A populisták legfontosabb testrésze az arc

Az Orbán Viktor által hangoztatott nézetek és gyakorlatok némelyike - néha pozitív, többnyire azonban negatív - hivatkozási pontként bekerült az amerikai mainstream közbeszédbe. Itt van például a hagyományos családi értékek kérdésköre: ennek szenteli legfrissebb véleménycikkét Paul Krugman, a New York Times hírneves publicistája. Megemlít egy bizonyos J. D. Vance nevű ohiói republikánus szenátorjelöltet, aki arról értekezett, hogy számos vezető demokrata párti politikusnak nincs gyereke.

Vance a „gyermektelen baloldalt” ostorozva dicsérte a magyar miniszterelnök politikáját, abból kiemelve és az amerikai politika elé példaként állítva a gyermekvállaló családok támogatását. Krugman érdekesnek tartja, hogy Vance éppen Magyarországot, illetve annak - mint fogalmaz - elnyomó autokrata kormányzatát méltatta, holott más európai országokban is erős születéspárti politika érvényesül.

Így például Franciaországban jelentős pénzügyi ösztönzést kapnak a gyermekvállalók, és a franciáknál az egyik legmagasabb a termékenységi ráta a fejlett világon belül. Krugman felidézi konzervatív szerzők - így például Gertrude Himmelfarb - azon elméleteit, miszerint a hagyományos családi struktúrák fellazulásával a társadalom bűnözésbe és káoszba süllyed. Ez azonban - hangsúlyozza - nem következett be.

Mint hozzáteszi, néhány európai társadalomban még az amerikainál is erősebben tapasztalható a hagyományos családmodell hanyatlása, és az említett Franciaországban a gyermekek több mint felét egyedülálló anyák hozzák világra a New York Times publicistájának adatai szerint.

„Amikor politikusok értékekről hablatyolnak, illetve mások személyes döntéseit támadják, az rendszerint annak a jele, hogy nem képesek vagy nem hajlandóak olyan politikát javasolni, ami valóban javít az élethelyzeteken” - üzeni Krugman az amerikai közélet szereplőinek.

„Orbán Viktornak tele a nadrágja” - írja Nikolaus Blome a Der Spiegelben közölt kommentárjának a címében. A szerző szerint Lengyelország és Magyarország néptribunjai gúnyolódnak az EU-n, de népeiket nem engedik szólni. Hiba volt-e az unió keleti kibővítése? - teszi fel a kérdést a német publicista.

Felidézi az új tagok csatlakozásának derűlátó éveit, majd megállapítja: Lengyelország és Magyarország demokratikusan megválasztott kormánya annyira megváltoztatta a demokratikus intézményeket, hogy ma nem vennék fel újra az unióba ezt a két országot. Lengyelország nacionalista katolicizmusa és Magyarország népnemzeti populizmusa, tehát ami felbomlasztja a hatalommegosztást és a polgári jogokat, sajnálatos módon része lehet Európának, ám az Európai Unióban nincs semmi keresnivalója - írja Blome, és leszögezi: az Unió lényege a szerződésekhez való hűség és az igazságszolgáltatás függetlensége.

„Orbán Viktor nem bolond, hanem fél” - állítja a Der Spiegel kommentátora, és így folytatja: csakúgy, mint lengyel eszmetársa, önmagát a népakarat végrehajtójának tekinti, és ezt a népakaratot szükség esetén a jog fölé is helyezi. A homoszexuálisok elleni, középkori törvényét most népszavazásra akarja bocsátani, mert abból indul ki, hogy az alacsony részvételi arány mellett átmegy.

De mi lenne, ha Magyarország és Lengyelország népének megadnák azt a lehetőséget is, hogy szavazzon az EU-tagságról? Így saját fegyverükkel győznék le őket, hiszen ezt miként utasíthatná el a két vezetés, saját arcának elvesztése nélkül? Márpedig a populisták legfontosabb testrésze az arc.

Nikolaus Blome hangsúlyozza: senki nem akarja a lengyeleket és a magyarokat arra kényszeríteni, hogy tagok maradjanak a klubban, ha ők - miként kormányaik - nem akarják tartani magukat annak szabályaihoz. Ezt azonban előbb meg kell nézni: a magyarok többsége például talán fontosabbnak tartaná az EU-ban maradást, mint azt, hogy kiirtsák a tankönyvekből a homoszexualitást. „Ha a népakarat mindenek fölött áll, akkor hadd mondja ki a nép a végső szót az EU-ról” - szólítja meg a publicista a magyar miniszterelnököt, és felteszi neki a kérdést: „vagy fél a választól?”

És ha a nép az EU-ban akar maradni, akkor ne álljon többé ennek útjában - zárul a Der Spiegel kommentárja.