„Klubrádió
Esti gyors

Jótanács az orbáni rendszer lebontásához - Kárpáti János jegyzete

29/10/2020 18:02

| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió

Próbáljuk meg elképzelni a következő helyzetet. 2022-ben az ellenzéki összefogás mondjuk 54 százalékos többséget szerez, majd ennek birtokában parlamenti határozattal eltörli a Fidesz által kétharmaddal kialakított jogrendszert. Lesz akkor utcakő Budapesten, ami a helyén marad?

2020. október 29. Esti gyors-részlet (2020.10.29. Kárpáti János jegyzete)
02:14
00:00
Elek István közíró a minap felvetette, hogy nem kell kétharmaddal győznie az ellenzéknek az orbáni rendszer lebontásához, mert az eleve alkotmányellenes – hiszen egy sor törvény elfogadásával, úgymond lopakodó államcsínnyel megvalósította a kizárólagos közhatalomgyakorlást, holott maga az Alaptörvény is tiltja már az erre való törekvést is. Vörös Imre volt alkotmánybíró tegnap a Klubrádióban szintén úgy vélekedett: nem szükséges az Országgyűlésben kétharmad annak a kimondásához, hogy a jogállam orbáni lebontása illegitim volt - ha létrejön a közmegegyezés, hogy mely ponton volt illegitim.

A jogi érvelés számomra történetesen meggyőző, de próbáljuk meg elképzelni a következő helyzetet. 2022-ben az ellenzéki összefogás mondjuk 54 százalékos többséget szerez, majd ennek birtokában parlamenti határozattal eltörli a Fidesz által kétharmaddal kialakított jogrendszert. Lesz akkor utcakő Budapesten, ami a helyén marad? 2006 őszére mint jámbor ministránsösszejövetelre tekinthetünk majd vissza.

Ez megelőzhető akkor, ha az ellenzék a parlamentnél is erősebb politikai legitimációt szerez. Ha még a választások előtt kidolgozza azt a tervezetet, amely kimondja ennek a rendszernek az alkotmányellenességét, és előírja a rendszer lebontását. Egy ilyen szövegben nyilván egyetértésre juthatnak az ellenzéki pártok. Az lehetne a közös programjuk és ígéretük, hogy választási győzelmük esetén ezt a tervezetet – legelső döntésükként – népszavazásra bocsátják. A Fidesz soha nem bocsátotta népszavazásra az Alaptörvényt, mert így kedvére módosítgathatta. Célszerű lehetne azzal fellépni a kampányban, hogy aki az ellenzékre szavaz, az arra szavaz, hogy referendumon lehessen dönteni a mostani rendszer sorsáról. Ha ez a törekvés a választáson többséget kap, az mindennél hitelesebben fogja tükrözni azt a bizonyos szükséges közmegegyezést. A közvetlenül kinyilvánított népakarat felülírja a parlamenti százalékokat.

Kárpáti János jegyzete a 2020. október 29-i Esti gyorsban hangzott el.

Stolen tank (T-34) Budapest 2006 riot

És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.

Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.

Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás