Kék Ördögök (2020. szeptember 26., szombat 20:00)
Műsorvezető:
Nemes Nagy Péter
2020. szeptember 26., Szombat 20:00
A műsorban elsősorban a blues műfajból, de annak rokon területeiről is hangzanak el felvételek a világ minden tájáról. Elhangozhat még rock, funky, jazz és world music is. Alkalmanként vendégek érkeznek a műsorba, lehetőleg hangszerrel.
Szerepvállalás (2020. szeptember 26., szombat 18:00)
Műsorvezető:
Bíró Bori
2020. szeptember 26., Szombat 18:00
Vendégeink, témáink:
- A kisebb helyiközösségek önkéntes kezdeményezéseitől a civil szervezeteken át az állami fenntartású intézményekig, egyre többen ismerik fel az önkéntes programokban rejlőlehetőségeket és az önkéntesekkel való együttműködés pozitív hatását.
Mindezek mellett évről-évre nő azon vállalatok száma, melyek fizikai munkán vagyszaktudás átadásán alapuló vállalati önkéntes programokat valósítanak meg. Ezen nem mindennapi erőfeszítések elismerésére az Önkéntes Központ Alapítvány idénis meghirdeti az „Önkéntességért Díj” pályázatot.
Az idei év a Covid vírus megjelenése és megfékezésére hozott intézkedések miatt az önkéntesség terén is több változást hozott. A díj pályázati kiírásával ezért arra biztatnak mindenkit, hogy a járványhelyzethez kapcsolódó önkéntes programokkal is pályázzon. F. Tóth András, az alapítvány ügyvezető igazgatója beszélt a részletekről.
- Szeptember 10-én, az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapján indította Fontos vagy! címmel új kampányát a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány.
A szervezet segélyvonalát naponta három olyan 24 év alatti fiatal hívja, akinek öngyilkossági gondolatai vannak. A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalkori öngyilkosság-prevenciófontosságára, és segítsen a lelki problémákkal küzdő fiataloknak abban, hogy idejében felismerjék, ha segítségre van szükségük. Az alapítvány szakmai vezetőjével, R. Csekeő Borbálával beszélgetünk.
Utcafront (2020. szeptember 26., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2020. szeptember 26., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Prenzlauer Bergbe, Berlin egyik legszínesebb, multikulturális negyedébe látogattunk el Sylvester Ádám idegenvezetésével.
- Erzsébet-kilátó – ez már Kelecsényi Kristóf építésztörténész budapesti célpontja.
- Maradunk Verőcén, az egykori Nógrádverőcén, ahol Torma Tamás az Ybl által tervezett Dunai-parti támfal mellett, még több építészetikuriózumra hívta fel a figyelmünket.
- Magaslesen az egykori MÁV Járműjavító épületéről, ami ma Eiffel Műhelyház-ként a magyar operajátszás impozáns háttérintézményelett. A vezető tervezővel, Marosi Miklóssal együtt jártuk be képzeletben a labirintust.
Futurisztikusutazás Dohában, a Ben van Berkel által tervezett metróállomásokközött – Kozár Alexandra érkezett ezzel a különleges ajánlattal.
Hetes Stúdió (2020. szeptember 26., szombat 15:00)
Műsorvezetők:
Lampé Ágnes
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
2020. szeptember 26., Szombat 15:00
Vendégein, témáink:
- Elnyomó hatalmak az unióban - Krekó Péter
- Rendszerváltás harminc éve a nemzetközi sajtó tükrében - Horvát János
- Józsa Márta: Iványiék
- Csernya: interjú a szlovák uniós képviselővel
Hangjáték (2020. szeptember 26., szombat 14:00)
2020. szeptember 26., Szombat 14:00
Lénárd Sándor: Római történet 7.-8. rész
Világtalálkozó (2020. szeptember 26., szombat 12:00): Mihalik Enikő és Bakács Tibor (Settenkedő)
Műsorvezető:
Kadarkai Endre
2020. szeptember 26., Szombat 12:00
Kadarkai Endre vendégei:
Mihalik Enikő mértékadó összesítések szerint a világ kilencedik legkeresettebb szupermodellje. Tavalyig jobbára New Yorkban élt, az utóbbi időben mind többet látni őt Budapesten.
Párosunk másik tagja sokáig az ország egyik legfontosabb ítészének számított. Bakács Tibor Settenkedő jelentős hetilapok kulturális rovatvezetője ill. főszerkesztő-helyettese volt. Később aztán helykereséséről, anyagi gondjairól szóltak a hírek, bolti szalámilopásakor keresztre feszítette őt a közvélemény. Azóta eltűnt a nyilvánosság elől.
Klubdélelőtt (2020. szeptember 26., szombat 09:00)
Műsorvezető:
Kun Zsuzsa
2020. szeptember 26., Szombat 09:00
Vendégeik, témáink:
- Erős Apolka, szobrászművész
- Erdődy Orsolya, Fesztiválzenekar menedzser
- Sági György jogász, író, aki új regényéről beszélt
- Dr. Kellermayer Miklós professzor, A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni
- Sz. Katalin klinikai szakpszichológus, arról beszélt, szabad-e gyógyítani és mikor, Hegyeshalmi László, a Veszprémi Művészetek Háza vezetője.
Szabad a pálya! (2020. szeptember 25., péntek 21:00)
Műsorvezetők:
Kovács M. Veronika
Kovács M. Veronika
2020. szeptember 25., Péntek 21:00
Vendégein, témáink:
- A Múltunk órája Demokratikus választások Budapesten - 1945 és 1990 Résztvevők: Ignácz Károly, Hubai László, Takács Róbert
Café Péntek (2020. szeptember 25., péntek 20:00)
Műsorvezető:
Váradi Júlia
2020. szeptember 25., Péntek 20:00
Vendégeink, témáink:
- "Van Gogh az Örökkévalóság kapujában" - Cirkofilm, Deák Zsuzsanna
- "Sehenswert", "Szemrevaló" - fesztivál a Goethe Intézet, az Osztrák Kultúrintézet és a svájci követség szervezésében - Sárosi Bogáta
- A Friss Hús rövidfilm fesztivál győztesei - Deák Dániel
- "Eleven ősz" a Bartók Béla Boulvard-on - Jakab Mónika
- "Csillagcipelés"- kiállítás -Pinczehelyi Sándor
A világ urai (2020. szeptember 25., péntek 19:00)
Műsorvezető:
Szénási Sándor
2020. szeptember 25., Péntek 19:00
Vendégünk, témánk:
Rácz Gábor - Kína felemelkedése
Esti gyors (2020. szeptember 25., péntek 18:15)
Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
2020. szeptember 25., Péntek 18:15
Vendégeink, témáink:
- Tesztek és Unicef elérhetőség: Prof. Dr. Ternák Gábor,
infektológus, egyetemi tanár. Korábbi nigériai nagykövet.
- Abszurd klímavédelem a Greenpeace szerint: Perger András, Greenpeace
klíma- és energiakampány-felelős
- 5-6 évet léptünk vissza adósságcsökkentésben: Beke Károly, a Portfolio makroelemzője
- Nemes Gábor összeállítása a spanyol járványhelyzetről
- Megszüntetett pályázati lehetőségek a XII. kerületben
- Hídépítés drágán és feleslegesen: Bucsky Péter, a G7 munkatársa, a cikk szerzője
A lényeg (2020. szeptember 25., péntek 18:00)
Műsorvezetők:
Báder Tamás
Kárpáti Iván
Szabó Kati
Suba Krisztina
V. Nagy Gyöngyi
Szabados Tímea
Viski Nóra
2020. szeptember 25., Péntek 18:00
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Megbeszéljük... (2020. szeptember 25., péntek 16:00)
Műsorvezetők:
Bolgár György
Dési János
Szénási Sándor
2020. szeptember 25., Péntek 16:00
Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban. Beszéljük meg mi történt az utcánkban, a városunkban, az országban, a nagyvilágban...
A műsor telefonszámai: +36 1 387-8452 és +36 1 387-8453
A Megbeszéljük… már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Zöldklub (2020. szeptember 25., péntek 15:00)
Műsorvezető:
Lay Viktória
2020. szeptember 25., Péntek 15:00
Zöldklub – Flóra, fauna és fenntartható fejlődés, a Klubrádió természet- és környezetvédelmi műsora.
A Zöldklubban igyekszünk nem leszűkíteni a kereteket, hanem megvizsgálni az ember és környezete kapcsolatát, nem csak a jövőben és a jelenben, hanem a múltban is. Megpróbáljuk megérteni, hogy mi adja a természethez való viszonyulásunk alapjait, hogyan változtunk mi, hogyan változtattuk meg a környezetünket, és hogyan tudnánk újra kapcsolódni hozzá?
Flóráról, faunáról, fenntartható fejlődésről minden csütörtökön 15 és 16 óra között.
A Zöldklub már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Éljen a jogával! (2020. szeptember 25., péntek 14:30)
Műsorvezető:
✝︎ Szente László
2020. szeptember 25., Péntek 14:30
Vendégünk, témánk:
- Járvány: állami passzivitás és kaotikus szabályok - Asbóth Márton, TASZ
Eurozóna (2020. szeptember 25., péntek 13:00)
Műsorvezetők:
Kárpáti János
Zentai Péter
2020. szeptember 25., Péntek 13:00
Vedégeink, témáink:
- Gordon István - lengyel belpolitika
Ezitta Fórum (2020. szeptember 25., péntek 12:15)
Műsorvezetők:
Lampé Ágnes
Bódy Gergő
2020. szeptember 25., Péntek 12:15
Ossza meg véleményét velünk a minden hétköznap más-más felvetett témáról. Hívjon minket és beszélgessen műsorvezetőnkkel!
A műsor telefonszámai: 06 1/387-8452, 06 1/387-8453
A lényeg (2020. szeptember 25., péntek 12:00)
Műsorvezetők:
Báder Tamás
Kárpáti Iván
Szabó Kati
Suba Krisztina
V. Nagy Gyöngyi
Szabados Tímea
Viski Nóra
2020. szeptember 25., Péntek 12:00
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Ötös - Gálvölgyi Jánossal (2020. szeptember 25., péntek 10:00)
Műsorvezető:
Gálvölgyi János
2020. szeptember 25., Péntek 10:00
Ugye önök is gyakran vannak úgy bizonyos hírekkel, eseményekkel, sőt emberekkel, hogy csak rácsodálkoznak, nem értik, vagy ha igen, nem merik, nem akarják felfogni.
„Hát nem érdekes ez?” /Rodolfo/
Gálvölgyi János rácsodálkozásait péntekenként hallhatják a Klubrádióban...
Reggeli gyors/Reggeli személy (2020. szeptember 25., péntek 09:00): Fábián László
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Lampé Ágnes
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2020. szeptember 25., Péntek 09:00
Zajlik a Klubrádió 2020. őszi támogatói kampánya - ezen a héten minden reggel egy kollégánk a Reggeli személy.
Pálinkás-Szüts Róbert vendége Fábián László, az Élőben a városból 2.0 - Autótól a Zebráig műsorvezetője. És bár Robi mindig hallgatja Laci adásait, ez az első alkalom, hogy személyesen is találkoznak és beszélgetnek egymással.
#haddszoljon #jogunkvanhozza #nemadjukfel
Reggeli gyors (2020. szeptember 25., péntek 06:00)
Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Lampé Ágnes
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
2020. szeptember 25., Péntek 06:00
Vendégeink, témáink:
|
|
- Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő: a külügyminiszteri helikopter a pincészet udvarán |
|
|
|
- Kocsis-M. Brigitta, a Tudományos Újságírók Klubjának elnökségi tagja, szóvivője tudományos újságírók a kamuhírek ellen |
|
- Ujhelyi István, az MSZP Európa- parlamenti képviselője: 9 milliárdért vett kovidtesztek |
|
- Rövid Irén szociológus, a KSH elemzője: szinglitérkép |
|
- Fábián László, a Klubrádió műsorvezetője, autós szakújságíró |
Folyt. köv. - Volt egyszer egy Népszabadság (2020. szeptember 24., csütörtök 20:00)
Műsorvezetők:
Kelen Károly
Rab László
2020. szeptember 24., Csütörtök 20:00
A műsor a majd' hatvan évet megélt Népszabadság szellemiségében, nem csak az örökké évődő, civódó öregfiúkkal, de fiatal szózsonglőrökkel, asztaltáncoltató politikusokkal, önjelölt tűznyelőkkel, és mindazokkal, akik vállalják a vízhordást a száraz pusztaságban.
Bonyolult dolgok (2020. szeptember 24., csütörtök 19:00)
Műsorvezetők:
Bálint Judit
Korpás Krisztina
Bálint Judit
2020. szeptember 24., Csütörtök 19:00
Témáink:
Maga alá gyűrte az elitet a NER - Kristóf Luca szociológussal, elitkutatóval beszélgetünk
Esti gyors (2020. szeptember 24., csütörtök 18:15)
Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
2020. szeptember 24., Csütörtök 18:15
Témáink, vendégeink voltak:
- A kórházakban nincs elég orvos- Mihályi Péter, egészségügyi közgazdász
- A lélegeztetőgépek körüli gondokról - Máté Horváth Nóra, aneszteziológus
- A kórházi adósság 41 milliárdra rúg - Rásky László, orvostechnikai szövetség elnöke
- Kovács Bélát felmentették - Dezső András, a hvg.hu újságírója
- A forint tovább zuhan? Az MNB kamatot emelt - Varga Zoltán Equilor, vezető elemzője
- SZFE : figyelmeztető sztrájk - Janisch Attila
A lényeg (2020. szeptember 24., csütörtök 18:00)
Műsorvezetők:
Báder Tamás
Kárpáti Iván
Szabó Kati
Suba Krisztina
V. Nagy Gyöngyi
Szabados Tímea
Viski Nóra
2020. szeptember 24., Csütörtök 18:00
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Megbeszéljük... (2020. szeptember 24., csütörtök 16:00)
Műsorvezetők:
Bolgár György
Dési János
Szénási Sándor
2020. szeptember 24., Csütörtök 16:00
Témáink:
- Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője: Orbán kibabrál Brüsszellel? Az EU lépni fog a KR érdekében?
- Márky-Zay Péter: a Jobbik az öszefogásban
- Pusztai Erzsébet: járvány terjedése
Útszélen (2020. szeptember 24., csütörtök 15:00)
Műsorvezető:
Józsa Márta
2020. szeptember 24., Csütörtök 15:00
Témáink:
- Szigorúan őrzött gázcsapok - a Dankó utcában piros-fehér szalagokkal ékesített őrbódéban diákok, tanárok, művészek, aktivisták próbálják megakadályozni, hogy kikapcsolják a fűtést a főiskolán, a hajléktalan-szállón, a kórházban, a konyhán. A többnyire valamilyen szociális szakon tanuló diákok számára sokkoló találkozás ez a valósággal, de a gólyáktól a végzősökig mindenki kitart, harcolni fognak az igazságtalanság ellen – a küzdelem rég nem csak a gázért folyik, a legyőzendő ellenfél a hatalmi önkény.
- Maszkban alvó hajléktalanok a Fűtött utcában, munkába készülő fedél nélküliek az Éjjeli Menedékhelyen . A hallgatóink számára tartott idegenvezetésből kiderül, hogy mit is jelentene mindannyiunk számára, ha ellehetetlenítenék a Dankó utcai intézményeket. A diákok értük is őrt állnak, egyikük kedvenc jelmondata szerint minden út a Dankóba vezet.
Nívó - a minőség magazinja (2020. szeptember 24., csütörtök 14:00)
Műsorvezető:
Törtei-Takács Kriszta
2020. szeptember 24., Csütörtök 14:00
Vendégeink voltak:
- Inzelt Éva, a BBT elnöke
- Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője
Csak semmi majré - magyar zsidó történetek (2020. szeptember 24., csütörtök 13:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2020. szeptember 24., Csütörtök 13:00
A majré jiddis szó, jelentése félelem. Szóval félelem, majré nélkül beszélgettünk arról, hogy milyen ma a közös életünk itt, vannak-e tabuk, elhallgatások, ki nem beszélt s így bizalmatlanságot, félelmet okozó ügyek. Nem, nem jó az egyes szám, hiszen ezek a közös ügyeink, mint ahogy a holokauszt sem az elpusztított zsidóknak és utódainak, hanem az egész magyar nemzetnek a tragédiája. Erről is beszélgettünk rabbikkal, történészekkel és szakértőkkel.
A műsor szünetel, legutóbbi 2020. szeptember 17-én sugározta a Klubrádió.
Ezitta Fórum (2020. szeptember 24., csütörtök 12:15)
Műsorvezetők:
Lampé Ágnes
Bódy Gergő
2020. szeptember 24., Csütörtök 12:15
Ossza meg véleményét velünk a minden hétköznap más-más felvetett témáról. Hívjon minket és beszélgessen műsorvezetőnkkel!
A műsor telefonszámai: 06 1/387-8452, 06 1/387-8453
A lényeg (2020. szeptember 24., csütörtök 12:00)
Műsorvezetők:
Báder Tamás
Kárpáti Iván
Szabó Kati
Suba Krisztina
V. Nagy Gyöngyi
Szabados Tímea
Viski Nóra
2020. szeptember 24., Csütörtök 12:00
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Ötös – Kultúrcsütörtök (2020. szeptember 24., csütörtök 10:00)
Műsorvezető:
Warholik Zoltán
2020. szeptember 24., Csütörtök 10:00
Vendégeink voltak:
- Papp János: friss aranydiplomás színművész
- Jónás Tímea, szociális tanácsadó: A tuzséri romateleptől az ELTE doktori fokozatáig