A drog rossz. Ti pedig legyetek jók! Értem? - Selmeci János jegyzete
7/03/2025 18:05
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Ki kéne persze mondani, hogy az alapvető problémát nem a "drogot marha agresszívan kínáló" dealerek, hanem a szegénység, a kilátástalanság jelenti.
Születésnapot ünnepel a család, egy régóta külföldön, egész pontosan Hollandiában élő rokonra terelődik a szó, hogy ő vajon kábítószerezik-e, hiszen náluk az ugyebár legális.
„Dehogy kábítószerezik” – kiált fel a család egyik idősebb tagja, „nem olyan ostoba ő” helyeselnek többen is, csak az egyik szókimondóbb korszakát élő fiatal jegyzi meg nevetne, hogy ne aggódjatok, mióta Iván Amszterdamban mérnök, sokkal kevesebbet füvezik, mint amikor Pesten volt tizenhat éves deszkás gimnazista.
Háborgás, majd néma csend.
A soha semmiből sem tanuló magyar állami drogpolitika jellemzően azoknak a családtagoknak, értsd szavazóknak szól, akiknek a drog az drog, és nem igazán értik a marihuánát szívó fiatal vagy családapa, a kokainista vállalkozó, illetve a villamoson furcsán viselkedő egykori hős utcai lakos és az ő kábítószer fogyasztásuk hátterében található aprócska különbségeket. A drogkereskedők ellen meghirdetett kommandózás célpontjai között is sok -féle ember van; a milliárdos bűnöző, a drogot a függőknek még az elvonóra is becsempésző szemétláda, a nyomortelepet dizájnerdroggal ellátó szegénységben és fenyegetettségben élő másik függő, akinek segítség kellene, az első cigidet pedig bizony jellemzően az iskolatársadtól vetted meg, szóval egy másik gyerektől, nos aligha neki szól a miniszterelnöki „nincs kegyelem”. Neki az iskolai prevenció szólna, ha lenne.
„A drog rossz. Ti pedig legyetek jók!” - mondja a pedellus magyar állam alaptörvényestül, szigort ígér, de azoknak, akik a legnagyobb bajban vannak továbbra is semmit, illetve de, egy zárkát addig, amíg nem fejezik be az őrjöngést. Miközben valóban nyomorban élő családok százezrei féltik a gyerekeiket a dizájner drogoktól, teljes joggal, és ők rendőrt, pláne szociális munkást továbbra sem nagyon fognak látni, előbbit esetleg a választásokig.
Ki kéne persze mondani, hogy az alapvető problémát nem a „drogot marha agresszívan kínáló” dealerek, hanem a szegénység, a kilátástalanság jelenti. Hogy él ebben az országban egy csomó ember, akiknek a mindenkori magyar állam a nagy büdös semmit nyújtotta az elmúlt évtizedekben, akiknek a korábban is létező problémáját az elmúlt évek válsága kipakolta a szemünk elé, és akiknek sajnos a napjuk legjobb része valóban az a pár óra, amíg mi többiek furcsán viselkedni, vagy öntudatlanul létezni látjuk őket, esetleg félünk tőlük. Mi többiek meg ugye az alkohollal, gyógyszerekkel, satöbbi.
Vannak emberek, akiktől a többi ember fél az utcán, fél a villamoson – ezt gondolta most észrevenni a két világrendváltás között hazataláló miniszterelnök, a válaszok a régiek, odacsapunk, letartóztatunk, törvénykezünk, és a Magyar Nemzet címlapján győzünk.
A nem címlapos megoldás az bizony húszévnyi meló lenne, szenvedős viták a civil szakértőkkel, az egyik telepen működő, a másikban elbukó szociális programok, egy ponton annak az elismerése, hogy a békés fogyasztók rendőri abajgatása értelmetlen, és egy csomó pénz elköltése a „drogosokra”, amiért szavazat bizony nem jár, csak talán egy olyan ország, ahol jobban vagyunk, és egyre kevesebben azok, akiknek a napi pár órányi szétesés alatt a legkevésbé szar az életük.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2025. március 7-ei adásában hangzott el.