„Klubrádió

Müller Péter Sziámi költő, dalszerző, énekes, kulturális szakember, a magyar alternatív kultúra megkerülhetetlen alakja, nevéhez fűződik a Sziget Fesztivál létrehozása, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál megalapítása, 2008 óta a Baltazár Színház előadásaiban is szerepet vállalt, 2012-ben hozta létre új együttesét, Müller Péter Sziámi AndFriends névvel. Beszélgettünk a Petőfi Zenei Tanácsról is, arról, vajon miért vállalt feladatokat benne?

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőnek igen csak gazdag és kalandos múltja, élete van. Egy kis ízelítő: 1992-ben részt vett a francia állam atomerőműveinek különleges biztonsági intézkedéseihez kapcsolódó programjában, 1993-ban pedig az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának szervezésében egy különleges terrorelhárítói képzésen, válságkezelési és kríziskommunikációs tematikával. Most arra kerestük a választ, merre tart a világ, hova vezetnek a világban zajló konfliktusok?

Mohácsi János Jászai Mari- és Déry Tibor-díjas rendező, egyetemi tanár, színész, érdemes művész. 1983-ben Kaposvárott kezdte pályáját, innen több mint 20 év után távozott. A Kaposvári Egyetemről 2013-ban távolították el. Mostanában egyre többet rendez Erdélyben, ott több lehetőséget kap. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem idén április elején díszdoktorává avatta.

András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze 81 évesen hagyott itt minket. A legendás Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű című filmek rendezője két évvel ezelőtt járt a Klubdélelőtt műsorában, akkor, amikor megkapta a Magyar Filmakadémia életműdíját. Ezzel a beszélgetéssel búcsúztunk tőle.

És búcsúztunk Dunai Ferenc magyar származású amerikai írótól, humoristától is, 92 évesen halt meg. Tíz évvel ezelőtt a nagysikerű, A nadrág című könyvéből készült színdarab bemutatóján járt itthon, akkor volt a vendégünk.

Majtényi György történész az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzora, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, az MTA doktora azt kutatta, hogyan élt anno a kor legjobban fizetett házaspárja, Kádár János és Tamáska Mária, milyen hatást gyakorolt a feleség a férjére és rajta keresztül a kor politikájára? Miért nem volt boldog a házasságuk, miért nem született gyerekük? Miért varrt játékmackókat az asszony, és mit adott fel a férje miatt?

2024. április 27. Klubdélelőtt (2024. április 27., szombat 09:00)
157:44
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa