Így vándorol 120 milliárd állami forint Tiborczhoz és Garancsihoz jövőre
27/11/2024 12:10
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Kovács Gaby
Ahogy azt tegnap szemléztük nagyot nyerhet a költségvetésen Tiborcz István és Garancsi István, hozzájuk köthető cégek ugyanis mintegy 120 milliárd forintra számíthatnak a jövő évi büdzséből. Hogy ehhez hogyan és milyen úton jutnak hozzá, arról kérdeztük Ligeti Miklóst a Transparency International Magyarország igazgatóját a Reggeli gyorsban.
Ligeti Miklós elmondta, formailag azt látjuk, hogy magán szerveződések, a Market Építő Zrt. és a Főnix Magántőkealap - melyek Tiborcz és Garancsi érdekeltségei - belevág egy ingatlanfejlesztésbe ezek részben eleve állami pénzből történnek, mert a Főnix jelentős összegeket kap közpénzből a Magyar Fejlesztési Banktól. Aztán most úgy néz ki, hogy a 120 milliárd forint, ami megjelenik a költségvetésben, úgy kerül Tiborczékhoz, hogy ezt a pénzt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kapja meg, hogy megvásárolja ezt a Dürer Park nevű komplexumot, ahová beköltöznek a már említett állami hivatalok. A kormányzat annyira fontos projektnek találta a beruházást, hogy már 2021-ben kiemelt beruházássá nyilvánította.
A Transparency International jogi igazgatója kiemelte, hogy a megvalósítás során nem készültek sem hatástanulmányok, de még igényfelmérések sem, így perelnek a teljes szerződés megismeréséért.
A probléma Ligeti szerint az, hogy semmilyen versenyeztetés, költség-haszon elemzés, igényfelmérés, megvalósíthatósági tanulmány nem készült. A Transparency pert indított az iratok megismeréséért. A vagyonkezelő az iratok zömét át is adta a perben, de vannak még iratok, amiket titkolnak. így ezek esetében várnak a másodfokú eljárást.
Ligeti emlékeztetett: a Dürer Park egyike annak a három nagy hasonló mintát követő ingatlanfejlesztésnek, melyekre az állam 600-de talán mostanra 700 milliárd forintot költ. azért, hogy feltehetően beragadt vagy a kutyának nem kellő ingatlanfejlesztéseket megmentsen.
A másik két komplexum a Kopaszi-gáton lévő Budapark, a harmadik pedig a Bosnyák tér mögötti egykori csömöri úti sporttelep területe, ahol az adóhatóság székháza készül.
2024.11.27. szerda, 8.33
Riporter: Para-Kovács Imre