Mire jó a Deutschlandticket, avagy vonattal Németországban
22/08/2023 13:20
| Szerző: (X)
Bár külföldre általában autóval indulok el, az idén nyáron három hétig vonatoztam fel-alá Németországban, kihasználva a Deutschlandticket adta lehetőségeket. Havi 49 euró, és gyakorlatilag korlátlan utazási lehetőségek: kimondottan jó tapasztalatokat szereztem.
Talán mert mindössze négyéves voltam, amikor az apukám megvette az első autónkat, gyerekként egyáltalán nem csapott meg a mozdony füstje. A szóban forgó gépjármű amúgy nem valami luxusjárgány volt, hanem egy másodkézből beszerzett Trabant, amely menetrendszerűen lerobbant már az első utcasarkon. Az apukám ilyenkor félrehúzódott, kipattant a volán mögül, felnyitotta a motorháztetőt, és egy erre a célra rendszeresített ronggyal törölgetni kezdte a gyertyákat. Hogy ez miként segített a helyzeten, azóta sem tudom, a lényeg, hogy rövidebb-hosszabb tisztogató munkálatok után a Trabant rendre jobb belátásra tért, az apukám visszaült, mi ketten az anyukámmal megnyugodtunk, és roboghattunk tovább az úti célunk felé.
Sem ritka gyerekkori vonatozásaim, sem később, felnőttként szerzett kedvezőtlen tapasztalataim nem barátkoztattak össze a vasúttal, sokáig kizárólag muszájból szálltam vonatra. Egészen addig, amíg néhány évvel ezelőtt Hollandiában járva rá nem döbbentem, hogy rajtam kívül mindenki (jó, majdnem mindenki) rövid távra biciklivel, hosszabb távra vonattal jár. Mivel arrafelé a különféle tömegközlekedési szolgáltatásokat már régóta összeszervezték egyetlen nagy közlekedési társaságba, ez azt jelentette, hogy az általam is beszerzett chipkártyával országszerte bármilyen közösségi közlekedési eszközt igénybe lehet venni. Amíg tart a kártyára feltöltött pénz (és nemcsak az állomásokon, hanem például egyes szupermarketekben is fel lehet tölteni), addig az ember felszálláskor becsekkol, leszálláskor kijelentkezik a leolvasóhoz odatartott chipcarddal, és kész. Nem kell jegy után rohangászni, aggodalmaskodni, hogy hosszú a sor a pénztár előtt, bezárt a jegyiroda, netán egyáltalán nincs is, elromlott az automata, csak gondoskodni róla, hogy az egyenlegünk mindig egy bizonyos összeg fölött maradjon.
Ekkor jöttem rá, hogy vonattal (mármint pontos, tiszta és kulturált vonattal) utazni jó: gyors, egyszerű, kényelmes. Ezek után kézenfekvőnek tűnt, hogy amikor az idén nyáron három hetet Németországban töltöttem, ott is a vasutat válasszam. Az elhatározásomat megkönnyítette, hogy a tavalyi népszerű, 9,9 eurós jegy után, amely az egész országban érvényes volt, a Német Államvasutak az idén májustól bevezette a Deutschlandticket, azaz Németország-jegy nevű szolgáltatást. Ennek az előfizetéses formában, havonta automatikusan megújuló jegynek az a lényege, hogy havi 49 euróért az egész országban igénybe vehetem a közösségi közlekedést, a városi villamosoktól meg buszoktól kezdve a helyi, a helyiérdekű és a regionális járatokig. A jegy egyedül az intercitykre és a FLIX jelzésű vonatokra és buszokra nem érvényes, ám, mint megtapasztaltam, ezek nélkül is simán el lehet jutni bárhonnan bárhová.
Az előfizetés alapvetően egy mobiljegy (kérésre chipkártyát is legyártanak, de az sokáig tart), amit több applikáción is meg lehet venni. Én a Deutsche Bahn DB Navigator nevű alkalmazását választottam, ez azért is nagyon hasznos, mert online menetrendet is tartalmaz, amin a járatok elnevezéséből azt is azonnal látjuk, felülhetünk-e rá a Deutschlandtickettel, vagy sem: S-Bahn, RB, RE jó, IC, EC vagy FLIX nem jó. Vásárláskor fel kell töltenünk magunkról egy igazolványképet, ha nincs ilyen a mobilunkon, előtte tegyünk fel rá egyet. Miután elfogadták az előfizetési igényünket, az appon megjelenik egy QR kód, alatta a fotónk, a nevünk, és az, hogy mikortól érvényes a jegyünk (nálam ez néhány perc alatt megtörtént). A Deutschlandticket egyetlen hátránya, hogy nem 30 napra, hanem egy-egy naptári hónapra érvényes, ezért nekem két hónapra meg kellett vennem (szerintem így is megérte), illetve hogy a következő havit, ha már nem akarjuk tovább használni, az adott hónap 10-ig fel kell mondani. Kifizetni átutalással lehet, automatikusan leemelni csak akkor fogják, ha kitöltünk egy bonyolult csoportos beszedési megbízást, én ezzel nem is próbálkoztam. Szerintem amúgy sokkal egyszerűbb volna hitelkártyával kifizetni, nem is értem, erre miért nincs lehetőség, bár biztosan megvan ennek a maga oka.
Egyébként is tanácsos készpénzzel készülni, mert számomra megdöbbentő módon Németországban számos helyen nemcsak üzletekben, hanem még állami múzeumokban sem fogadnak el bankkártyát, vagy csak a helyi EC kártyát, a nemzetközi hitelkártyákat nem. Értetlenkedő kérdésemre, hogy miért nem, a legkülönfélébb válaszokat kaptam: vállvonogatás, csak 5 euró fölött, csak 10 euró fölött, rossz a terminál (akkor miért nem javíttatják meg???), és a legeredetibb: átállították a számítógépes rendszert, és még nem használható. Mondták mindezeket olyan nagy városok világörökségi helyszínein, mint a wittenbergi Melanchthon múzeum vagy a weimari Anna Amalia Könyvtár. Bármilyen furán hangzik is 2023-ban Európa közepén, de vigyünk magunkkal elegendő készpénzt, különben kénytelenek leszünk automatából felvenni (mint én), és arcpirító jutalékot kifizetni utána.
Amúgy a Deutschlandticket szuperül működött! Mint a lányom egyszer megjegyezte, a holland vasutasok kedvesek, mosolygósak és készségesek, vagyis szerinte jól keresnek, én hasonló következtetésre jutottam német kollégáikkal kapcsolatban. Más kalauzzal nem is találkoztam, csak olyannal, aki egy QR-kód leolvasó készülékkel halad végig a folyosón; úgy láttam, diáktól nyugdíjasig szinte mindenki elektronikus jeggyel utazik. Amikor kinyitjuk az alkalmazást, a mobiljegy akkor is megjelenik, ha épp nincs wifi (nálunk ez a MÁV appon működik, a BudapestGO-n nem). A vonaton mindig ellenőrizték a jegyeket, a városi villamosokon, azt hiszem, összesen egyszer futottam össze ellenőrrel, a buszok viszont első ajtós felszállással működnek, ott a sofőr vet egy unott pillantást a felmutatott okostelefonunkra.
Mivel én Halléban laktam, és onnan csillagtúraszerűen cikáztam fel-alá három tartomány, Szász-Anhalt, Türingia és Szászország települései között, a 49 eurót szerintem két nap alatt leutaztam, hiszen Halléban a helyi közlekedésre érvényes hetijegy önmagában 22 euróba került volna. A német vonatok tiszták, napközben sűrűn járnak, és megbízhatón tartják a menetrendet – ha olykor mégis késtünk, mert el kellett engedni egy-egy expresszt, akkor a következő állomáson a csatlakozások mindig bevártak minket. Ja, és még mosdó is van mindegyiken, működő vécével, vécépapírral, szappan és meleg vízzel! Aki annyit aggódik azon, hol fog tudni legközelebb pisilni, mint én, annak ez rendkívül megnyugtató. A légkondi is fúj, mint a parancsolat, ezért a legnagyobb hőségben sem indultam el pulóver és/vagy széles, meleg sál nélkül. A regionális vonatok közül némelyik gyorsabban halad, némelyik (S-Bahn néven) minden görbe fánál megáll, de végül is ez a dolga. Én úgysem siettem sehová, és közben olyan egzotikus német helységneveket tanultam meg, mint Grosskorbetha meg Apolda.
Legyen bármilyen kicsi az adott városka, ha legalább két helyen megáll benne a vonat, a nagyobbik/legnagyobb állomás a tekintélyes Hauptbahnhof névre hallgat, akkor is, ha senki nem tévesztené össze a zavarba ejtően sokszintes, hipermodern berlini főpályaudvarral. Innen nagyobb települések esetén villamossal, kisebb esetén busszal juthatunk be a városba, ezért a Hauptbahnhofon kívül azt a szót is érdemes megtanulni németül, hogy Innenstadt (belváros), mert a sofőr nem feltétlenül beszél angolul. Mihelyt megérkeztünk a központba, mielőtt bármi mást csinálnánk, azonnal keressük meg az ellenirányú megállót, és fotózzuk le az ott előzékenyen kifüggesztett menetrendet. Így visszafelé tudni fogjuk, mely buszok érintik a pályaudvart, és mikor lehet számítani a felbukkanásukra, nehogy lekéssük a hazafelé tartó vonatunkat. Wittenbergben például meglepődve tapasztaltam, hogy a nekem megfelelő járat óránként egyszer kanyarodik oda a főtérre, ahol már helyiek népes csapata várja.
A Deutschlandticket alapvetően arra bátorít, hogy autó helyett használjuk a helyi és regionális közösségi közlekedést, ezért ha távolabbra utazunk, az utat érdemes szakaszokra bontani, egyik nagyvárostól a másikig, úgy kikeresni a jeggyel igénybe vehető, és egymáshoz időben csatlakozó járatokat. Én például Berlinből repülővel jöttem haza, de ha hallei indulással beírtam a menetrendkeresőbe, hogy Berlin Brandenburg Airport, csupa intercityt hozott fel. Végül úgy jutottam el a repülőtérre, hogy előbb elvonatkoztam Wittenbergbe, útközben átszállva Bitterfeldben. Wittenbergben aztán felültem a Stralsundba tartó Regionalexpressre (előbb azért, biztos, ami biztos, megkérdeztem az állomáson a jegyirodában, megtehetem-e), az szépen elvitt a berlini főpályaudvarra, és ott már csak találnom kellett egy, a reptérre tartó S-Bahnt. Az út így, az átszállások miatti várakozásokkal együtt vagy négy órába telt, míg az intercityvel másfél óra lett volna, de egyrészt mondom, ráértem, másrészt így megtakarítottam az intercity jegy 31,50 eurós árát.
Külföldiként valószínűleg az a legjobb megoldás, ha az utazásunkat egyetlen hónapon belülre időzítjük, és amint német földre érünk (repülővel vagy más módon), onnantól érvényes a Deutschlandticket. Annyi biztos, hogy ha jövőre is lesz ilyen jegy, örömmel fogok vele tovább kísérletezni.
Mörk Leonóra