„Köszönjük
A lényeg

999 milliárd forint lett az MNB első féléves vesztesége

29/09/2023 20:38

| Szerző: Klubrádió

Az első félévben 999,3 milliárd forintos vesztesége volt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), amivel a saját tőkéje mínusz 1500 milliárd forint volt június végén – közölte a Portfolio a jegybank honlapján megjelent féléves jelentésre hivatkozva.

Egy évvel korábban még nagyjából 200 milliárd forintos profitot értek el, majd a jelentősen megemelkedett kamatok miatt a tavalyi második félév már veszteséges volt, de messze nem ennyire – idézi fel a Portfolio.

Azt írták: a mostani jelentős – korábban sosem látott – veszteséggel mínusz 1511,8 milliárd forint volt az MNB saját tőkéje június végén. Vagyis abszolút indokolt a jegybanktörvény tervezett módosítása, ellenkező esetben ugyanis a 2024-es költségvetésre jelentős, több százmilliárdos teher hárulna, hiszen öt év alatt kellene pótolni a tőkét. Ez pedig már a mostani állás szerint 300 milliárdos éves kiadást jelentene, és az év végéig várhatóan még tovább csökken majd a saját tőke. Vagyis valóban mentőövet jelent majd a jegybanktörvény módosítása, mely alapján „átmenetileg” lehet negatív a jegybank saját tőkéje, majd a későbbi évek nyereségéből ráérnek azt visszapótolni.

A 444.hu megjegyzi, hogy már ez az ötéves határidő is egy módosítás eredménye, ugyanis tavaly még nyolc nap alatt kellett pótolni az MNB veszteségeit. Matolcsy György jegybankelnök a múlt héten élesen kritizálta a kormányt: a többi között kalandor gazdaságpolitikáról és gazdaságtörténeti tömegbalesetről beszélt. Az általunk megkérdezett Bokros Lajos volt pénzügyminiszter úgy látja: Matolcsy és Varga Mihály, aki 2013 óta vezeti a pénzügyi tárcát, közösen idézték elő a tömegbalesetet.