„Klubrádió
A lényeg

Budai: Megindult a nyomozás a fővárosi ingatlanügyben

17/11/2021 16:32

| Szerző: Klubrádió

Befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést Budai Gyula fideszes politikus. A képviselő közlése szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda megkezdte az ügyben a nyomozást.

A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében feljelentést tett – közölte Budai Gyula fideszes képviselő az MTI-vel. Szokatlannak tűnhet hogy erről éppen a feljelentést tevő politikus számol be.

A hvg.hu cikke szerint a kormánypárti politikus arról beszélt: befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután megjelent egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy XXII. kerületben egy ipari terület megszerzéséről beszélt. Az egykori elszámoltatási kormánybiztos úgy gondolja, megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek megállapodtak a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. egy ügyintézőjével, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért kétmillió forintot is elkértek. Budai Gyula a feljelentéséhez csatolta az ügyben megjelent sajtóhíreket is. 

A Városháza-gate miatt Volner János független parlamenti képviselő is feljelentést tett.