Reggeli gyors (2021. december 09., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. december 09., Csütörtök 06:00
Három évvel ezelőtt indultak a tüntetések a rabszolgatörvény ellen – Kordás László, a DK szakpolitikusa, a Magyar Szakszervezeti Szövetség volt elnöke
Új német kormány. Viszlát, Merkel, helló Scholz – Kiss J. László, a Budapest Corvinus Egyetem tanára
Mi a helyzet a városban? És a karácsonyi vásárok környékén? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítja
A mentelmi bizottság összehívását kérik a Völner-ügy miatt – Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, a parlament mentelmi bizottságának alelnöke
Megindult a regisztráció a gyerekek oltására. Hol olthatók? Közben egy másik vírus is terjed a kicsi közt – Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Kutatás készült a fiatalok értékrendjéről, véleményeiről és preferenciáiról – Szabó Andrea, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet igazgatóhelyettese
Nem szabotálhatja a kormányhivatal a folyamatban lévő nem- és névváltási eljárásokat – Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője
Határtalan Tudás-esemény a CEU-n: Hogyan jelenik meg az akadálymentesítés, a társadalmi igazságosság a városi terekben, mit kell, mit lehet tenni egy "öreg"városban? – Szende Katalin, a CEU Kulturális Örökség Tanulmányok programjának otthont adó Középkori Tanszék professzora
Reggeli gyors (2021. december 08., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. december 08., Szerda 06:00
Egymásnak feszült a Nyugat és Oroszország Ukrajna miatt – Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója
Sokan inkább csak fotózzák a baleseteket ahelyett, hogy segítenének. Miért ne tegyünk így? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Miért nem veszi fel az oltást a rendvédelmi dolgozók 30 százaléka? Mivel lehetne erősíteni az oltási kedved? Mi van, ha ez a 30 százalék leszerel? – Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke
Miért kell leállítani a gyógyszerek házhoz szállítását? Tényleg nem lehet elhinni a magyarokról, hogy nem szednek be válogatás nélkül mindent? – Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai igazgatója
A Völner-botránynak milyen hatása lehet a választásokra? Megkarcolja-e az ingerküszöböt, vagy ez is felejtős, mint a Pegasus? – Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója
Hogyan lehetne felgyorsítani a Pegasus-ügy vizsgálatát? Miben tudnak segíteni Péterfalvy Attilának? – Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország programigazgatója
Jön a farkas, jön a farkas, nála erősebb nincs is… – Patkó László vadbiológus, a WWF nagyragadozó programjának vezetője
Reggeli gyors (2021. december 07., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. december 07., Kedd 06:00
Hogy bírják a mentősök a jelentősen megnövekedett terhelést? – Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke
Milyen tanulságai vannak a hétvégi varsói találkozónak, ahol az európai szélsőjobb képviselőinek lehetséges koalíciójáról is szó volt? – Odze György író, műfprdító, diplomata
Sokkoló balesetmegelőzési videót készített a BRFK – Mátyási György a Klubrádió közlekedési tudósítója
Mennyi kormányoldaltól független szavazatszámláló van meg a tervezett húszezerből? – Ruskal-Klemm Csilla, a Tiszta Választásokért Alapítvány önkéntese
3 helyett 5 százalékos nyugdíjemelést jelentett be a kormány – Simonovits András közgazdász, nyugdíjszakértő
Lakhatási minimumprogramot állítottak össze civilszervezetek a pártoknak – Hegedűs József, a Városkutatás Kft ügyvezető igazgatója
Mennyire ígéretesek a hamarosan rendelkezésre álló covidgyógyszerek? – Sarkadi Balázs orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Mi lesz Mocsárosdűlővel? És a Fudan Egyetemmel? – Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd társelnöke
Hamarosan több lesz a világban az elhízott, mint az alultáplált gyerek – Antal Emese szociológus, dietetikus, a TÉT Platform munkatársa
Reggeli gyors (2021. december 06., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. december 06., Hétfő 06:00
Zöldtüntetés Szerbiában – Bódis Gábor újságíró, Balkán-szakértő
Tényleg megtámadja Oroszország Ukrajnát? – Jójárt Krisztián kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének külső munkatársa
Mi újság a főváros útjain? – Mátyási György, a Klubrádió közlekeSzénási tudósítója
Nehezebb lesz sztrájkolni a jövőben a légiirányításban – Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke
Mi a helyzet covidügyben az óvodákban? – Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete Óvodai Tagozatának vezetője
Miért meglepetés még mindig, ha roma politikus kerül egy párt listájára? – Berki Sándor, a Párbeszéd kisebbségi és etnikai referense
Még mindig nem jött össze az új szélsőjobb frakció Orbánnak – Ara-Kovács Attila, a DK EP-képviselője
A héten már lehet regisztrálni oltásra a 5-12 éves gyerekeket – Póta György, gyermekorvos
Szétesni látszik a kripto valuta piac – Szabó Dávid, a Hold Alapkezelő portfófólió-menedzsere
Reggeli gyors (2021. december 03., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. december 03., Péntek 06:00
Minden tisztségéről lemond Sebastian Kurz volt osztrák kancellár. Hogy lehetett ekkorát bukni? – Techet Péter, a freiburgi egyetem tudományos főmunkatársa
Újra kell gondolni az e-rollerek szabályozását nálunk is? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója.
Kimondta az Európai Bíróság, hogy Kövér László házelnök cenzúrázott – Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő
A települések komoly mínuszban vannak, az elvonások egyaránt érintik a kormánypárti és ellenzéki vezetésű városokat. Az energiaárak emelkedése külön aggodalomra ad okot – Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke
"Érdekes" a kormány járványkezelése, mintha kiengedte volna a kezéből az eseményeket – Kökény Mihály, az egykori Medgyessy-kormány egészségügyi, szociális és családügyi minisztere
Aggasztó, hogy tartós marad az infláció, ha nem változtat a kormány a gazdaságpolitikáján – Dávid Ferenc közgazdász, a DK szakértője
Csillagászati percek: aszteroida közeleg, Karikó Katalin kisbolygó lett, magyar diák nyert csillagászati olimpiát – Kiss L. László, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója
Reggeli gyors (2021. december 02., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. december 02., Csütörtök 06:00
Lapértesülés szerint új szélsőjobboldali európai parlamenti frakció alakulhat a Fidesz részvételével, amit azonban Novák Katalin, a Fidesz külügyi titkára, családokért felelős tárca nélküli miniszter cáfol – Balázs Péter volt uniós biztos, az egykori Bajnai-kormány külügyminisztere
Hogy fogadták a görögök, hogy kötelező lesz az oltás a 60 év felettieknek? – Fokasz Nikosz, szociológus, az ELTE társadalomtudományi karának egyetemi tanára
Mi a helyzet a városban? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítja
Négyötöddel lehetne módosítani a választási szabályokon az indítványuk szerint – Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke
Az elmúlt 2 hónapban 15 településen szűnt meg az állandó háziorvosi szolgálat. Hogyan lehet ezt pótolni, mi lesz az itteniekkel? – Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikusa
Miért kellene a titkosszolgálatokat használni az ellenzék ellen, ha lehet magánnyomozókat is? – Dezső András újságíró, a hvg.hu munkatársa
Miért kell kötelezően elküldeni valakit az állásából, ha oltatlan, de védett? – Asbóth Márton, a TASZ magánszféra projektjének vezetõje
Egyre többen követelik az emberséges szülészeti ellátást. Mik a legfőbb gondok, hogyan lehet ezeken változtatni? – Keszler Viktória, a Másállapotot a szülészetben! Mozgalom tagja
Reggeli gyors (2021. december 01., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. december 01., Szerda 06:00
Megkezdődött az újabb, Magyarországról szóló európai parlamenti állásfoglalás előkészítése, amelyben az elmúlt három év fejleményeit és azok értékelését foglalják össze + Az Isztambuli Egyezmény azonnali ratifikálására szólította fel az EP Magyarországot – Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója
Hogy kéne használnunk a buszsávot? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Nem ment el a pécsi buszper büntetőtárgyalására a város volt fideszes polgármestere és alpolgármestere, így továbbra sem tudni, mi volt a szerepe a botrányos járművásárlásban a két politikusnak – Babos Attila, a Szabad Pécs.hu szerkesztő-újságírója
Későbbi órakezdést javasol az iskolákban a Magyar Alvás Szövetség – G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke
2019 őszén kétszáz helyi politikus tett ígéretet egy átláthatóbb önkormányzatiságra. A K-monitor elkezdte felmérni, hogy változott-e valami – Merényi M. Miklós, a K-Monitor munkatársa
Thierry Breton uniós biztos bejelentette, a Európai Bizottság jövőre előterjeszti az Európai Unió egészére érvényes médiaszabályozásról szóló törvényjavaslatát – Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa
De miért nem megy be a hajléktalan ember a szállóba? – Kovács Vera, az Utcáról lakásba! Egyesület munkatársa
Reggeli gyors (2021. november 30., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 30., Kedd 06:00
Hogyan kötődik a NER-hez a politikába beleugró milliárdos, Gattyán György? – Brückner Gergely, a Telex újságírója
Évek óta alultervezik a nyugdíjemelés mértékét – Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke, aki a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöki tisztségét is viselte
Nyakunkon a tél: sál, sapka, téligumi!! – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Mi lesz a helyi népszavazásokkal a veszélyhelyzet idején? Hogyan lehet megakadályozni a folyamatban lévő nagyberuházásokat, ha nincs esély tiltakozni ellenük? – Szalay Ildikó, a Stop Avalon! Tata Facebook-csoport alapítója
Mi lesz az iskolákkal, ha elmennek az oltatlan munkatársak? És itt nemcsak a tanárokról, hanem a büfés néniről is szó van – Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke
Veszélyezteti-e a magyar áramellátást az, hogy Ukrajnában megsérült egy erőmű? Mi lesz a távhőcégekkel gázáremelés idején? – Holoda Attila energetikai szakértő (2012 augusztusától pár hónapig a második Orbán-kormány energiaügyi helyettes államtitkára)
Szerinte ha győz az ellenzék, az új parlament első napján félreállítanák Polt Péter legfőbb ügyészt és az alkotmánybírókat – Fleck Zoltán jogszociológus, Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt közjogi stábjának vezetője
Valóban pazarló lenne a mai oktatási rendszer? – Lannert Judit oktatáskutató, a T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ munkatársa, az Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központjának volt igazgatója
Sirassuk el együtt a Szent György-hegyi Emmaus kápolnát – Bojár Iván András művészettörténész, a Városarculati Tanácsnoki Iroda volt vezetője Demszky Gábor SZDSZ-es politikus főpolgármestersége idején, 2007 és 2010 között
Reggeli gyors (2021. november 29., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 29., Hétfő 06:00
Izrael már csak demokratikus államoknak ad el megfigyelésre alkalmas eszközöket – Székely Róbert, az izraelinfo.com munkatársa
Vízhiány miatt tüntetnek Iránban – Csicsmann László Közel-Kelet szakértő, a Budapest Corvinus Egyetem rektorhelyettese
Hétvégén fa dőlt egy autóra, őrület volt péntek este a fővárosi közlekedés, a 100E sűrűbben jár – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Bezár az ország egyik legjobb gourmet étterme, a pesti Olimpia, török étterem nyílik a helyén. Ez lesz a trend? Átalakulhat a vendéglátópiac? – Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke
Drasztikusan drágult a műtrágya, újabb emelkedés lehet az élelmiszerárakban? – Raskó György agrárközgazdász
Európai minimálbér: még várni kell rá – Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke
A koronavírus omikron variánsa. Ami eddig tudható róla + iIdul hamarosan a kisgyerekek oltása. Rusvai Miklós virológus nem oltatná be a gyerekét – Falus András immunológus, akadémikus, professzor emeritus
Kavar a kínai hírszerzés Budapesten is – Dezső András újságíró, a hvg.hu munkatársa
A fiatalok alkoholfogyasztásának visszaorítását célzó Szétcsúszva program eredményei, a fiatalok mai alkoholfogyasztási szokásai – Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos
Reggeli gyors (2021. november 26., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 26., Péntek 06:00
A kormány benyújtotta a törvényjavaslatot, amivel a választásokig ellehetetlenítheti a szabad véleménynyilvánítást – Döbrentey Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért ( TASZ ) jogi munkatársa, a Politikai Szabadságjogi Projekt szakértője a Választási Jogi Program koordinátora
Mi újság a főváros útjain? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Időkorlátot vezetne be az Európai Unió az oltási igazolványok érvényességére + Mi a helyzet a harmadik oltás elfogadásával? – Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője
Közpénzből éheznek az elismerésre: így vándorolnak a milliárdok a kormány kedvenc szakértőihez – Bíró Marianna, a Telex újságírója
Traumatizálta a koronavírus-járvány a magyarok több mint negyedét. Párthovatartozástól függetlenül nagy az elutasítottsága a kötelező oltás bevezetésének. Közben megnőtt a vírustagadók száma, népszerűbbé váltak az összeesküvés-elméletek – Szászi Áron, a Policy Solutions politikai elemzője
A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány VII. Élő Adás közösségi adományozói online estje, 2021. november 30-án – Barna Era, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány projektigazgatója, kurátora
Olimpikonok, sportszakértők, a Magyar Olimpiai Bizottság ( MOB ) és a Hintalovon Alapítvány összefogása a gyerekekért: indul a sportt Nemecsek Program – Stáhly Kata gyermekpszichológus, a Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programjának vezetője
Reggeli gyors (2021. november 25., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 25., Csütörtök 06:00
Maradnak a befagyasztott önkormányzati bevételek. Miből és hogyan tudnak élni a települések? – Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere
Németországban megszületett a megállapodás az új kormányról. Kik ők, mit várhatunk tőlük? A merkeli jó viszony Orbánnal megmarad? – Hegedűs Dániel külpolitikai szakértő, a German Marshall Fund elemzője
Mi a helyzet a városban? És Csepelen tényleg van szuper balesetveszélyes hely? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítja
Ki az a Gattyán György, és miért most szállna be a politikába? – Szakonyi Péter, a 100 leggazdagabb szerkesztője
Van egy kis vitája Varga Mihály pénzügyminiszterrel arról, hogy dolgoznak-e emberek egy , a jelek szerint kamu fecskendőgyárban – Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő
Az állításai visszavonását kérték tőle, erre lemondott a Magyar Akkreditációs Bizottsági tisztségéről – Pető Andrea történész, a CEU tanára, az MTA doktora
Mi történt a szerdai fővárosi közgyűlésen, mi lesz a Városháza-üggyel, a BKV-val és az iparűzési adóval? – Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere
Egyre több a beteg a gyermekpszichiátriákon – Dr. Tárnok Zsanett pszichológus, a Vadaskert Alapítvány igazgatója
Reggeli gyors (2021. november 24., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 24., Szerda 06:00
Ausztria szigorú járványügyi korlátozásokat vezetett be. Hogyan fogadták az ott élők? Hogyan hat ez az ingázókra? – Dallos Bertold, az ÖGB Landesorganisation Burgenland (Osztrák Szakszervezeti Szövetség) projektvezetője
Hogyan oldották meg a közlekedést az Üllői úti új kézilabda csarnoknál? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
6 milliárd forint ment el egy geotermikus fűtésrendszerre, amiből csak pár kutat sikerült fúrni Tótkomlóson – Zsura Zoltán, Tótkomlós polgármestere
IDEA Intézet: A magyarok 12 százaléka semmiképp sem adatná be az oltást – Vasali Zoltán, az IDEA Intézet elemzője
Megszületett a Roma Politikai Minimum – Orsós János pedagúgus
Összegyűjtötték és bemutatták Demeter Szilárd orbánista kultúrpolitikus, miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatójának felügyelete alá tartozó ingatlanvagyont – Zubor Zalán, az Átlátszó újságírója
Játékokat gyűjtenek rászoruló gyerekeknek – Szőke Judit, az Új Start Alapítvány vezetője
Reggeli gyors (2021. november 23., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 23., Kedd 06:00
Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek, akitől a kötelezettségszegési eljárások felfüggesztését kéri – Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP) képviselő
Hogyan lehet megoldani az erzsébetvárosi tervet, hogy a VII. kerület belső részén ne legyen autós forgalom? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Hogyan lehet megoldani azt, hogy ne maradjanak le azok a gyerekek, akiknek a tanárai otthon vannak karanténban? Milyen más rendszerben lehetne megoldani az oktatást? – Pilz Olivér, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának elnöke, matematika-fizika-biológia szakos tanár
Mikor vegyünk eurót? Történelmi mélyponton a forint – Török Lajos, az Equilor vezető elemzője
A 75 évvel ezelőtti kékcédulás választásról beszélnek jogvédők a 2022-es kapcsán. Mer-e csalni a Fidesz? – Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke
Megfigyelte a titkoszszolgálat Pető György, a híradósból lett pilótát, aki még 2015-ben információkat adhatott ki Orbán Viktor miniszterelnök magángépes utazásairól – Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója, az erről szóló cikk szerzője
A teknősfajok több mint 50 százaléka veszélyeztetett, derül ki a világ teknőseiről készült atlasz legújabb kiadásából – Farkas Balázs, teknősszakértő
Reggeli gyors (2021. november 22., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 22., Hétfő 06:00
Jött EU-pénz, de mennyi, és mikor jön legközelebb? – Weinhardt Attila, a Portfolio elemzője
Felháborodást váltott ki egy bírósági ítélet az USA-ban – Kaló Máté külpolitikai elemző
Mi újság a fővárosi utakon? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Koronavírus-járvány: hogy bírják a mentők a nyomást és mi a dolguk most? – Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke
Koronavírus-járvány. Hogy bírják a mentők a nyomást és mi a dolguk most? – Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke
Két korrupciós téma, az egyik egy közérdekű adatigénylés az iparkamarától, a másik egy előadás, amit kétszer számoltak el, pedig ugyanazok az emberek nézték végig – Hadházy Ákos, független képviselő
Alakulgat Márki-Zay Péter (MZP) árnyékkormánya – Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, aki a szakszervezetekkel való párbeszédet intézi majd
A koronavírus delta plusz variánsa és tüntetések Európa-szerte a járványügyi korlátozások miatt – Rusvai Miklós virológus
Szlovákiában is szigorítás jön a koronavírus-járvány miatt, bajban a helyi kórházak – Ifj. Gyimesi György, az OĽaNO nevű szlovákiai párt parlamenti képviselője
Reggeli gyors (2021. november 19., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 19., Péntek 06:00
Aljakszandr Lukasenka (oroszosan: Alekszandr Lukasenko) belarusz elnök megegyezett Angela Merkel ügyvezető német kancellárral arról, hogy belarusz tisztségviselők tárgyaljanak az Európai Unióval a belarusz–lengyel határon kialakult migránsválság megoldásáról – Gazda Albert újságíró
Félelmetes, mit művelnek az autósok az új M30-as autópályán – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója, pont arra megy
Tiszta vízet a poharainkba! – Szulovszky István, a Víz Koalíció közösségszervezője
Vizsgálják a lehetőségét a VI. kerületben, hogy jövő júliusban létrejöjjön náluk Budapest első olyan övezete, ahova csak az ott lakók hajthatnak be autóval – Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere
Újabb járványintézkedések – Boldogkői Zsolt virológus, molekuláris genetikus
Megvan az energiaválság első magyar áldozata, bedőlt egy áramkereskedő – Jandó Zoltán, a g7.hu gazdasági hírportál újságírója
November 20-a a gyermekjogok világnapja – Németh Barbara, a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi szakértője
Reggeli gyors (2021. november 18., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 18., Csütörtök 06:00
Mit lehet kezdeni a magas inflációval? Kell-e, lehet-e csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját? – Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője
Szétesik Bosznia-Hercegovina? Feszültségek vannak a Balkánon –Németh András külpolitikai újságíró, a HVG munkatársa
Rég esett szó az útfelújításokról. Mi a helyzet ezzel? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítja
Átvenné a Mol a bajba jutó benzinkutakat – Holoda Attila energetikai szakértő (2012 augusztusától pár hónapig a második Orbán-kormány energiaügyi helyettes államtitkára)
13 állami telek került a egyik egyetemi alapítvány tulajdonába, ezzel elvesztve közvagyon jellegét. November 17-én, szerdán arról beszéltek egy fórumon, hogy mi lesz a telkek sorsa – G. Szabó István, a Design Workshop a Rómaiért alapítója és vezetője
Hogyan alakul a magyarországi oltásellenes mozgalom – Győri Lóránt, a Political Capital geopolitikai elemzője
Egyre több a gyerekházasság Afganisztánban – Modla Zsuzsanna, az Unicef Magyarország szakértője
4 százalékkal vezet az ellenzék a Fidesz előtt, a Závecz Research felmérése szerint – Závecz Tibor, a piac- és társadalomkutató untézet alapítója és ügyvezetője
Reggeli gyors (2021. november 17., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 17., Szerda 06:00
Megállapodtak az Európai Unió 2022-as költségvetéséről – Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő
Gyalogos vs. autós a zebrán. Mire kell figyelni? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Az Európai Unió Bírósága november 16-án úgy döntött, hogy a Stop Soros néven elhíresült, többek között a menedékkérőknek és menekülteknek segítő aktivistákat és szervezeteket kriminalizáló 2018-as törvénycsomag ellentétes az uniós előírásokkal – Major Magda, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjának jogásza
Milyen kellemetlen kérdéseket kapna a Fidesz a kampány során felkeresett választóktól? + Meghallgatták Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert az Országgyűlés Népjóléti bizottságában, ahol beszélt a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról – Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd társelnöke
Az országgyűlés megszavazta azt a javaslatot, amely legalizálja a fiktív lakcím létesítését, és ami a TASZ és a Political Capital (PC) szerint így az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt – Döbrentey Dániel, a TASZ jogi munkatársa, a Politikai Szabadságjogi Projekt szakértője
Új utakon a magyar felsőoktatás? Az egyetemek alapítványosítása. Ez lesz a téma az Eleven Emlékmű következő beszélgetésén – Heller Mária szociológus, az Eleven Emlékmű aktivistája
Készül az új állatvédelmi törvény – Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke
Reggeli gyors (2021. november 16., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 16., Kedd 06:00
Évek óta várják a béremelést a közszolgálati dolgozók, meddig tart a türelem? – File Beáta, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) önkormányzati tanácsát vezető alelnöke
Komolyabb kamatemelésre számítanak az elemzők, miért kell ez? – Madár István, a Portfolio vezető elemzője
Mi a helyzet a budapesti taxisokkal? Kell-e emelni a tarifát? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Mi lesz a belarusz-lengyel határon lévő menekültekkel? – Németh András külpolitikai újságíró, aki a hétvégén ott volt a helyszínen
Az előválasztási időszak múltával ismét erősödött a Fidesz – Böcskei Balázs, az IDEA Intézet kutatási igazgatója
Mit lehet kezdeni az energiaválsággal? És igaza lehet-e Matolcsy György jegybankelnöknek abban, hogy új gazdaságpolitika kell? – Csillag István közgazdász, jogász, az egykori Medgyessy-kormány gazdasági és közlekedési minisztere
A láthatatlan és meg nem fizetett munka még mindig a nők nyakába szakad, de hogy lehet ezen változtatni? – Bakó Júlia feminista, a Nők Egymásért Mozgalom (NEM!) tagja
Elhunyt Bitó László író, kutatóorvos – Gábor György filozófus
Milyen eredményeket szült a glasgow-i klímacsúcs? – Ürge-Vorsatz Diána klímakutató
Reggeli gyors (2021. november 15., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 15., Hétfő 06:00
Finnországban nyilvánosságra hozzák a fizetéseket a női-férfi fizetéskülönbségek eltörlését segítendő. Működne-e ez Magyarországon? – Hercegh Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nő Tagozatának elnöke
Több tucat halottal járó légicsapásokat titkolhatott el az amerikai hadsereg Szíriában – Wágner Péter biztonságpolitikai szakértő
Egyre több magyar utazik biztonsági öv nélkül – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Fidesz tisztújító + Vitézy Tamás lesz az "atombomba"? – Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke
Kötelező oltás a tanároknak, tovább nő a tanárhiány – Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke
Nem zárhat be a benzinkút, ha nem éri meg neki az olcsó benzin, de bezáratják, ha nem tartja a hatósági árat – B.Varga Judit, Azenpenzem.hu főszerkesztője
Húsz ágyanként egy szakorvos és öt ápoló dolgozik majd a koronavírus-intenzív osztályokon – Rékassy Balázs orvos, egészségügyi közgazdász, szakmenedzser
Vége a klímacsúcsnak, megint nem történt semmi érdemi – Bart István, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője, az Energiaklub elnökségi tagja
Lehetetlen küldetés lesz lassan taxit fogni Budapesten. Hová tűntek a taxisok? – Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója, a Rengeteg az utas, de a sofőrök eltűntek, a díjemelés mentheti meg a taxispiacot című cikk szerzője
Reggeli gyors (2021. november 12., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 12., Péntek 06:00
Lemondott a cseh Babis-kormány – Bőtös Botond, az Átlátszó Prágában élő újságírója
Közlekedési változások a hétvégén az MTVA EMA rendezvény miatt – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
2010 előtti nemzetbiztonsági tisztek megfigyelése + Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kormányinfőja és a Pegasus-ügy – Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója
Nem zárja ki a főváros vezetése, hogy menesztik a vagyonkezelő vezetőjét a városházi telekeladás terve miatt + Fenntartja a kormány az iparűzési adó megfelezésével az önkormányzatok nehéz anyagi helyzetét – Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes
Mit tudunk meg az Átlátszó által megszerzett adatokból? + Aktuális járványhelyzet – Balkányi László orvos, belgyógyász, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) korábbi osztályvezetője, tudásmérnök munkatársa
Upor László dramaturg, műfordító, egyetemi tanár, a Freeszfe Egyesület alapító tagja vette át a Európai Polgár díjat Brüsszelben november 9-én – a díjazott nyilatkozott
Lejárt drogstratégiával haknizik a világban Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – Sárosi Péter, a Jogriporter Alapítvány igazgatója
Reggeli gyors (2021. november 11., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 11., Csütörtök 06:00
Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje "bevette" Brüsszelt – Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója
Egyre nagyobb a feszültség a lengyel-belarusz határon, Litvániában is készültség van – Németh András külpolitikai újságíró, a HVG munkatársa
Verekednek és agresszívak a sofőrök – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítja
Mától érkezik a nyugdíjprémium. Mindenkinek? – Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke
Demeter Szilárdékhoz került a kisoroszi Ujváry műterem-alkotóház is, a helyieket nem kérdezték meg – Buzinkay György, az ellenzék momentumos képviselőjelöltje Pest megye 3. választókerületében
Az egész országot megfojtják a kiemelt beruházások, amiből minden tiltakozás ellenére egyre több van. Nemcsak a budai Vár a probléma, ahol az előz héten demonstráltak, hanem általában a módszerrel van baj – Bodnár Zsuzsa civil környezetvédő, a „Stop kiemelt beruházások!” nevű Facebook-csoport tagja
Kutatások szerint a fogyatékossággal élő emberek gyakrabban vannak kitéve bántalmazásnak, a gyerekek pedig különösen kiszolgáltatottak – Boros Ilona, a TASZ esélyegyenlőség programjának jogi munkatársa
A kapcsolati erőszak áldozatainak és környezetüknek is segít egy telefonos alkalmazás – Takács Hajnal író, a Bright Sky egyik fejlesztője
Reggeli gyors (2021. november 10., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 10., Szerda 06:00
Háborús helyzet lehet a belarusz-lengyel határon – Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója
Nem szereti a BKK, ha vicceskednek a menetrenddel – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Megszavazta a parlament a lakástörvény módosítását – Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője
Egyre jobban ellehetetlenül az erdélyi szabad sajtó, veszélyben a Transindex.ro portál működése – Vig Emese, a lap felelős szerkesztője
Hogy bírja a terhelést a magyar egészségügy? Mi lesz a nem-kovidos betegekkel? – Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke
Ősszel vannak a legnagyobb veszélyben a sündisznók – Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője
Miért fordult a Pegasus kémszoftver gyártójához a parlament Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke? - Stummer János, a tisztség viselője
Reggeli gyors (2021. november 09., kedd 06:00)
2021. november 09., Kedd 06:00
Bartholy Judit, a glasgow-i klímacsúcs alatt beszélt globális esélyeinkről a következő évtizedekben, a Magyarországon várható drasztikus időjárási változásokról, a halogatással nyakunkba vett egyre keményebb döntésekről, katasztrofális klímaátbillenésről és arról, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha kevesebb húst ennénk – Bartholy Judit, az ELTE Meteorológiai Tanszék egyetemi tanára, az MTA doktora
Mi történt az Üllői úton kint felejtett táblákkal – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Magyarország GDP-arányos egészségügyi kiadásai rendkívül alacsonyak, a Magyar Nemzeti Bank a magánpénzeket csatornázná be a rendszerbe – Leitner György, a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke
Demeter Szilárd kikukázná a magyar irodalom 80 százalékát – Péterfy Gergely író
Nagyon megugrott Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt népszerűsége – Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Hogyan lehet új alkotmányt csinálni? – Sajó András jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Emberi Jogok Európai Bírósága volt bírája,
Óriásit csökkent az örökbefogadások száma, miközben több a várakozó szülő, mint a gyerek. November 9-e az örökbefogadás világnapja – Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak programvezetője
Erkölcsi igazolványt kért tőle a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárja – Tillmann József filozófus, esszéista, egyetemi tanár
Reggeli gyors (2021. november 08., hétfő 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 08., Hétfő 06:00
Még mindig energiaválság van, de felelősek-e érte az oroszok? – Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Vita van az USA-ban az elnök Joe Biden-féle szociális program és a kötelező oltás lehetősége miatt is – Kaló Máté külpolitikai elemző
Mi a helyzet a főváros útjain? – Mátyási György, a Klubrádió közlekeSzénási tudósítója
Sok a beteg gyerek, de mi ebben a furcsa ősszel? – Póta György házi gyermekorvos
Mi következik abból, hogy Kósa Lajos, a parlament Honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke elismerte, a kormányzat is megvette a Pegazus kémszoftvert? – Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója
Merénylet – drónnal próbálták megölni Musztafa al-Kadhimi iraki miniszterelnököt – Wágner Péter Közel-Kelet-szakértő
Még mindig tüntetnek a lengyelek abortuszügyben – Domány András újságíró
Tüntettek a glasgow-i klímacsúcs helyszínén, többek között ő is – Papp Endre, a Magyar Természetvédők Szövetségének kommunikációs munkatársa
Mégsem egészen úgy volt a tatárjárás – Uhrin Dorottya történész, az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék egyetemi tanársegédje
Reggeli gyors (2021. november 05., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 05., Péntek 06:00
A szocialista kormányok külügyi vezetőjének karibi cége is feltűnik a legújabb offshore-kiszivárgásban – Pethő András, a Direkt36 oknyomozó újságíró központ társalapítója, vezető szerkesztője
Mire megyünk egy klímacsúccsal? – Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse
Light Friday néven közlekedésbiztonsági akciót hirdettek november 5-ére a rendőrségnél – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Az elszálló energiaárak miatt csődközelben a hazai nagyipar – Nagy Zoltán, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának elnöke
Mivel és hogyan lehetne megállítani a 4. hullámot? – Dr. Weltner János sebész főorvos
Hogyan menti át a vagyonát a NER a jövőbe? Elkészült a TASZ és a K-Monitor 5. korrupciófigyelő jelentése – Vincze Orsolya, a K-Monitor munkatársa
Alkoholprevenciós program indul kamaszoknak – Kiss Gyöngyvér, a Momentán Társulat produkciós vezetője
A reptér az új stadion. Miért akar mindenáron repteret a kormány? – Brückner Gergely gazdasági újságíró, a Telex munkatársa, a Ferihegy visszavásárlása csak az első, igaz, óriási lépése lehet egy nagyobb mestertervnek című cikk szerzője
Reggeli gyors (2021. november 04., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 04., Csütörtök 06:00
Miért nem helyes a munkáltató kezébe adni a döntést a kötelező oltásról? – Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke
Mit kezdjenek a brazil parasztok, akik nyilván nem hobbiból égetik az őserdőt, a klímacsúcs megállapodásával? – Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-kutató, a Budapest Corvinus Egyetem docense
Miért nem szép dolog bosszúból elütni a biciklis futárt? – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítja
Új európai politikai csoport létrehozásáról tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök – Hegedűs Dániel külpolitikai elemző, a German Marshall Fund elemzője
Bele kell-e törődnünk abba, hogy néha megbénítják a honlapunkat? Mi történik, mit lehet tenni ellene, van-e értelme a hatóságokhoz fordulni? – Keleti Arthur kiberbiztosági szakértő, az Informatikai Biztonság Napja alapítója, valamint az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (KIBEV) elnöke és ugyancsak alapítója
Milyen hatása lehet annak a törvényjavaslatnak, ami alapján egy szülő kérésére is elrendelhetik a gyerek közös felügyeletét? – Sánta Nóra jogász, a Hintalovon Alapitvány Gyermekjogi Pro Bono Központának vezetője
Milyen teljesítményt nyújtott Áder János államfő a klímacsúcson? – Szél Bernadett független országgyűlési képviselő
Előző nap ismét leültek a pedagógus szakszervezetek tárgyalni az Emberi Erőforrások Minisztériumával a tanárok számára kötelező koronavírus elleni oltásról, a béremelésekről és a munkaterhek csökkentéséről – Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke
Reggeli gyors (2021. november 03., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 03., Szerda 06:00
Ausztrália másfél év után feloldotta az utazási korlátozásokat – Zoltán János, a Klubrádió ausztráliai tudósítója
Kezdődik a víznyomócsőcsere a pesti alsó rakparton – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Megalázóan keveset keresnek a felsőoktatási dolgozók. Az alapítványi fenntartás nem pont ezt tette volna helyre? – Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke
Ma van a Magyar Tudomány Napja. Van mit ünnepelni? – Lőrincz Viktor, az Akadémiai Dolgozók Fórumának képviselője
Mire jó az a klímacsúcs, ahova 400 magángéppel repültek a résztvevők? – Bart István, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője, az Energiaklub elnökségi tagja
1500-an válaszoltak a Szülői Hang online petíciójára – Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője
A bodorka, a bagolykeszeg és a széles durbincs közt dől el az Év hala cím – Weiperth András, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tudományos munkatársa
Reggeli gyors (2021. november 02., kedd 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 02., Kedd 06:00
A G20 tagjai megállapodtak, hogy 1,5 Celsius-fokra korlátozzák az általános felmelegedést – Ürge-Vorsatz Diána klímakutató
Kint felejtett sebességkorlátozó táblák – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Közel 200 újabb katonát küld a kórházakba a Magyar Honvédség – Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász
November 1-én indul a második fővárosi részvételi költségvetés – Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes
Hamarosan hasas summát visz a postás a nyugdíjasoknak – Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News portál alapítója
A budapestiek elsöprő többsége helyesli a kötelező maszkviselés elrendelését a tömegközlekedési eszközökön és a zárt terekben, sőt, még további korlátozó intézkedéseket is támogatna – Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég ügyvezetője
A turisztikai szektor kilábalása lehet a leglassabb a gazdasági ágazatok között, a globális turizmus válság előtti szintre való visszatérését például továbbra sem várják 2024 előtt a különböző nemzetközi elemzések – Flesch Tamás a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke
Riasztóan csökken a madarak száma Európában – Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője
Reggeli gyors (2021. november 01., hétfő 08:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. november 01., Hétfő 08:00
Magyarics Tamás történész, Amerika-szakértő – Kínai szuperrakéta: kell-e aggódnia az USA-nak?
Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke – Súlyosbodhat a rendőri létszámhiány a kötelező oltás miatt?
Vojtonovszki Bálint, a Freie Ungarische Botschaft ügyvivője – Közelednek a választások, ismét téma a külföldön élő magyarok szavazása
Balogh Csaba Göd polgármestere – A gödiek életét eddig is tönkretette a Samsung-gyár, most már az ivóvíz is veszélyben
Tosics Iván urbanista, városkutató – Hamarosan elkészül a MOL-Campus, tényleg átszabja a városképet?
Reggeli gyors (2021. október 29., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. október 29., Péntek 06:00
Visszaküldték a tervezőasztalra az EP-képviselők az új migrációs javaslatot – Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója
Mindenszentek napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK 2021-ben is sűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
A kormány a vállalkozások kezébe adja a lehetőséget, hogy az oltatlanokat ne engedjék dolgozni – Székely Tamás, a VDSZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke ( VDSZ = Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége )
Tízmilliárdokat csoportosított át a kormány fél évvel a választás előtt – Mellár Tamás, közgazdász, statisztikus, a KSH korábbi elnöke, független országgyűlési képviselő
Új járványügyi intézkedések – Duda Ernő virológus, genetikus-biológus, professor emeritus
Jövőre nemzetközi űrkongresszust rendeznének Budapesten – Bacsárdi László, A Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke, az IAC2024BudapestBid vezetője
Október 31-én kezdődik a glasgow-i klímacsúcs, ahol közel 200 ország magas rangú képviselői, nemzetközi szervezetek vezetői és egy rakás klímaaktivista gyűlik majd össze – Ürge-Vorsatz Diána, CEU professzora, az ENSZ Kormányközi Klímavédelmi Tantestületének egyik alelnöke
Reggeli gyors (2021. október 28., csütörtök 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. október 28., Csütörtök 06:00
Benzinár: valójában az első Orbán-kormány tárgyalt arról, amit most Gyurcsányék, illetve a 2010 előtti szocialista vezetésű kormányzat nyakába akarnak varrni – Holoda Attila energetikai szakértő – 2012 augusztusától pár hónapig a második Orbán-kormány energiaügyi helyettes államtitkára
Bürokratikus akadályok miatt szinte lehetetlen külföldi munkavégzés után itthon babaváró hitelt felvenni. Ez még akkor is így van, ha a hazaérkezőknek mindvégig bejelentett munkaviszonyuk és legális társadalombiztosításuk volt – Csillag Tamás, a Momentum Mozgalom egyesült királyságbeli közösségének az egyik vezetője
Mi újság a fővárosi utakon? Világító zebra – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítja
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató ( NISZ ) 8 millió darab védettségi igazolványt rendelt közel 10 milliárd forintért – Erdélyi Katalin, az átlátszó újságírója
Panama szintjén van a magyar jogállamiság a World Justice Project (WJP) globális indexe szerint – Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója
A járvány és a műanyag termékek tiltása együttesen olyan felfordulást okozott a papíriparban, amilyenre valószínűleg évtizedek óta nem volt példa – Orgován Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke, a Pátria nyomda vezérigazgatója
A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány évek óta azon dolgozik, hogy erősítse Magyraországon a civil adományozói kultúrát, erősítse a civil összefogást, és felhívja a figyelmet arra, hogy adományozni, támogatni fontos és jó dolog. Csütörtökön este 18.30-tól van az őszi eseményük – Komáromi Mátyás, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programvezetője
Reggeli gyors (2021. október 27., szerda 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Mérő Vera
2021. október 27., Szerda 06:00
Miért kell Marine Le Pennek Orbán Viktor, és fordítva? – Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő
Mi újság a főváros útjain? + Látni és látszani kampány 2021. október 25-től december 10-ig – Mátyási György, a Klubrádió közlekedési tudósítója
Lehet nagyobb baj a magas inflációnál, és valószínűleg lesz is – Török Zoltán, a Raifeissen Bank vezető elemzője
Elégégesek-e az eddigi járványügyi intézkedések? – Kunetz Zsombor mentőorvos, egészségügyi rendszerfejlesztő
Hogyan segítette a Migration Aid szervezet Magyarországot nemzetbiztonsági vonalon az embercsempészet és terrorizmus veszélye elleni harcban? – Siewert András, a Migration Aid Alapítvány kuratóriumának alelnöke
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter küzdelme belülről – Magyari Péter, a 444.hu újságírója
Búcsú a Magyar Civil Becsületrendtől – Radnóti Sándor filozófus, egyetemi tanár