdarálós akciójának köszönhetően nagy médiavisszhangot kapott a Labrisz Leszbikus Egyesület által 2020 őszén megjelentetett Meseország mindenkié című mesekönyv. Itthon 2020 októberében a sikerlisták élére ugrott a könyv, illetve 2021. szeptemberben a Time Magazin által választott száz legbefolyásosabb ember listájára került fel a könyv projektkoordinátora, Rédai Dorottya.
Orbán Viktor levelet küldött az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, amelyben arról írt, nem hajlandó tárgyalni az orosz olaj uniós embargójáról a jövő héten esedékes EU-csúcson. Orbán sorai szerint, ha az EU nem részletezi, Magyarország milyen anyagi támogatásra számíthat az orosz olajtól való függetlenedéshez, akkor nem tudják támogatni a szankciót.
Elhagyja a tanári pályát Tóth Viktor, a Kőbányai Szent László Gimnázium angoltanára, akinek kiállása februárban elindította a hónapokig tartó polgári engedetlenségi mozgalmat, mely során pedagógusok ezrei álltak ki magukért és az oktatásügyért. Február 11-én a kormány a veszélyhelyzetet kihasználva rendeletet hozott, amellyel úgy beszabályozta a pedagógusok sztrájkját, hogy a látható, érdemi sztrájkot gyakorlatilag ellehetetlenítette. Tóth Viktor ezen annyira felháborodott, hogy úgy döntött, a következő tanítási napon polgári engedetlenséggel tiltakozik, egy napra nem veszi fel a munkát.
"A leendő honvédelmi miniszter a jelenlegi jogszabályok szerint jár el, a miniszteri pozíciót és a céges érdekeltségeit érintő összeférhetetlenség megszüntetése folyamatban van" – ennyit válaszolt a Népszavának a Honvédelmi Minisztérium, miután a lap arról érdeklődött, hogy mi a helyzet Szalay-Bobrovniczky Kristóf repülőgépgyári és orosz vasúti érdekeltségeivel. Az sem derült ki, hogy mely cégekről van szó.
A Pegasus-ügy és a Schadl-Völner-botrány miatt is szerette volna megtudni a hvg.hu az Igazságügyi Minisztériumtól, hogy tavaly hány, miniszteri engedélyhez kötött nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést engedélyeztek, és ki írta alá ezeket. Válaszokat azonban gyakorlatilag nem kaptak.