40 órás ingyenes online kurzust indít a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium három egyetemmel közösen. Az ELTE, a Miskolci Egyetem és a Pannon Egyetem képzésének célja, hogy megismertesse a résztvevőkkel a társadalmi innovációs projekteket, és felkészítse őket a társadalmi innovációs menedzser szerepére. A kurzus tematikájában a társadalmi innováció definíciós keretei mellett önismeret, kommunikáció- és konfliktuskezelés, változásmenedzsment, problémamegoldás, valamint marketing és forrásszervezési modulok is szerepelnek. A képzésről Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja mesélt.
A legtöbb társadalmi innovációs ötlet megvalósítása a megfelelő mentorálás vagy szakmai támogatás hiánya miatt hiúsul meg. A társadalmi innovációs menedzser-képzés folytatása egy mentorhálózat, ahova azokat várják, akiknek szívügye a társadalmi problémák megoldását célzó projektek felkarolása, és akik rendelkeznek mentorálási, tanácsadói ismeretekkel, tapasztalatokkal. A hálózat működését koordináló Hárfa Alapítvány elnöke, Hollósi Szabolcs a műsor második felének a vendége.