„Köszönjük
A lényeg

A Tisza Párt és a Fidesz sem szavazott arra, hogy Ukrajna új hitelt kapjon az EU-tól

22/10/2024 14:45

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

A magyar európai parlamenti képviselők közül csak a két DK-s szavazott igennel az Ukrajnának nyújtandó hitelre. A Tisza Párt képviselői tartózkodtak, illetve közülük Magyar Péter nem szerepelt a szavazatot leadó EP-tagok listáján. A fideszesek közül senki sem szavazott, a Mi Hazánk képviselője pedig nemmel voksolt. Az EP így is simán elfogadta a tervet.

Az Európai Parlament 518 szavazattal, 56 ellenében és 61 tartózkodás mellett jóváhagyta az Ukrajnát segítő új makroszintű pénzügyi támogatást. Ez a hitel az EU része a G7-ek tavaly júniusban elfogadott csomagjának, amelynek keretében 50 milliárd dollárig (kb. 45 milliárd euró) terjedő pénzügyi támogatást nyújtanak Ukrajnának. 

A mostani döntés szerint az EU-ban található, befagyasztott orosz központi banki eszközökből származó jövőbeli bevételeket bocsátják Ukrajna rendelkezésére. Ez a pénz segít Ukrajnának az EU korábbi kölcsönének, valamint a többi G7-partner által nyújtott kölcsönök költségeinek fedezésében és a hiteltörlesztésben. 

EUROPEAN PARLIAMENT / PARLEMENT EUROPEEN - STRASBOURG
 
Az Európai Parlament
 
Forrás: Flickr.com
Fotó: Emmanuel VIVERGE
 

A szavazási jegyzőkönyv alapján csak a két DK-s képviselő, Dobrev Klára és Molnár Csaba támogatta a javaslatot. A Tisza Párt hét képviselője közül hatan tartózkodtak, a hetedik, Magyar Péter neve nem szerepel a listán, vagyis nem szavazott. Csakúgy, mint az összes fideszes politikus, közülük egyik sem adott le szavazatot. A Mi Hazánk képviselője, Borvendég Zsuzsanna pedig az előterjesztés ellen foglalt állást – írja a hvg.hu.

Az Ukrajna rendkívüli makrofinanszírozásáról az EP strasbourgi ülésen tartott szavazásról a Tisza Párt azt írta, a parlamenti határozat bizonyos, a fegyverbeszerzésekre és szállításra vonatkozó pontjai miatt döntöttek a tartózkodás mellett, annak ellenére, hogy határozottan elítélik az orosz agressziót és meggyőződésük, hogy az agresszornak meg kell fizetnie az okozott károkért és az ukrán népnek segítséget kell nyújtani.

„A szöveg minden aspektusát alaposan megvizsgáltuk. A tartózkodás melletti döntés korántsem volt egyszerű, azonban az orosz lefoglalt vagyonból származó jövedelmek felhasználási módjára vonatkozó egyértelmű jelzések hiánya, amelyek az EU Ukrajna iránti támogatását irányítják a jövőben, arra a döntésre vezettek bennünket, hogy tartózkodjunk” – közölte a Tisza Párt.