Héhé, nono! – Dési János jegyzete
14/08/2023 18:03
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Héhé, nono! Na és ettől meghátráltak ezek a pimaszok, pedig mondom, az egyik már a szája szélét is nyalogatta. Kétszer. Persze volt nagy ajvékolás meg óbégatás, meg egyéb, hogy már mégiscsak miért kell rögtön héhé, nono!-t kiáltani, miközben ezek biztos a fejük búbjától a farkuk végéig jó emberek.
Mottó:
van egy ország ahol lakom
semmi ágán
lógó flakon
van egy város ahol élek
ahány test épp
annyi lélek
ahány lélek annyi lom is
utcára tett
fájdalom is
(Erdős Virág)
Sosem lehetünk elég óvatosak. Mint az közismert, két – már bocsánat a szóért – füstös képű a gyerekeinket nézegette, az egyikük még a szája szélét is kétszer megnyalta közben, miközben a kis Botondka felkapaszkodott a csodaszarvast formáló mászókára. Az a kis Botondka, hogy egyem a húsát! De nem erről van most itt szó, hanem a – már bocsánat a szóért – két füstösképűről, akik be akarták cserkészni ezt az angyalarcú kis csöppséget. Még jó, hogy a Dzsenifer anyukája résen volt és azonnal rájuk ripakodott, hogy héhé, nono!, pedig neki még egy pocaklakója is van.
Héhé, nono! Na és ettől meghátráltak ezek a pimaszok, pedig mondom, az egyik már a szája szélét is nyalogatta. Kétszer. Persze volt nagy ajvékolás meg óbégatás, meg egyéb, hogy már mégiscsak miért kell rögtön héhé, nono!-t kiáltani, miközben ezek biztos a fejük búbjától a farkuk végéig jó emberek. Na ja.
De ne bukfencezzünk már szekéren, hát pontosan tudjuk, hogy mire megy ki ez az egész! Kolbászba akarták tölteni bizonyára a Botondkát, hogy egyem a húsát. Meg talán azt az ennivaló kis Vanesszácskát. Nem kérem, ne tessenek nagyokosan megint vigyorogni, hogy az a műveletlen meg ilyen-olyan, nekünk is vannak iskoláink. És pontosan emlékszünk, hogy pár éve Amcsiban egy pizzázóban gyerekhússal készítették a négysajtosat a demokraták, mert azoktól minden kitelik. Volt egy titkos kis gyerekvágóhídjuk, ott dolgozták fel szegényeket, töltelékárunak meg felvágottnak is. A híradóban is láttam ám, csak aztán igyekeztek a tudjukkik letagadni az egészet. És pár éve itt is egy kínai boltban, ha ráálltál a próbafülkében a szőnyegre, akkor beestél egy pincébe, és aztán ott egy éles késsel simán elvágták a nyakadat, a véredet kifolyatták egy nagy tálba. Mert az külön kell nekik. És mit gondolsz, mitől olyan olcsó a kínai kaja? De ha ez se lenne elég, hát Kunvadason annakidején nemcsak az árakat emelték, meg inflációztak, hogy a tojás is az egekbe, meg a tej, meg a kenyér, de ugye elloptak gyerekeket is és a Dob utcában – micsoda véletlen, mi? – kolbászba töltötték őket. Kérdezd meg a Závadát, ha nem hiszed.
Szóval, héhé, nono! – tudjuk, hogy kezdődik, előbb kinézik ezeket a kis pufókocskákat, mert nekik ugye nincs ilyen, a miénkre fáj a foguk.
Képzeletbéli monológunkat itt szakítsuk meg egy pillanatra, és adjuk át a szót másvalakinek, aki arról az esetről számol be, amikor egy volt férj elrabolta a feleségét, késsel egy kocsi csomagtartójába kényszerítette, majd megerőszakolta. A nő egy tömött utcán menekülőre fogta, de senki sem segített neki, még egy héhé, nono! sem hangzott el, mert azt gondolták a szemtanúk, hogy:
Persze, hogy láttam. Azt mindenki látta. De ez az ő dolguk, mit szóljak én belé más ügyébe. Ha ők így szeretik, hát igy szeretik. Ahány ház, annyi szokás, és ne szólj szám, nem fáj fejem. Megtanultam kérem én ezt. Jó, lehet, hogy lekent neki egy pofont, de attól még nem dől össze a világ. És ha megérdemelte? Meg az ember is lehet, hogy fáradt volt, meg ideges, annyi a gond, az árak is… Megértem. Nem, nem helyeslem, de megértem én, ha néha elsül az ember keze. Különben is, én ismerem ezt a Józsit, alapvetően jó ember, max rossz napja volt, de biztosan szereti ő az asszonyt. Így szereti.
Dési János jegyzete a 2023. augusztus 14-i Esti gyorsban hangzott el.
