„Klubrádió
A lényeg

Gyurcsány: Márki-Zay a kapitány, fegyelmezetten harcolunk

30/11/2021 09:57

| Szerző: Klubrádió/Bohus Péter

Az ellenzék győzelmét kívánjuk a hazának. Azt, hogy Márki-Zay Péter legyen a miniszterelnök, írta kedden reggeli Gyurcsány Ferenc az oldalán (Vigyázat, a link a Facebookra vezet!).

Az egykori miniszterelnök az előválasztás óta nem nagyon foglalkozott az előválasztás győztesével, inkább mindennapi elmélkedéseiről és a Demokratikus Koalícióról írt oár naponta. Most viszont leszögezi: "A választási kampány a politika izgalmas sűrítménye. Sikeréhez több minden kell. Egyebek mellett fegyelem. A miniszterelnök-jelölt vezet bennünket. Egyeztetés van, nyilvános vita nincs. Mert a küzdelem végső szakaszában nem beszélgetünk, nem értelmezünk, hanem harcolunk".

Néhány szót ejtett Márki-Zay feltűnést keltő, olykor megbotránkoztatónak tűnő kijelentéseiről: "Péter mondatai, nyilvános szereplései képviselnek bennünket. Ehhez alkalmazkodunk mi is. Én is."

Azt írta, hogy a megállapodás szerint vigyáznak egymásra, és hogy a DK is elsősorban az egyéni jelöltjeinek a segítésére koncentrál.

"Ezen túl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő, a közös jelölt ezt kéri. Mert ő a kapitány. Mi ehhez tartjuk magunkat." - írta Gyurcsány.