„Köszönjük

Adam Meir színész, szinkronművész, énekes, pantomim és FX-specialista. Magyarországon született, gyermekkorában Izraelbe vándorolt ki. Színházművészetből kitüntetéssel végzett a Tel-avivi Művészeti Középiskolában, felvették Izrael legjobb színésziskolájába, a tel-avivi Yoram Levinsteinbe, ahol Excellencia-ösztöndíjat kapott munkájáért. Amikor megkapta a hírt, hogy a világhírű Amerikai Színművészeti Akadémiára felvették, összecsomagolta a holmiját és Los Angelesbe költözött. Ádám héberül, magyarul, arabul és természetesen angolul játszik. Tagja a Don McLeod-féle "Living Statues & Mime Companynak”. Szerte a világon szerepelt tévében, filmben, reklámokban és színházban. Most itthon van Magyarországon.

Örkény Antal szociológus professzor, az MTA doktora, egyetemi oktató, 2009 óta elnöke a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesületnek. Az Egyetem Szenátusa több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenység, tudományos teljesítmény, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétel, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenység elismeréseként adományozott 2024-ben Örkény Antalnak professzor emeritus címet.

Salamon András egy véletlen miatt, hat éves korától él a filmkészítés világában. Volt gyerekszínész, zenész, író, rendező, tanár, rádiós, iskola alapító. Sok filmet készített, forgatott a világban sokfelé: Tokyo, Las Vegas, Bombay, Peru, Salgótarján, Hős utca, Nyócker. Forgatott a brit kiránynőről és gyerekkurvákról, bűnözőkről és művészekről, koldusokról és milliárdosokról. A Roma Filmiskola kitalálása volt a doktori témája. Muzsikált az URH és az Európa Kiadó zenekarokban, létrehozta az első magyar, Lumiere Filmiskolát.

Eleni Korani görög szülők gyermeke, a magyar festészet és iparművészet egyik legjobb ismerője, az Ernst Galéria tulajdonosa, a budapesti Belvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A kezdeményezésére  hozták létre az operett nagy primadonnájáról, Honthy Hannáról elnevezett díjat, amit nemrégiben adtak át az Operettszínház jeles művészeinek.

Zombor Levente zenész, a Talamba együttes ütőhangszerese, vezetője, számos ütőhangszeres verseny győztese és díjazottja.  Világrekord kísérletét  Gödöllőn végig izgulhatta a közönség. Az idén 25 éves együttes  eddigi útjáról és az eljövendő koncertekről  kérdezzük.

 
2024. szeptember 28. Klubdélelőtt (2024. szeptember 28., szombat 09:00)
155:35
00:00
Műsorvezetők: Kun Zsuzsa Szerkesztők: Kun Zsuzsa