Pejin Lea: Vérkeringő
8/03/2025 14:09
| Szerző: Pályi Márk/Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Pejin Lea Androgüné, Nő és Vérkeringő című verseit hallgathatják meg Horváth Julianna színművész előadásában.
A vajdasági származású fiatal költő, Pejin Lea azok közé tartozik, akik intenzív kérdésfelvetésekkel, de egyáltalán nem sztereotip módon fogalkoznak a nőiséggel és az eltérő önmegélések és életformák elfogadásával kapcsolatos kérdésekkel.
Itt, a Klubrádió honlapján is közzétettük már korábban is egy versét, amelyben a trianoni határmódosítások következményeivel és azok interpretációival foglalkozott; a vers a Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk negyedik adásában is elhangzott, még három és fél évvel ezelőtt.
Mától, nőnap alkalmából, három újabb formapróbálgató, problémafeszegető költeményt teszünk itt közzé, amelyeket a megfelelő hangsávok lejátszás gombjaira kattintva hallgathatnak meg, a cikk aljára görgetve pedig olvashatják is a szövegeket.
Pejin verseinek sajátossága, hogy nem magukat a társadalmi viszonyulásokat problematizálja, hanem a tapasztalatok megfogalmazásának hiányain, illetve az élményekkel kapcsolatos féloldalas önmegértéseken polemizál – a nyelviség csalásait feszegeti: miért állítunk vajon valamit, ha az adott kijelentés nem is egészen fedi a saját létezésünkről alkotott benyomásainkat?
A költő verseit a Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban Horváth Julianna színművész olvasta föl öt évvel ezelőtt, abban az adásban, amelyben a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft. Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának legígéretesebb növendékeit láttuk venégül, akikkel az őket támogató és sokat vitatott szervezet ügyei helyett a műhely szakmai munkájáról és eredményeiről beszélgettünk. Az akkor bemutatott szerzők művei közül korábban már Regős Mátyás prózaversét is meghallgathatták itt, internetes irodalmi rovatunkban.
A versek eredeti, írott változata:
Androgüné
Kétezer-tizenhat, ennyi csak, hogy érjek én
húszat, te többet, s ennyi túlmegy még
a határokon is, és illegális így most
egy háromtagú család:
nőből kettő, egy gyerek
másképp normális is lehetne,
mert egy a férfi, egy a nő,
s nem egy gyerek, mert inkább kettő.
Fáj a fejem, fáj a kéz, és
nem fogy el a gyógyszerem,
pedig beszedtem egy dobozzal,
mert nem sétálhat nyugodtan
szivárványos pólóban,
kéz a kézben, vagy csak osonva,
az Auchan mögött vasárnap.
Fáj a fej, és fáj a kéz,
remegő térd és remegő fél,
elvált a jin a jangomtól, s immár sétál
két úton a két güné, vagy a két androsz,
s egymás nélkül bolyongva keresi egyik a másikat,
mert a hat és kilenc ugyanaz,
mert mindegy, feketében fehér vagy,
vagy netalántán fordítva, mert lehetek én is,
aki a hatos, de lehet, most is ketten vagyok,
vagy igazából négy a bűvös kerek szám,
s két fekete van,
s két fehér is van,
és mindnyájan
egy gömb vagyunk
egy listában.
*
Nő
Végre annyi időt töltök a zuhany alatt, mint más nők,
végre külön táskában viszem az arclemosókat,
teher alatt nő a ránc.
Végre elhallgatok, ha egy férfi szól,
végre bort iszom sör helyett,
a vége mégis ugyanaz:
inni, élni, egy kicsit félni,
még inni, majd belehalni.
Végre van futós képem az Instagramon,
végre lefogytam, szinte fonnyadok.
Számolom a grammokat, elfogyok lassan,
végre puffasztott rizst eszem kenyérbél helyett.
Lenyelem.
Végre nő vagyok, és
végre átlagos.
*
Vérkeringő
Elhallgatok, mert ezt kell tennem,
megyek utánad, mert erre neveltek,
s jön egy halk sóhaj mégis,
ez nem az a hely,
ahol kellene lennem.
S továbbá hallgatok, mert
erre vágytam,
vagy másra talán
a belső igazságban,
egyfajta anamnészisz.
Volt ez már régen,
s emiatt dermedve állok,
miközben bőrödön keresztül
látom az erek balettját:
vérkeringő.
Badarság,
mondanád.
Hízom és dagadok,
s mégis fogyok el,
és unom már: van ez a
kicsi undor mindennap,
amikor felkelek,
nem túl nagy,
egészen kicsi undor ez.