„Klubrádió
A lényeg

Jakab Péter szerint Márki-Zay hülyeséget beszél

4/01/2022 13:23

| Szerző: Klubrádió

A Jobbik elnöke egy interjúban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azon nyilatkozatára reagált, amiben Márki-Zay újévi köszöntőjében azt mondta, hogy "a Covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre, de a fiatalok, akik most csatlakoztak az ellenzékhez, ők kormánykritikusok”.

"A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem" – mondta Jakab Péter az Alfahírnek adott interjújában.

A pártelnök Márki-Zay Péter újévi köszöntőnek szánt videójára reagált, amiben a fideszes nyugdíjasok haláláról is beszélt.

Jakab az interjúban arra is panaszkodott, hogy szerinte ők költötték a legtöbbet az ellenzéki előválasztáson, és ezért "Én most már a közös miniszterelnök-jelölt anyagi támogatását is kérem, hiszen az üzletemberek, a pénzügyi körök őt keresik meg, és így neki is nagyobb áldozatot kell vállalnia, hogy a billegő körzeteket megnyerje az ellenzék" – mondta.

Az ellenzéki jelölt korábban a hat párt frakciója mellett egy hetedik frakció felállítását is szorgalmazta, amivel Jakab határozottan nem ért egyet: MZP "Világossá tette, hogy ragaszkodik a hetedik frakcióhoz, mondván, hogy csak ezzel tudja garantálni a csalódott fideszes szavazók megszólítását. Ezt akár mondhatta volna az előválasztás előtt is, ám a szabályokat akkor mindenki elfogadta. A szervező hat párt fog frakciót alapítani, és Márki-Zay a Párbeszédet választotta. Még azt az engedményt is megadtuk neki, hogyha az Új Világ Néppárt öt körzetben megnyeri az előválasztást, akkor alakíthatnak egy frakciót. De a választók nem kértek sem az Új Világ Néppártból, sem pedig annak miniszterelnök-jelöltjéből. A szabályokon menet közben nem változtatunk, mert az káoszt eredményez, márpedig a Fidesz legyőzéséhez rendre, stabilitásra van szükség".