„Köszönjük
A lényeg

Az orosz Vöröskereszt ukrán gyerekeket deportáló szervezetekkel működhetett együtt

12/03/2024 16:52

| Szerző: Klubrádió

Nemzetközi jogot és a nemzetközi Vöröskereszt alapokmányát is sérti az orosz Vöröskereszt tevékenysége, de nem olyan egyszerű fellépni ellene.

Az orosz Vöröskereszt (RRC) megsérti a nemzetközi jogot és a nemzetközi Vöröskereszt alapokmányát is, nem tartja magát a semlegesség elvéhez, a tevékenysége szorosan kapcsolódik az orosz vezetés háborús és propagandagépezetéhez – ez derül ki az észt Delfi című laphoz eljutott dokumentumokból – számolt be a Telex.

Ezekből kiderült többek között, hogy az RRC vezetője, Pavel Szavcsuk korábban az Összorosz Népfront (ONF) központi állományának tagja volt, amelynek pedig fontos szerepe van az orosz hazafias nevelésben és aki azt hangoztatta, hogy lehetetlen békét kötni az "ukrán nácikkal".

Az RRC januárban megállapodást kötött az Artek nevű krími gyermektáborral – amit a nyugati országok szankciókkal sújtanak, mivel részt vettek a családjuktól elrabolt ukrán gyerekek hazafias átnevelésében. 

Együttműködtek a belarusz Vöröskereszttel is, aminek a működését már korábban felfüggesztették, mivel ukrán gyerekek deportálásában segédkezett.

 
 Az orosz Vöröskereszt egyik alkalmazottja kitüntetést ad az Ifjúsági Hadsereg egyik tagjának, amelyet a Kreml az orosz gyermekek hazafias nevelésére használ. 
 
 Forrás: Vsquare.org
 
 

Fényképes bizonyítékok vannak arról is, hogy orosz gyerekek katonai képzésén legalábbis jelen volt az RCC. Egy, az Ob folyó partján lévő Hanti-Manszijszk városában található gyerektáborban, amit "gyerek szpecnaznak" (az orosz hadsereg különleges műveleti egysége után) is neveznek az orosz Vöröskereszt munkatársai elsősegélynyújtásra oktatták a katonai jellegű ruhába öltözött gyerekeket, akiket egyébként ugyanitt fegyveresek fogadtak, akik előttük gyakoroltak kézi- és késharcot, Kalasnyikovokból is lövöldöztek – írja a Guardian.

A bizonyítékok miatt nő a nyomás a nemzetközi Vöröskereszten, hogy valahogy lépjen fel orosz szervezete ellen – ez azonban nem olyan egyszerű, hiszen fontos, hogy ne veszítsék el a kapcsolatot a háborúban álló országgal teljesen.

Ráadásul a dokumentumok alapján a Kreml azt tervezi, hogy a nemzetközi Vöröskereszt munkáját az orosz megszállás alatt álló ukrajnai területeken új, bábként működő vöröskeresztes szervezetek finanszírozásával helyettesíti – számolt be a brit lap.