„Köszönjük
A lényeg

Csak egy szűk körnek adnának a bankok 5 százalék alatti hitelt

22/10/2024 07:37

| Szerző: Klubrádió

Nem minden hitelfelvevő számára lesz elérhető az 5% alatti THM-mel rendelkező lakáshitel – írja a Portfolio. A kormány ugyan megfuttattja még egy nemzeti konzultáción az ügyet, de a minisztérium nyitottnak mutatkozik a bankok azon elképzeléseire, amelyek erőteljesen leszűkítenék a jogosult hitelfelvevők körét az első, kisebb méretű lakásukat megszerző fiatalokra, mégpedig az energiatakarékos lakások keresletének ösztönzésével.

A Magyar Bankszövetségnek most az a feladata, hogy két hónapon belül dolgozza ki, mikorra és hogyan teljesíthetők a miniszteri kérések, mely szerint 5 százalék alá kéne szorítani a teljes hiteldíj-mutatót. A gazdasági portál úgy tudja, a bankok öt ponton korlátoznák az „önkéntes” 5%-os THM alkalmazását:

1. kizárólag az első lakásvásárlásók számára tennék elérhetővé (ahogy ez a szabály a 10%-os önerő esetében is létezik), ezen belül is

2. csak a 30 év alatti fiatalok számára (lásd a babaváró hiteleket is, amelyeknél a legalább 12 hetes várandós állapot idén még kivételt jelent ez alól), ráadásul

3. csak a zöld lakáshitelek esetében (ez praktikusan az új építésű lakásokra felvett hiteleket jelentené, mert információink szerint a használt lakások energetikai korszerűsítésére nem terjedne ki),

4. továbbá egy négyzetméterkorlátot (pl. legfeljebb 50 négyzetméter) és egy

5. lakásárkorlátot (pl. 1 millió forintos négyzetméterár) is bevezetnének.

(Portfolio)