Szabó Lőrinc: Különbéke
1/12/2024 20:29
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Szabó Lőrinc Különbéke című versét hallgathatják meg Kornis Mihály előadásában.
Szabó több más költőtársával együtt Kornis Mihály író számára is fontos alkotó, így Kornis az ő versét is elmondta a Belső közlés című zenés irodalmi műsorunk két és fél évvel ezelőtti költészet napi összeállításában, majd a felolvasása elhangzott kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk, a Tükörfordítás másfél évvel ezelőtti adásában is, amelyben Szabó Lőrinc versei és Cseh Tamás dalai hangzottak el egymással váltakozva, hiszen mindkét életműre jellemző volt az a nyíltan szociális és gazdaságkritikai gondolkodás, az ezt érintő feszültségek kimondása és az uralkodó viszonyok megkérdőjelezése, ami több más esetben hiányzott mind a korabeli, mind a közelmúlt irodalmi kánonjából. A műsorban a többi Szabó-verset Bukovszky Orsolya színművész hallgató olvasta föl, ahol a stúdióban egy-egy szakértő is elemezte a versekben fölvetett témákat, köztük az elismert élvonalbeli irodalomkritikus, Lengyel Imre Zsolt is, akinek álláspontja szerint a magyar irodalom visszatérően keveset foglalkozik az anyagi körülmények szereplőire gyakorolt hatásával. Szabó Lőrincnek emellett az egyik megzenésített verse, a Reggeli ének is elhangzott a Carson Coma előadásában, a Tükörfordítás későbbi adásában. A Kornis felolvasásában mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgatható Különbéke című versben Szabó Lőrinc keserűen és egyúttal elégikusan összegzi a világról szerzett tapasztalatait, azt a következtetést vonva le a megszerzett élményeiből, amit Kertész Imre is mond a Sorstalanság záró részében, amelyet szintén meghallgathatnak a Tükörfordítás egy másik adásában: az életben maradást az tette lehetővé, hogy időben elosztva szerezte meg a tudást mindarról, amin keresztülment. A verset a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgathatják meg, erre a hivatkozásra nyomva pedig szövegesen is elolvashatják.