„Zajlik
A lényeg

Hadházy: Az Orbánék felcsúti háza melletti két telek is az övék

30/09/2024 11:58

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Orbán apja még 2010-ben megvette a felcsúti dísznyaraló melletti, a miniszterelnök pedig 2013-ban a közvetlen szomszédos rozzant másik telket.

"Ez nem vicc, meglepődve láttam, hogy a felcsúti stadion mellett álló, jól ismert, kiglancolt "parasztház" mellett megvették az utcában a két következő házat is" – írja Hadházy Ákos a Facebookon. A független országgyűlési képviselő ismertette, hogy a stadion melletti "dísznyaraló" Lévai Anikó nevén van.

A tulajdoni lapok szerint azonban Orbán apja még 2010-ben megvette az eggyel további, a miniszterelnök pedig 2013-ban a közvetlen szomszédos rozzant másikat. Előbbin elbontották az addig ott álló romos épületet. Helyén Hadházy szerint ugyanazok a kockakövek vannak felhalmozva, amikből a hatvanpusztai birtok útjai is készültek.

A politikus azt írja, a távolabbi házat már lebontották, a lerobbant szomszéd ház még áll, de a hátsó kertjét összenyitották a "dísznyaraló" kertjével, "majd hatalmas tájrendezéssel és kertépítéssel egy több, mint fél hektáros, teraszos elrendezésű elegáns parkot alakítottak ki filagóriával a tetején".