Karácsony támogatásával tér vissza 13 év után a filmszemle
19/11/2024 15:30
| Szerző: Klubrádió/Gőzsy Kati
Karácsony Gergely nélkül nem jött volna össze az új filmszemle, mondta Liszka Tamás, a Budapest Film vezérigazgatója utalva arra, hogy a városvezetés mozibarátként fogadta a Magyar Filmszemle folytatásának ötletét 13 év szünet után. Barátságos jegyárakat ígér Muhi András, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke, a filmszemle igazgatója. Mint mondta: "szeretnénk, ha a közönség is jönne, nemcsak a filmes szakma". Muhi Andrást és Liszka Tamást a Klubrádió faggatta a sajtótájékoztató után a költségvetésről és a lehetséges versenyzőkről. A sajtótájékoztató után sokan keresték mindegyikőjüket, hogy örülnek a hírnek, és szívesen segítenének.
"Budapestről hiányzott, hogy a szakma, a közönség és a filmek egy térben és egy időben együtt legyenek" - mondta Liszka Tamás, aki a hattagú Szemletanács egyik tagja. "A főpolgármesternek köszönhető, hogy a Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonában lévő Budapest Film a szemle alatt egy hétre fel lesz szabadítva a bevételkényszer alól, és vetíthetünk magyar filmeket, az ezalatti bevételkiesést vállalja a főváros, hogy kipótolja, illetve a szervezés költségét is megtámogatja." Az egy héten át tartó esemény a Corvin Moziban lesz, egész héten, a mozi minden termében. Liszka elmondta még, hogy a látogatókat különféle berendezett filmdíszletek fogadják majd a moziban. "Úgy fog kinézni a mozi, mintha egy filmforgatáson lennél."
2025. február 3–9. között rendezik meg 44. Magyar Filmszemlét – jelentette be a Magyar Filmművészek Szövetsége. Ezzel 13 évnyi szünet után tér vissza a rendezvény, ami finanszírozási okok miatt szűnt meg. Az elmúlt 12 évben Budapesten, majd 2020-tól Veszprémben volt a Magyar Nemzeti Filmalap szervezésében a Magyar Mozgókép Fesztivál, amit ezentúl is megrendeznek nyaranta Veszprémben. "De a Magyar Filmszemle brandje az a Filmszövetségé" - magyarázta Muhi András, és ők most visszatérnek.
"Low budget-ben vagyunk. Folyik a támogatók keresése - mondta az anyagi háttérről Muhi András. - A barátságos jegyár már biztos, szeretnénk, ha a közönség is jönne, nemcsak a filmes szakma." A Corvinban a szemle alatt ezer forintért lehet majd egy-egy vetítésre beülni. "Lesz előzsűri, zsűri és jó sok díj - tette hozzá Liszka Tamás. - Még várjuk a magánszponzorokat, de annyi már összejött, hogy mindenképpen meg tudjuk tartani a fesztivált."
"Pataki Ági producernek is óriási szerepe van abban, hogy ez a szemle összejött - tette hozzá Muhi. - Meskó Zsolt végzi a munka dandárját, aki a rendszert felállította és működteti. Csutak Tamás, aki az összes produkciót könyveli, kiegészülve Liszka Tamással, aki az artmozik vezetője és Kovács Gábor producer. Így vagyunk velem együtt a Szemletanácsban hatan."
"Bármely film nevezhet a versenymezőnybe. Ha valamelyik film, például a nagyköltségvetésűek nem szeretnének versenyezni, de szeretnének megjelenni a szemle műsorában, akkor nevezhetnek a Panoráma szekcióba - tette hozzá Muhi András. - A Filmszemle ambíciója, hogy a lehető legteljesebb képet mutassa."
Muhi András kiemelte még, hogy az elmúlt két évből, 2023. január 1-től készült filmalkotások jelentkezhetnek a programba 8 kategóriában: játékfilm, hosszú dokumentumfilm (70 perc felett) ,70 perc alatti dokumentumfilm, 70 perc feletti animáció, 70 perc alatti animáció, kisjátékfilm, kísérleti film, tévésorozatok. Újdonságként az animációt és a tévésorozat kategóriát is bevették. A nevezéseket december 7-ig lehet elküldeni a Filmszemle honlapján. A beküldött filmeket előzsűrik fogják megszűrni: nagyjából 20-22 játékfilm, 25-30 kisfilm, 15-20 kísérleti film és körülbelül 30 dokumentumfilm kerülhet be a programba.
A fent említett 8 szekción kívül lesz még két versenyen kívüli kategória is. Az Információs kategóriába elsősorban azok a filmek kerülnek, amelyeket az előzsűri nem válogatott be a versenybe, de az előzsűri szerint megnézésre érdemes alkotások. Az említett Panoráma szekcióba pedig olyan nagy költségvetésű filmeket várnak, amelyeknek az alkotói nem a nagyjátékfilmes versenykategóriában szeretnének szerepelni.