Palack – Józsa Márta jegyzete

Nem vitás, hogy az újrahasznosítás fontos ügy környezetvédelmi szempontból, mindig is az volt, csakhogy jó időre elfeledkeztünk erről. Ha emlékezetem nem csal, akkor valahogy a rendszerváltás környékén felejthettük el azt a rutint, hogy a kiürült palackokat – akkor még zömmel üvegeket, a műanyag-dömping később kezdődött – nem kihajigáljuk, hanem elvisszük visszaváltani. A tonnaszám az utcákon, a parkokban, de olykor még az erdőkben is szétdobált üdítős flakonok, sörös dobozok látványa éppoly ismeretlen volt, mint a nagyvárosokban minden lépésnél fellehető utcai kaja. Amelynek a csomagolása olykor többe kerül, mint maga az élelmiszer.

Volt később annak is vitája, hogy vajon a tej zacskóban, dobozban vagy üvegben való kiszerelése hagy maga után kisebb ökológiai lábnyomot – bár ez az egyébként szellemes kifejezés sem régóta része a közbeszédnek – de ha jól emlékszem, a vita nem zárult mindenki számára megnyugtató eredménnyel. Gyerekkoromban házhoz szállították még a tejet hajnalban, népszerű diákmunka volt, és egy tejesüveg eltörése például akkor, ha valaki nem ment ki időben behozni az ajtó elől, és az megfagyott, szétdurrant, komoly anyagi kárt jelentett. Nem is tudom, talán az üveg talán drágább lehetett, mint a benne levő tej. Szóval a széles szájú tejesüveg értéket képviselt, vigyáztunk rá.

A hetvenes évek Bukarestjében volt egy ismert bűnügy. A brigantik közegészségügyi ellenőröknek adták ki magukat, hónapokon keresztül csengettek be a lakótelepek panelrengetegének minden egyes lakásába azzal a dumával, hogy ellenőrizniük kell az ivóvíz minőségét. De sajnos elfogyott a hivatal által erre a célra kirendelt palack. Megértheti, jóember, érveltek a lakóknál, az állásom függ tőle, kisgyerekeim vannak, legyen már olyan jó, és adjon már nekem egy tejesüveget csapvízzel töltve. Nem, nem jó a másfajta üveg, csak ezt fogadják el, legyen már szíve. Állítólag családi házat vettek a szorgosan visszaváltott tejesüvegek árából. Aztán valaki ragaszkodott ahhoz, hogy ellenőrizze a fedősztorit, példás büntetést kaptak a csoportosan elkövetett bűncselekményben ludas haramiák.

Jutott mindez eszembe Erzsébetváros Csikágónak becézett negyedében, midőn sorra elnézem a visszaváltó automatáknál azokat a felnőtteket és gyerekeket, akikről első pillantásra is látszik, hogy fontos szerepet játszik immár életükben az eldobott csomagolóanyag összegyűjtése és az ezért kapott fizető utalvány. És látványosan kevésbé szemetes a környék, legalábbis a visszaváltható termékekből. Felbukkant az állandóan elromló vagy telítődő automatánál való sorban állásnál a nyomor egy láthatatlan rétege.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. szeptember 12-i adásában hangzott el. Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert