A MÁV-nak nem tűnt fel, hogy Románia már a schengeni övezet része
8/01/2025 17:55
| Szerző: Klubrádió
Bár Románia schengeni övezethez való csatlakozásával immáron szabadon, ellenőrzés nélkül átjárható a Magyarország felőli államhatár, a nemzetközi vonatok az év eleje óta továbbra is változatlan menetrenddel közlekednek, azaz a határállomásokon kivárják a korábbi határellenőrzés idejét. Ez a két oldali várakozást összeadva mintegy 40 percet jelent, teljesen indokolatlanul - hívta fel a figyelmet a Közlekedő Tömeg Egyesület.
A szervezet szerint sokat elmond a vasúti személyszállítási közszolgáltatást megrendelő Építési és Közlekedési Minisztérium működéséről (működésképtelenségéről), hogy egy efféle elemi közfeladat végrehajtását, a vasúti menetrend módosítását sem tudta időben előkészíteni és az érintett szervezetekkel egyeztetni. Természetesen nemzetközi vonatok menetrendi struktúrájának változtatása számos szempont összeegyeztetését igényli a vasúthálózatok között, azonban erre minden idő adott volt, hiszen az államhatár megnyitása évek óta tervezett lépés volt. Megfelelő előkészítés esetén az új vasúti menetrend egy tollvonással életbe léptethető lett volna.
Hogy mennyire nem objektív okokon múlt ennek elmaradása, azt a legjobban a Püspökladány – Nagyvárad vonal példája mutatja, amelynek folytatásában felújítás miatt a nemzetközi vonatok még éveken át nem fognak Nagyváradon túl közlekedni Magyarország felől. A magyar határállomástól vasúton 25 percre lévő nagyváros elérése az okafogyott 40 percnyi várakozás miatt így több mint egy órára nyúlik, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan semmilyen pályakapacitásban vagy menetrendi csatlakozásokban fellelhető ok nem akadályozza a várakozás nélküli továbbhaladást - írjájk közleményükben.