A magyarok egy része Orbán buborékjában él
7/02/2023 08:28
| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió
Magyarország egyik része Orbán Viktor narratíváján belül él, egy másik része azon kívül: az ország egyre mélyebben megosztott. Az osztrákoknak haszonélvezőként szembe kell nézniük az egykori rabszolgatartással: milyen kötelezettségeik vannak ma? Mely balkáni országokat kezelték a Habsburgok gyarmatként? Kirill orosz pátriárka KGB-kém volt, most utódja, az unokaöccse próbálja kimosdatni a vádak alól. Nemzetközi lapszemle.
A Politicóban Bayer Lili Tamás Gáspár Miklósra emlékezik, azt írja, a filozófus búcsúztatásán megjelent többszáz fős tömegben ott voltak a kommunista idők egykori másként gondolkodói, és ott voltak olyan fiatalok, akiknek emlékeiben az erdélyi születésű marxista gondolkodó és akadémikus az elmúlt évek tiltakozó megmozdulásainak kedvelt szónokaként él. De amikor a temetésről távozók felszálltak a tömött buszra, volt, aki meghökkenten kérdezte: kinek volt most a temetése?
A magyar társadalom egy része egyre inkább az Orbán Viktor által hangoztatott narratíván belül, egy másik része azon kívül él, az ország egyre mélyebben megosztott, két buborék létezik benne egymás mellett – írja Bayer Lili, és emlékeztet arra, hogy a kormányfő egykor maga is liberális disszidens volt, és ugyanazokban a körökben mozgott, mint Tamás Gáspár Miklós, mielőtt a nacionalista jobboldal felé vette az irányt.
Az, hogy Orbán is megemlékezett az elhunytról, mindkét oldalon kiváltott bizonyos értetlenséget, holott ez – vélekedik a Politico szerzője – bizonyára személyes gesztus volt, és maga TGM is úgy nyilatkozott egy alkalommal: szerinte Orbán magánjelleggel tisztel néhány olyan értelmiségit, akit most politikai értelemben gyűlöl.
Arra a kérdésre, hogy mitől olyan "sikeres" Orbán politikai értelemben, Tamás Gáspárt Miklós pár évvel ezelőtt azt válaszolta a Politicónak: abból a széles jobboldali szavazói bázisból húzott hasznot, amely már addig is létezett Magyarországon, de széttöredezett volt, vezetőre volt szüksége, és ő egyesítette ezeket az embereket, önbizalmat adott nekik. Orbánnak – mondta akkor TGM – volt bátorsága ahhoz, hogy felhasználja azokat a szunnyadó Nyugat-ellenes érzelmeket, amelyek a 1848-as liberális forradalmak leverése óta lényeges részét alkotják a magyar és a kelet-európai politikának.
Különböző európai országok kértek bocsánatot, és tettek gesztusokat gyarmattartó múltjuk, az annak során elkövetett bűnök miatt. A Der Standardban Daniel Moser innsbrucki politikatudós terjedelmes cikkben érvel amellett, hogy Ausztriának – illetve az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak – is lennének ilyen irányú kötelezettségei bizonyos múltbeli cselekedetek miatt.
Megemlíti, hogy a Habsburgok a 16. században uraltak olyan olyan területeket, ahonnan kiindulva rabszolgakereskedelem folyt, afrikaiakat vittek Amerikába. A 19. században a Monarchia képviselői jelen voltak az 1884-1885-ös berlini Nyugat-Afrika-konferencián, és bár gyarmati területekhez nem jutottak, kaptak bizonyos hajózási jogokat, és ezzel haszonélvező részeseivé váltak a kolonializmusnak – és részben ez a magyarázata annak, miként kerülhetett oly sok tisztázatlan sorsú, afrikai eredetű műkincs osztrák múzeumokba.
Daniel Moser fölveti azt is, hogy a Monarchia annak idején de facto gyarmatként kezelt kelet-, illetve délkelet-európai területeket is, nevezetesen Galíciát, Bukovinát, illetve Bosznia-Hercegovinát. Ez utóbbi terület 1908-as osztrák-magyar annektálása után olyan véderőt toboroztak a potenciális felkelések elnyomására, amely aztán az első világháború alatt szerbek ezreinek a bebörtönzéséért, illetve szerbek százainak a legyilkolásáért volt felelős – emlékeztet a professzor.
A Frankfurter Rundschau a svájci szövetségi archívumból származó – és a Le Matin Dimanche, valamint a Sonntagszeitung által közzétett - információra hivatkozva azt írja, Kirill orosz pátriárka Mihajlov fedőnéven a KGB számára kémkedett, amikor Svájcban élt, az Egyházak Világtanácsánál képviselte a moszkvai patriarchátust. Az eddigiekhez képest annyi újdonság van a német lap beszámolójában, hogy Mihail Gungyajev, aki Kirill egyik utódja a genfi székhelyű pozícióban, nyilatkozatban tagadta a kémvádat, és azt állította: Kirill soha nem volt ügynök, a KGB azonban szigorúan ellenőrizte svájci tevékenységét. A mentegető kijelentés erejét azonban némileg csökkenti, hogy Gungyajev Kirillnek az unokaöccse.