„Köszönjük,
A lényeg

7,14 millióra nő Orbán Viktor fizetése

25/02/2025 09:27

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Egy bő milliócskával beljebb lesz, mint tavaly.

A KSH friss adata szerint tavaly 13,2 százalékkal 646 800 forintra nőtt az átlagos bruttó bér országosan. Ez pedig automatikusan a parlamenti képviselők fizetésének emelkedését is jelenti. Egy 2018-as törvénymódosítással ugyanis az előző évi bruttó átlagbérhez kötötték a képviselői fizetéseket, így lényegében automatikussá válik számukra a fizetésemelés.

Orbán Viktornak például miniszterelnökként a házelnöknek járó fizetés szerepel a bérlapján, vagyis 5,24 millió forint, és e mellé felveheti a parlamenti patkóban elfoglalt helyéért járó alap képviselői fizetést, azaz 1,94 millió forintot.

 

 

A magyar miniszterelnök bruttó fizetése márciustól 7,14 millió forint lesz az eddigi 6,3 millió forint után.

Orbán már tavaly is bruttó 6,3 millió forintos fizetésért végezte a munkáját, de ennek nincs semmilyen nyoma a vagyonnyilatkozatában. A korábbi 4 milliót meghaladó megtakarítása tavaly csupán 5,73 millió forintra nőtt a feleségével közös bankszámlán, és mindössze egy kis vidéki háza, valamint egy fél rózsadombi lakása van. Más ingatlant, ingóságot, egyéb vagyontárgyat nem vallott be, de hitele sincs már a miniszterelnöknek.

Az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb a kormányfő fizetése, ha azt az ország lakosságának bruttó átlagbéréhez viszonyítjuk – írtuk korábban. (A 444 nyomán)