Este nyolcig nyitva lesznek a temetők a hosszú hétvégén
27/10/2022 14:53
| Szerző: Klubrádió
A hosszú hétvége alatt a boltok nyitvatratása nem változik, csak mindenszentek napján lesznek zárva. A temetők meghosszabított nyitvatartással várják a látogatókat.
Meglehetősen nehézkes eligazodni az élelmiszerüzletek ünnepi nyitvatartásán, tekintettel arra, hogy külön nem kommunikálják a hosszú hétvégi működést. Leginkább azért, mert az érvényben levő szabályokat alkalmazzák, így nem lesz a szokásostól eltérő munkarend, csak mindenszentek alatt lesznek zárva a boltok – írta a Vg.hu.
A Tesco, az Auchan, továbbá a Lidl és az Aldi, illetve a többi élelmiszer-kereskedelmi üzlet honlapján található információkra hivatkozva az várható, hogy
- a boltok a megszokott nyitvatartás mellett működnek a hosszú hétvégén, sőt
- október 31-én, Halloween estéjén is nyitva lesznek.
- Csak kedden, mindenszentek alatt tartanak zárva.
Viszont ahogy eddig, úgy most is mindegyik lánc egyenként határozza meg üzleteinek nyitvatartását. Ez abból ered, hogy vannak boltok, amelyek a bevásárlóközpontok üzemidejéhez igazodnak, tehát általában hamarabb zárnak.
A bevásárlóközpontok és a plázák jellemzően este nyolc és kilenc között zárnak be, nagyon sok élelmiszerüzlet azonban tízig is nyitva van hétköznap. Kivétel ez alól a vidéki, vagy kisebb városokban működő boltok, ezeken a helyeken előbb csukhatnak be.
Október 27. és november 2. között reggel hét és este nyolc óra között tartanak nyitva a temetők, november 3-ától ismét a szokásos nyitvatartási rend lesz érvényben, azaz reggel fél nyolctól délután öt óráig látogathatók a sírkertek – írta az Index a Budapesti Közművek temetkezési divíziójára hivatkozva.
Idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést: október 31-én délután öttől az Új Köztemető szóróparcellájában, valamint november 1-jén ugyancsak délután öt órától a Farkasréti temetőben, a ravatalozó előtti téren.
A BTI Temetkezési Divízió a legnagyobb forgalmú Új köztemetőben azzal is segíti a látogatókat, hogy igény szerint október 29-étől november 1-ig térítésmentesen, kisbusszal is eljuthatnak hozzátartozóik sírhelyéhez. A jármű reggel nyolc és délután öt óra között áll rendelkezésre.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt