„Klubrádió“
A lényeg

A NAV elkezdte inkasszálni Iványiék számláit

19/07/2024 14:32

| Szerző: Klubrádió

A NAV július 16-án elkezdte inkasszálni az Iványi Gábor nevéhez köthető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját.

A MET közleményében azt írta: a számlákról a működésre félretett összegeken túl leemelték azokat a pályázati pénzeket is, amelyeket konkrét projektekre nyertek el, és szigorú elszámolási kötelezettségeket vállaltak az adományozó felé. Eltűnt például a számlájukról az egyház szegedi iskolájának tornatermének felújítására kapott közel 8 millió forintos pályázati támogatás, bár már el is kezdték a bontási munkálatokat. Az Erasmus és az amerikai NDI pályázatain nyert euró- és dollártámogatásokat is inkasszálták – tették hozzá.

Az inkasszó azt is jelenti, hogy ha érkezne is állami támogatás, az automatikusan a NAV számlájára kerülne, ezekhez a pénzekhez tehát nem fér hozzá a szervezet. Kiemelték:

„A működés fenntartása források nélkül teljesen ellehetetlenül. A hajléktalanokat ellátó Oltalom Kórház normatívájának inkasszálása a szó szoros értelmében életeket veszélyeztet.”

Közölték: a MET megbízott egy szakértői csoportot, amely gazdasági intézkedési, majd adósságrendezési tervet nyújtott be a NAV és a Belügyminisztérium illetékes vezetőinek, hogy a krízishelyzetben is fenntarthassák a szolgáltatásokat (hajléktalanszálló, iskolák, kórház). Iványiék szerint ebből a szakmai anyagból is kiderült, hogy az állami normatív támogatásokból, átszervezések és válságköltségvetés bevezetésével az intézményrendszer fenntartható és folyamatosan működtethető. Ütemezett, intézményekre lebontott tartozásrendezést nyújtottak be, amely öt éven belül lehetővé teszi minden köztartozásuk visszafizetését.

A szociális és oktatási rendszert felügyelő Belügyminisztériumnak és NAV-nak is bemutatták az intézkedési és tartozásrendezési terveket, amelyek Iványiék szerint igazolták a határozott szándékukat az adósságaik keletkezésének megállítására, a köztartozások belátható időn belüli törlesztésére. Ennek ellenére 2024 júliusában már egyáltalán nem érkezett szociális és oktatási normatíva, így nagyságrendben csak a munkabérek 20 százalékát tudtát kifizetni a tartalékokból.

Július 16-tól inkasszálták és adóssággal terhelték valamennyi intézményi számlájukat, és az idei első hat hónapban 1,028 milliárd forintot vontak el a normatívából felhalmozott köztartozások törlesztésére. „Mély aggodalommal tölt el minket kiszolgáltatott ellátottjaink és munkatársaink ebben a pillanatban kilátástalannak tűnő jövője. Hatszáz munkavállalónk több ezer, többségében hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű diáknak, hajléktalan, krízisben lévő, illetve idős embernek nyújt pótolhatatlan szolgáltatást. Ha a NAV 100 százalékban elvonja minden bevételünket, ezzel nemcsak ezrek létkilátásait veszélyezteti, de az adósságrendezés lehetőségét is teljes mértékben ellehetetleníti” – olvasható a közleményben.

(via telex.hu)