Lazítás, avagy mégsem tudok biciklizni – Selmeci János jegyzete

Március elején kezdtem el kerékpárral járni dolgozni, azon kívül, hogy gyorsabban értem be, mint BKV-val, nagyon jó érzés volt a rakparton száguldani és azt érezni, hogy jé, tudok biciklizni. Ezen a héten viszont autópályán érzem magam, annyit kell kerülgetni a jellemzően maszk nélküli kerékpárosokat és gyalogosokat, több embernek neki is mentem már.

Amellett, hogy felmerült bennem, hogy talán mégsem tudok annyira biciklizni, elgondolkodtam azon is, hogy vajon meddig lehet otthon tartani az embereket egy olyan járványra hivatkozva, ami a legnagyobb részüket egyáltalán nem érinti. Talán eddig lehetett.

Több mint kilencmillióan élünk ebben az országban, a hivatalos adatok szerint 2383 ember kapta el a koronavírust. Több olyan megye is van, ahol a hivatalos adatok szerint az elmúlt egy hétben nem találtak új fertőzöttet.

Persze vannak országok, ahol rendesen tesztelnek, de a járvánnyal járó korlátozások mindenhol jóval több embert érintenek rosszul, mint a járvány maga.

Most ezeknek a korlátozásoknak az óvatos lazítását ígérik, nemcsak itthon, hanem olyan nyugati országokban is, ahol több ezer új fertőzöttet regisztrálnak naponta. Ahhoz nem vagyok elég okos, hogy tudjam, hogy a lazító döntéseknek milyen következményei lesznek, de azt sejtem, hogy amikor a politikusok ezeket meghozzák, előbb nézik meg a munkanélküliségi adatokat és a közvélemény-kutatásokat, mint a járvány terjedéséről szóló statisztikákat.

Hát így állunk.

Selmeci János jegyzete a 2020. április 24-i Esti gyorsban hangzott el.