A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A parlament kedd délután 136 igen és 36 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az Alaptörvény 10. módosítását. Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be a módosítási javaslatot, amely kiterjeszti a kormány jogait arra, hogy veszélyhelyzetet rendeljen el immár szomszédos országban kitört háború miatt is.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) levélben fordult az egészségügyet is felügyelő Pintér Sándor belügyminiszterhez, amiben az olvasható, hogy az állami ellátórendszer jelenleg járvány utáni válságban van, ezért azonnali intézkedésekre van szükség.
Márciusban Magyarországon az 5 fősnél nagyobb, valamint az állami és önkormányzati cégek teljes állású dolgozóinak 511 400 forint volt a bruttó átlagkeresete, ami nettóban számolva 352 200 forintot jelent. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, míg a nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – számolt be a Központi Statisztikai Hivatal.
A magyar–szlovén közös pályázat a 2023-as A csoportos világbajnokság megrendezésére nem kapja meg a szükséges állami garanciát, így – amennyiben a nemzetközi szövetség (IIHF) ragaszkodik ehhez a feltételhez – a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) kénytelen elállni a kandidálástól – írja a szövetség.
Múlt szerdán a Margit hídról akart a Dunába ugrani egy fiatal fiú, a rendőrök rántották vissza a korlát másik oldalára, de egy civil is segítette a rendőrök munkáját: Fináncz Dominik a rendőrök kiérkezését követően is próbálta nyugtatni a 18 éves fiút – írja a 24.hu. Voltak akik, biztatták az öngyilkosjelöltet: "Rohadjál meg! Dögölj meg! Gyerünk, ugorj!” – üvöltötték autósok a Margit hídról leugrani készülő fiúnak.
Orbán Viktornak abszolút tudatos stratégiája az oktatás lezüllesztése – mondta a Hírklikknek a Graphisoft és az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója.
Először adtak be egy kísérleti rákölő vírust egy embernek – írja a ScienceAlert. A szakértők a teszttel kívánják igazolni a módszer hatékonyságát. A CF33-hNIS, azaz Vaxinia nevű gyógyszerjelölt egy onkolitikus vírus.
Váradi Béla a Szabad Európa podcastos interjújában mesélte el, hogy az M1 műsorvezetője volt, de a propaganda, a hazugságok és az elferdített hírek miatt három hónap után felmondott. Ezt követően az Egyesült Királyságba költözött, ahol néhány hónapig mosogatott egy konyhán, majd szakács lett, emellett elkezdett fotózással foglalkozni és mostanában már elismert fotós.
A parlament napirendje szerint Novák Katalin köztársasági elnök kedden nevezi ki az Orbán Viktor által javasolt minisztereket.
A 444.hu hosszú cikkben szemlézi azokat az ajánlásokat, amelyeket az Európai Bizottság szerint meg kellene fogadnia Magyarországnak. Az ajánlások lényege, hogy ezeken a problémákon javítani kell, ezekre a témákra programokat kellene írni, és azok végrehajtására kellene szánni az EU-tól lehívható pénzeket. A problémák között van a sajtószabadság helyzete, a bíróságok függetlensége, a korrupció és a tanárok alacsony fizetése is.
Nagylóc polgármestere Facebook-bejegyzése szerint egyre több bosszúságot okoz a betörés és lopás a faluban. A bűncselekményekkel egy helyi nőt gyanúsítanak, és szeretnék, ha elhagyná a települést, akár úgy is, hogy közösségi gyűjtésből megvennék a házát – írja a 24.hu.
"Szerintem a két nagy tragédiája ennek az országnak a kormány meg az ellenzék, és ezeket már nehéz is volna leválasztani egymásról" – mondta Bödőcs Tibor humorista, író a 24.hu-nak. Az interjúban beszélt arról, hogy lakodalmas fasizmusnak tartja a jelenlegi, jobboldali populista rendszert, Mészáros Lőrinc agyáról és Batmanről is.
2020 márciusa óta sok autó közlekedik lejárt műszaki vizsgával az utakon. Június 30. után bárkit megbüntethet a rendőr, aki nem újíttatja meg a vizsgát, és így használja autóját.