„Zajlik
A lényeg

Izrael egyszerre bombázta Libanont, Gázát, Ciszjordániát

6/10/2024 16:42

| Szerző: Klubrádió

Hét fronton áll harcban Izrael egy időben – mondta az ország miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu szombaton a CNN beszámolója szerint, miközben az izraeli légierő egyszerre támadott Gázában, Libanonban és Ciszjordániában.

Netanjahu emlékeztetett rá, hogy Izrael egy időben kell, hogy harcoljon a libanoni Hezbollahhal, az gázai Hamásszal, zsidókat támadó ciszjordániai palesztinokkal, az ugyancsak Izrael ellenségeinek számító jemeni hutikkal, a szíriai és iraki síita milíciákkal, és a mindezek mögött álló Iránnal, amely múlt héten több mint 200 ballisztikus rakétát lőtt ki közvetlenül Izraelre.

Netanjáhu ismét kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, a harcot pedig a győzelemig folytatják. Netanjahu szerint Izrael a civilizáció ellenségeivel küzd a saját, valamint a világ biztonsága érdekében. Egyúttal azt is mondta, szégyellje magát Emmanuel Macron francia elnök és azon országok is, amelyek megtiltanák a fegyverszállítást Izraelnek.

Hozzátette, ahogy ígérte, Izrael meg fogja változtatni az erőviszonyokat a Hezbollah által rendszeresen rakétákkal lőtt Izraeli-libanoni határvidéken, ahonnan több tíz ezer embernek kellett elköltöznie az állandó fenyegetettség miatt.

Gáza kapcsán Netanjahu hangsúlyozta, Izrael nem felejti el a 101 túszt, minden erejükkel azon lesznek, hogy hazahozzák őket. A túszokat a Hamász a tavaly október 7-i, Dél-Izrael elleni, több mint ezer, főként civilt legyilkoló terrortámadása során ejtette, ami a térégben jelenleg is tartó több frontossá vált harcok közvetlen kiváltója volt. Gázában azóta több mint 41 ezer ember halt meg a harcok során.

A Libanon fővárásának déli része elleni szombat esti és vasárnap hajnali izraeli bombázásokat a helyi sajtó a konfliktus eddigi legnagyobb erejű légitámadásaként ír. Az izraeli hadsereg (IDF) a támadást azzal indokolta, hogy a Hezbollah bejrúti lakóházak alatt próbálja elrejteni fegyver- és hadianyag raktárait, amelyeket légicsapásokkal igyekeznek megsemmisíteni. Az izreeli légierő levegőből támadott Ciszjordániában és Gázában is, ahol újabb szárazföldi akciót is indított.