Platón és a kacsacsőrű emlős bemegy a bárba... - Filozófia a viccek tükrében
"Amikor Thompson betöltötte a hetvenet, úgy döntött, életmódot változtat, hogy minél tovább éljen. Három hónap alatt tizenöt kilót fogyott, leadta a pocakját, és csak úgy domborodtak a mellizmai. Immár karcsún és napbarnítottan elhatározta, hogy az egészet egy új frizurával koronázza meg. Ám amint kilépett a fodrászatból, elütötte egy busz. Ahogy haldokolva feküdt, felsóhajtott: - Istenem, hogyan tehetted ezt velem?! Mire egy hang a mennyből: - Az igazat megvallva, Thompson, nem ismertelek meg."
Kétarcú könyv, mindkettő külön-külön is remek, együtt még inkább. Viccek hosszú sora, azzal a felvidító nevetéssel, amely egyre ritkább kincs. Másrészt, a Penguin Random House recenziójából idézve, "Ez a New York Times bestseller az a filozófia kurzus, amelyről mindenki úgy érzi, bárcsak ezt kaptuk volna az iskolában. Élénk, eredeti, erőteljesen informatív, egy nem oly tiszteletteljes gyorstalpaló a legnagyobb filozófiai gondolkodókról és hagyományokról, az egzisztencializmustól a logikáig. A filozófia mindenkinek tudnia illene alapjait adja olyanok számára, akik a nehéz tárgyat könnyedén akarják. Öröm olvasni, és az egész értelmes tudássá áll össze.". Vicceinek sora a kevésbé fiataloknak időutazás is: vissza az időkben oda, amikor a pesti vicc - ha nem is ezek, de hasonlók - fogalom volt, s szájról-szájra adták/adtuk a jó poénokat. Ám ne tagadjuk: filozófiai tartalmai időnként e bölcselet velejéig visznek.
Hitelt érdemlő véleményt ad róla Philosophy Now. (USA-ban, Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Kanadában terjesztett kéthavonkénti filozófia magazin. Bemutatkozása szerint a legtöbb cikkét »akadémikusok« - a felső- és posztgrad oktatásban oktatók -, valamint közismert gondolkodók írják.) A szerzőkről elmondja, hogy mindkettő a Harvardon szerzett fokozatot filozófiából. Értenek a tárgyukhoz, s e képzettségüket könnyedén mutatják meg.
A recenziós rovatvezető írja: "A régi viccek életre szóló rajongójaként beleszerettem e könyvbe, és oktatóként szabadon idézek belőle. Egyik kedvencem, a Vallásfilozófia fejezetből, arról szól, ismerhetjük-e a jövőt: »- A nagyapám pontosan tudta, hogy mikor fog meghalni, melyik évben és melyik napon. - Hű, micsoda fejlett szellem! Hogy sikerült kitalálnia? - A bíró mondta meg neki.«
Másik, a szituációs etika tárgyalásából: »Fegyveres rablók törnek be egy bankba. A falhoz állítják az ügyfeleket és a személyzetet, majd kezdik elszedni tőlük az értékeiket. A bank két könyvelője is köztük van. Az egyik hirtelen a másik kezébe nyom valamit. Az megkérdi: - Mi ez? - Az az ötven dolcsi, amivel tartozom neked."
Google Books: "Ez a lendületes filozófiai gyorstalpaló mulatságos, ugyanakkor elmélyült ismerkedésre visz a nagy filozófiai hagyományokkal, iskolákkal, eszmékkel és gondolkodókkal - s mindezt könnyedén. Szabadszájú felfrissítő kurzus azoknak, akik ismerik a tárgyat, vidám bevezető a kezdőknek." Egy másik ismertetője így indul: "Botrányosan szórakoztató..."
A Typotex Ajánlójából: "A szerzők egyetemi barátokként jutottak a felismerésre, melyből könyvük alapötlete született. (Rögvest idézzük azt a Bevezetésükből - OP) Thomas Cathcart és Daniel Klein rendhagyó filozófiai kalauzukat azoknak szánják, akik csak azért nem vettek idáig bölcseleti műveket a kezükbe, mert túl elvontnak vélték a témát. Több mint másfél száz fergeteges és sokszor tiszteletlen viccen - "filogegen" - keresztül világítják meg a metafizika, a logika vagy éppen az egzisztencializmus alapvető problémáit."
A szerzők Bevezetéséből: "A humor és a filozófia közös szellemi tőről fakad, mindkettő úgy lett kitalálva, hogy felpörgesse a gondolkodást. Mind a bölcselet, mind a vicc azt akarja elérni, hogy összezavarodjunk a dolgok állását illetően, hogy a feje tetejére álljon a világ, ám egyszersmind ássunk le a dolgok mélyére, és derítsük ki, mi a tényleges helyzet. Amit a filozófus felismerésnek hív, azt a humorista poénnak nevezi.
Vegyük például a következő klasszikus viccet. Első pillantásra talán kissé bugyutának tűnik, de ha jobban megvizsgáljuk, azt vesszük észre, hogy a brit empirista filozófia közepébe trafál - az a kérdés ugyanis, hogy milyen információkra támaszkodhatunk a világ megismerése során. »Amikor Morty hazaér, feleségét és legjobb barátját, Lou-t meztelenül találja az ágyban. Szóhoz sem tud jutni, mert Lou máris felpattan: - Mielőtt bármit mondanál, öregem, áruld el, kinek hiszel inkább, nekem vagy a saját szemednek!« Az érzékszervi tapasztalat elsőbbségének megkérdőjelezésével Lou azt a problémát veti fel, hogy a számtalan információ közül melyik tekinthető bizonyosnak, és miért. A világról szóló tények begyűjtésének egyik módja - mondjuk, a látás - megbízhatóbb-e, mint más lehetőségek - például az a hit, amely elfogadja Lou leírását a valóságról?
Egy másik filogeg az analógiás érvelést veszi célba, mely szerint, ha két okozat hasonlít, akkor az okoknak is hasonlítaniuk kell. »Kilencvenes úr büszkélkedik orvosának: - Doktor úr, a feleségem tizennyolc éves, és gyermeket vár. Mire az orvos: - Elmesélek magának egy történetet! Egy férfi elment vadászni, de puska helyett az esernyőjét vitte magával. Amikor rátámadt egy medve, felkapta az ernyőt, elsütötte, és megölte az állatot. Az öreg közbevág: - Lehetetlen! Biztos valaki más lőtt. Mire az orvos: - Nekem is ez a véleményem.«"
