Szusi és az adventi varázs

Karácsonykor Szusi mindig eldönti, hogy jövőre máshogy lesz. Szenteste, amikor a család a Csendes éj többszólamú előadásával próbálkozik – sikertelenül – Szusi magában visszatérő mantraként azért ad hálát, hogy sikerült élve eljuttatni az egész Szalay családot eddig a pillanatig, és a béke révült hangulatába kerültek az isteni csodának köszönhetően mindannyian. A hirtelen rájuk zúdult áhítat hirtelen meghozza a szeretet is, pedig erről az elmúlt hónapban már mindenki lemondott, beleértve Dezdemónát, a macskát is, őróla valahogy sikerül teljesen elfelejtkezni decemberben. Mert, ha Szusi nem eteti meg, akkor senki nem eteti meg.

A jövőre máshogy lesz című Karácsonyt Szusi szokás szerint már a nyáron elkezdte fejben összerakni. Júliusban például, mikor egyedül nyaralt a gyerekekkel és Dezdemónával a Balatonon, naponta szemezett a hihetetlenül drágáról leértékelt hihetetlenül gyönyörű lakk és pink tűsarkúval a balatoni butik kirakatában, amit hihetetlen, de olcsón adtak, mivel egyetlen pár maradt belőle, az is pont Kisflóra méretében. A többnapos filozofálgatás eredményeként mással ment haza a kedvező árú lakk és pink pömpsz, ő meg most azon rágódik, Kisflóra mennyire örült volna Karácsonykor a vadító cipőnek. Augusztusban, a nagy, nyári leárazások derekán csak úgy kellették magukat azok a ledér ajándékötletek a bevásárlóközpontokban, az arcába vihogva, hogy: soha nem fogsz nálam jobbat találni, és olcsóbbat sem. Volt a polcokon tavalyi rénszarvasos pulcsi, mikulásos kombidressz és kombiné, ördögös világítós mamusz, ami minden lépésnél vinnyog. Dezdemónára is gondolva. És mivel tavalyi maradékok voltak, és egyébként meg 41 fokot mutatott a hőmérő árnyékban, annyira olcsón adták, hogy az egész kollekciót kedve lett volna felvásárolni és betárazni az ünnepekre. Nem tette. Mert hát ki az az idióta, aki augusztusban vinnyogós ördögös mamuszt vételez?

Az őszi iskola- és óvodakezdés minden tartalékot felemésztett, és még az októberi, meg novemberi bevásárló napokon is a kinőtt ruhákat pótolta Szusi anyu. December elején aztán rátört a szokásos karácsonyi pánik, és a Mikulással induló, születésnapokkal is átszőtt Ádvent a várakozás helyett az ámokfutás programját töltötte be Szusi szoftverébe. Minden napra jutott minimum két karate évadzáró, show-tánc gála vagy nyugdíjas klubos, óvodás karácsonyi ünnepség, ahova fel kell öltözni, be kell ülni mosolyogni és jegyzetelni, végig nézni iruló-piruló Máriák tömegét, korukat tekintve kettő és nyolcvankettő év között, elrágcsálni az aznapi nyolc darab süteményt, majd este émelyegve megírni egy újabb könnyes cikket a megható rendezvényről. Szusi újságírói munkásságának ezek voltak a mélypontjai, különös tekintettel arra az irritáló körülményre, hogy minden nap harmonikus, sugárzó és tökéletes anyákkal, nagymamákkal találkozott, akiknek természetesen jutott idejük süteményt sütni nem csupán otthonra, hanem az évadzáró gálaünnepségre is. Kisflóra bezzeg hosszú évek óta röhög Szusi anyu süteményén, ami természetesen a mandula aromától lett zöld és keserű, pedig ő a recept szerint csinált mindent.

Az Ádventtel beköszönt Szusi számára a véget nem érő logisztika ideje is. Ki megy kihez Karácsonykor melyik nap? Ki mit visz oda, ahova megy? Mikor megy oda, és akkor pont ki nem ér rá? Aki nem ér rá, az mikor jön hozzánk? És mi akkor otthon leszünk? Hol leszünk otthon? Ehhez a témakörhöz szorosan kapcsolódóan elhangoznak a következő felkérések is: Ugye, veszel valamit Vilmoskának, majd odaadom a pénzt. Ugye veszel valamit Kisflórának, majd odaadom a pénzt. Ugye, megoldod Bánkot, te tudod, mire van szüksége, majd odaadom a pénzt. Ugye, az uradnak kitalálsz valami jelképest, kifizetem. És elindul a karácsonyi körmenet, és mikor azt hiszi, bevásárolt, kiderül, hogy eddig csak más helyett és mindenki boldogan válogat az ajándékok között a nappaliban. És anyósa megkéri, hogy ha lehet, inkább becsomagolva vinne el mindent, mert Szusi annyira kreatív, ő meg olyan béna, és egyébként meg fodrászhoz, körmöshöz, szempilláshoz kell még futnia. És elfut, mint egy gepárd, de előtte még begurít egy celluxot, hogy legyen mivel leragasztani a csomagolót, amit majd a Szusi megvesz. És kezdődik elölről az egész, Szusi elindul megint, csak a matek nem stimmel, mert valahogy pénze az sose marad december közepére, meg ötlete se, hogy kit mivel lehetne maximálisan boldoggá tenni. A macska után a gyerekek is elkezdenek lázadni, hogy alig látják anyut, és nincs itthon változatos ennivaló, és aztán előbb-utóbb a családfőnek is feltűnik, hogy közeleg a Karácsony.

A tennivalókból nagymértékben Tibor is kiveszi a részét a következő kérdések mentén: Hol tartjuk a porszívót? Mit értesz zöld függönyön? Hol van itt húsbolt? Hogy néz ki a tejszínhab, amikor még nincs a süteményen? Hányas a lábad, Szusikám? Majd ezeket a kérdéseket megválaszolatlanul hagyva, gyorsan a karácsonyfa vásárlásra tér át, és a folyamatos morgásra, elégedetlenkedésre, melyekben egyébként van prakszisa. A szupermarketeket is egyedül járja Szusi, miközben otthon folyamatosan magyarázkodik emiatt. Hogy hát, annyi mindent be kell szerezni Karácsonyra, és értse már meg a család, hogy ezt is intézni kell valakinek, de a család ezt nem érti meg. Megértésre csak az üzletekben számíthat, ahol a nyugodt és tökéletes anyukák, nagyik helyett eddigre már hozzá hasonlóan zombiszerű nők állnak a pult mögött és előtt, vagy tolják apatikusan, meredt tekintettel a telipakolt kosarakat. Megértő pillantásokat váltanak, udvariasak egymással: sorsközösséget alkotnak Karácsonykor az üzletekben a mindenféle asszonyok.  A minap, az egyik nagybevásárlás végén a kasszánál épp a futószalagra pakolt Szusi, mikor meghallotta a mögötte álló zombi duruzsolását. Sorstársa elcsigázott tekintettel szortírozta az árut és tologatta előbbre dobozos tejével Szusi dobozos tejét, mintha ettől a szegény pénztáros gyorsabban tudott volna haladni, pedig nem. A nő sírással küszködve épített a macskakonzervekből és kockamargarinokból tornyot, gőzerővel ürítette a kosarát a szalagra, közben magában beszélt. Szusi hátrafordult, és kiderült, hogy a nő teljesen normális. „Mennem kell, mert idegbajt kap a férjem. Kinn vár az autóban, a motort se állítja le, és ordítani fog, tudom, hogy ordítani fog, pedig én nagyon sietek.”

És Szusi ebben a pillanatban szeretetet érzett, először a karácsonyi csodavárás időszakában. Az ismeretlen nő volt az, aki megnyitott egy kaput, amin elszállt minden gyülemlő feszültsége, és bizonyossá vált számára, hogy ebben az országban 5,1 millió nő várja, hogy elmúljon az ádventi varázs és a Karácsony.

Török Zsuzsa Gyöngy írása