Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Csatamező vagy Lipótmező? – Hardy Mihály jegyzete
25/04/2024 18:03
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
Az Alapjogokért Központnak sikerült összetrombitálnia Budapestre Európa és a világ politikai söpredékét (nyilván költségvetési adóforintokkal bőkezűen felvértezve), akik kétnapos dzsemborijukkal próbálják megtámogatni a magyar miniszterelnök európai kampányát.
Nem tudom, elgondolkoztak-e mostanában a… szorongásról? Igen, a freudi értelemben vett Angst, azaz a külvilágtól, a jövőtől való általános félelem jutott az eszembe, ahogy elhallgattam a miniszterelnök beszédét a CPAC Budapest konferencián. Ez az ember retteg, szorong, tele van súlyos intellektuális ellentmondással és azt szeretné, ha körülötte mindenki félne és tőle, csakis tőle várná az üdvözítő megoldást. A hatalmát félti.
Ebben találtak egymásra Európa és a világ szélsőjobber ún. konzervatívjai, legalábbis azok, akik nem szégyelnek Orbánnal együtt mutatkozni. Az Alapjogokért Központnak sikerült összetrombitálnia Budapestre Európa és a világ politikai söpredékét (nyilván költségvetési adóforintokkal bőkezűen felvértezve), akik kétnapos dzsemborijukkal próbálják megtámogatni a magyar miniszterelnök európai kampányát. Figyelemre méltó, hogy a megjelent méltóságok legtöbbjének címe mellé oda kell tenni, az egykori, a lemondott vagy a megbukott jelzőt, mert hogy hivatalban lévő európai vezető nem sietett a magyar fővárosba, még a "Nyergeljetek!” jelszóra sem. Nincs itt az olasz Georgia Meloni kormányfő, sem helyettese és örök riválisa Matteo Salvini sem, de még csak Marine Le Pen sem tartotta fontosnak, hogy Budapesten törjön francia nemzeti lándzsát Orbán ügye mellett!
Amúgy a huszonkét perces kormányfői beszéd megint hemzsegett a katonai, harcra buzdító terminológiától, nyilván nem véletlenül. A félelem ugyanis gyakran torkollik agresszióba, szinte törvényszerűen. Politikai értelemben pedig a legtöbbször távoli és láthatatlan, de gyenge ellenfél legyőzése mindig biztosan hoz valamennyit a konyhára, ha mást nem, hát szavazatot. Emlékezzenek a miniszterelnök e heti másik nagyotmondására, a titokban összeterelt gazdák előtt egy pajtában: "Én csak akkor tudok segíteni, ha önök fegyvert adnak a kezembe, én nem leszek rest azt előrántani, lövök én mindenre, ami mozog, meg suhintok oda, ahova kell, de csak ha van a kezemben eszköz!”
A "csak a béke!” jelszavával kampányoló Orbán immár egyenesen Brüsszel, értsd az egész Európai Unió elfoglalására készül, ezért szólítja nyeregbe a követőit, majd azzal zárta beszédét, hogy irány a csatamező! Még jó, hogy véletlenül nem Lipótmezőt mondott…
Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2024. április 25-i adásában hangzott el.