„Köszönjük,
A lényeg

A Transparency a strasbourgi bírósághoz fordul a szuverenitásvédelmi törvény miatt

26/03/2025 14:15

| Szerző: Klubrádió

A Transparency International (TI) Magyarország panaszt nyújtott be az Emberi Jogok Európai Bíróságához a szuverenitásvédelmi törvény miatt. Ezt a szervezet tudatta sajtóközleményében.

Kiemelték: „A Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó jogszabály súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságához, a tisztességes hatósági, illetve bírósági eljáráshoz, és a jogorvoslathoz fűződő, az Alaptörvény mellett az Emberi Jogok Európai Egyezménye által is védett, alapvető jogokat”.

A szervezet tavaly nyáron az Alkotmánybírósághoz fordult, miután a Szuverenitásvédelmi Hivatal „egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot” indított ellenük. A TI akkor azt kérte, hogy semmisítsék meg a szuverenitásvédelmi törvény érintett rendelkezéseit, de a bíróság elutasította alkotmányjogi panaszukat.

A TI Magyarországot az eljárásban a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda képviseli. 

Ligeti Miklós, a szervezet jogi igazgatója rádiónknak nyilatkozva csinos kis konteónak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentését tavaly októberben. Szerinte az nem arról szól valójában, hogy a Transparency International külföldi érdekeket szolgálna, hanem arról, hogy a kormány szavazóinak valamilyen magyarázatot adjanak, miért nem jönnek az uniós pénzek.