Hátrafelé nyilas szavazók - Dési János jegyzete

A s̶z̶o̶v̶j̶e̶t̶, akarom mondani, az orosz rendőrség a tőle megszokott hatékonysággal csapott le Alekszej Navalnijra, az oroszországi ellenzéki mozgalmak egyik legfontosabb, legismertebb szereplőjére. Ő az, akit éveken át követtek a nagyeszű orosz titkosszolgálati emberek, akit aztán egy szovjet időkből maradt katonai idegméreggel megpróbálták megölni. Akit aztán hónapokig Németországban ápoltak, és lábadozása idején a Bellingcat nevű oknyomozó portállal együtt leleplezte a titkosszolgálati mesterkedéseket, az ellene szőtt gyilkossági terveket. Sőt, még egy titkosszolgálati embert is rávett, hogy telefonon részletesen számoljon be a gyilkossági kísérlet részleteiről.

Szóval Navalnijt komoly erők bevetésével lecsukták. Szabadon bocsátásáért a kultúrállamok vezetői azon nyomban felemeltek a szavukat. Az Európai Unió tisztségviselői, Joe Biden perceken belüli elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, az európai országok vezetői és így tovább.

Ma délután, amikor minden erőmet megfeszítve ránéztem a magyar kis vezér közösségi oldalára (brrr!), aztán meg a külügyminiszterére, (brrr, brr!) hát lássanak csodát, nem találtam sehol sem, hogy felszólaltak volna Navalnij érdekében. Nem mondom, hogy nagyon meglepett a dolog – holló a hollónak nem vájja ki a szemét – tartja a népi bölcsesség. Bár éppen ma olvastam, hogy a külügyminisztérium 17 fős sajtóapparátusa mellett tíz ember dolgozik azon, hogy a külügyminiszter hatékonyan szerepeljen a közösségi médiában. (Képzeljük, milyen lenne az eredmény, ha csak kilencen vagy rá gondolni is rémes, csak nyolcan tennék ez közpénzből.)

De ennek a jókora apparátusnak erre már nem futotta az erejéből. A Putyin-barátság ennél többet ér. A Facebook és társairól jut eszembe, az igazságügyminiszter (nem, nem Deák Ferenc, nem Wekerle Sándor, nem Kulcsár Kálmán, nem Bárándy Péter és a többiek, hanem ez a mostani) elkezdett célozgatni rá, hogy az FB-t és az effajta – egyelőre még uralmuk alá hajtani nem sikerült – fórumokat valahogyan meg kellene rendszabályozni.

Nyilván ismerik a régi viccet. Nem igaz, hogy a Szovjetunióban ne lett volna a tévének több csatornája és ne lehetett volna kapcsolgatni. Ha valaki elunta a Moszkva egyet, átválthatott a másikra. Igaz, ott egy gumibotját lóbáló rendőr volt látható, aki fenyegetően azt kérdezte a nézőtől: Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?

Egy másik mai hír szerint a magyar kormány egészen durva, impertinens hangon válaszol a különböző ENSZ intézmények Magyarországot ért kritikáira. Akkor sem lenne nagy dicsőség a történet, ha szép, udvarias, ahogy mondani szokás, diplomatikus modorban hajtanák el a kritikusokat. De így aztán, ha lehet, egy nagyságrenddel még kínosabb a történet. És nem azért taplók a magyar külügyi hölgyek és urak, mert nem tanítottak meg őket késsel és villával enni, hanem azért, mert azt hiszik, törzsökös, hátrafelé nyilas szavazóik ezt várják el tőlük.

Közben persze nincs megállás a felsőoktatás szétrombolásában, a lopási terv erőteljes teljesítésében, a focin és állami médián resztül kilopott pénzek elmenekítésében.

Csak egy átlagos nap az orbáni világban.

Dési János jegyzete a 2021. január 18-i Esti gyorsban hangzott el.