„Köszönjük

Szókimondó beszéddel köszönt le a kecskeméti reptér parancsnoka

26/01/2025 19:07

| Szerző: Fülke/Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Először fordul elő a kecskeméti repülőbázis életében, hogy nem egy pilóta lesz a parancsnoka, a leköszönő Gróf Gergely búcsúzóul arról is beszélt, anno őt milyen furcsa körülmények között nevezték ki. Ez itt a Fülke - a Független Helyi Lapok Közössége együttműködés heti lapszemléje, amelyben olvashatnak többek között a debreceni Eve power engedélyéről, a szabolcsi települések arzénnal szennyezett ivóvízéről és a szolnoki városvezetést figyelmen kívül hagyó kormánytagokról.

Nézzük, mi érdekelte a héten leginkább a Budapesten kívüli független szerkesztőségeket és olvasóikat:

Borsod24: Kétszáz nap sem volt elég a miskolci polgármesternek az ígéretek előkészítéséhez

Tóth-Szántai József saját propagandamédiájában nemrégiben igen pozitív hangnemben értékelte miskolci polgármesterként teljesített első száz napját, a Borsod24 azonban nem elégedett meg a fizetett megjelenés tartalmával. Felkereste a város korábbi alpolgármesterét és jelenlegi képviselőjét, Szopkó Tibort, hogy megkérdezze, ő hogyan látta Miskolc működését ebben az időszakban.

Debreciner: Megadta az új debreceni akkugyár engedélyét, majd egy nap után levette az erről szóló hirdetményt a kormányhivatal

A hatóság eljárása miatt sérül az érintettek információszabadsághoz fűződő joga, a debreceni engedélyezés nem felel meg a Magyarország által is elfogadott aarhusi egyezménynek sem – olvasható a Társaság a Szabadságjogokért szakvéleményében. A Mikepércsi Anyák szerint a hajdú-bihari kormányhivatal elvette a jogi reagálás lehetőségét a civil szervezetektől, a lakossági kérdésekre adott válaszaiknál pedig megúszásra játszottak. Részletek a Debreciner cikkében.

 
Az Eve Power akkumulátorgyár látványterve l
EVE power
 

KecsUP Hírek: Először fordul elő a kecskeméti repülőbázis életében, hogy nem egy pilóta lesz a parancsnoka

Gróf Gergely ezredest két év után Könczöl Ferenc ezredes váltja, aki szinte egész pályafutása során a légvédelmi rakéta fegyvernem területén szolgált. Az elköszönő parancsnok beszéde példátlan volt. Gróf Gergely többek között felidézte, 2023 tavaszán milyen furcsa körülmények között tudta meg, hogy leváltották elődjét, őt pedig kinevezték parancsnokká. Csak a helyi és a honvédségi sajtót hívták meg a kecskeméti repülőbázis parancsnoki beosztás átadás-átvételi ünnepségére, amelyről a KecsUP Hírek videós beszámolót készített.

Szabad Pécs: Kenyeret adjatok, ne cirkuszt!

Nagyívű összefoglalót közölt egy véleménycikkben a magyar kultúra napja alkalmából a Szabad Pécs. A független pécsi lap elsősorban a tavalyi év pécsi kulturális eseményeinek, történéseinek hátterét vázolta fel az újságírói jegyzetben, beszélve arról is, mire lenne szükség. A magyar kultúra napja Kölcsey Ferenc Himnuszához kötődik, 1823-ban január 22-ét jelölte meg a költő a letisztázott kézirata befejezése napjának. A Szabad Pécs a Himnusszal is foglalkozott korábban, az a cikk itt olvasható el.

Szabolcs24: Még mindig gondot okoz az arzénnal szennyezett ivóvíz Szabolcs-Szatmár-Bereg több településén

Pár napja körbejárta az egész magyar sajtót az a hír, amely szerint Pilisen cérnavékony, jól látható férgek jelentek meg az ivóvízben, így a helyi kormányhivatal elrendelte annak fogyasztási tilalmát. Szabolcs-Szatmár-Beregben vajon ugyanígy járnának el a szakemberek, ha hasonló eset történne? És egyáltalán milyen a vízminőség az ország legkeletibb településein? A Szabolcs24 utánajárt.

Szegeder: Túlterhelt az egészségügy, ami súlyosan kihat az életünkre is

„Vannak modern, felújított épületekben működő, korszerű műszerekkel felszerelt intézmények, de mellettük olyanok is, amelyek a működőképesség határán billegnek” – röviden így jellemezte a Magyar Orvosi Kamara a Szegedernek a magyar egészségügyi rendszert. A korszerűtlen intézmények, az egészségügyi várólisták hossza, a diagnózisok késlekedése és az elérhetetlen beavatkozások akár súlyos következményekkel járhatnak az életünkre nézve, a Szegeder cikkében arra kereste a választ, mit tehet a beteg ebben a helyzetben.

Az Egészséges Budapest Programban megújul a III. kerületi Sz
 
 III. kerületi rendelőintézet egyik várója a felújítás előtt 2018. július 16-án.
 
l Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
 

Szol24: Szolnok új polgármestere helyett a leváltott fideszes városvezetővel paroláznak a miniszterek

Az elmúlt időszakban két miniszter, Szijjártó Péter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is látogatást tett Szolnokon, azonban a város polgármesterével, Györfi Mihállyal nem találkoztak. A helyi fideszes politikusokkal, Szalay Ferenccel és Kállai Máriával folytatott látványos üdvözlések mellett szembetűnő volt, hogy mintha az új, megválasztott városvezetőről elfeledkeztek volna. A Szol24 megkérdezte Györfit, aki ezt a gesztust nem személyes sérelemként, sokkal inkább Szolnok megsértéseként értékelte.

Veszprém Kukac: 200 ezer rokkantnyugdíjas sorsa az Alkotmánybíróság előtt

A Veszprémi Törvényszék nyáron elutasította Orosvári Zsolt keresetét, amelyben méltánytalanul alacsony rokkantellátás miatt beperelte a magyar államot. Miután a Kúria is megtagadta, hogy foglalkozzon Orosvári és az általa képviselt 200 ezer sorstársa ügyével, alkotmányjogi panasszal élt:

„Elvették az emberi méltósághoz való jogunkat, az állam sorsukra hagyta a beteg embereket. Amennyiben az Alkotmánybíróságnál sem járunk sikerrel, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk”

– mondta a Veszprém Kukac munkatársának.

***

A Fülke lapszemlét minden héten másik szerkesztőség állítja össze, a Klubrádió honlapján pedig utánközöljük, mivel fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb közönség ismerhesse meg a helyi történeteket.

Címlapi kép: Gróf Gergely búcsúbeszéde, fotó: KecsUP Hírek/Hraskó István