2005 óta minden évben 15 kiemelkedő projektet díjaz a legrégebbi európai társadalmi innováció díj, a SozialMarie. A pályázatok Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Horvátország és Szlovénia területéről érkeznek. A pénzbeli elismerés mellett a díj elsősorban a társadalmi innovációk nyilvános platformját kínálja Közép-Kelet-Európában. A koronavírus miatt évek óta online megrendezett ünnepélyes díjátadót idén május elején élőben tartották meg Bécsben, ahol műsorvezetőnknek is volt szerencséje részt venni. A fődíjasok között két magyar projektnek is örülhettünk, melyek közül az egyik az első díjat vitte el, ezen kívül pedig a további 12 nyertes projekt közt is van két egyedülálló kezdeményezés hazánkból. A díjazottakkal több adásban is foglalkozunk majd. Most két olyan szervezet mutatkozott be, amelyek a korábbi években kapták meg az elismerést. Elsőként a Tényleg! történelmi legendaoszlató weblap egyik képviselőjével, Bárány Balázzsal, a Történelemtanárok Egyletének tagjával beszélgettünk, majd az immár nemzetközi babérokra törő Munch ételmentő csapat munkatársa, Belayane Najoua volt a vendégünk.